Kezdőlap

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 540 049 szócikke van, ebből 1053 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  
Allosaurus modell
Allosaurus modell

Az Allosaurus (jelentése 'különös gyík', az ógörög αλλος / allosz 'furcsa', 'eltérő' és σαυρος / szaürosz 'gyík' szavak összetételéből) a nagy theropoda dinoszauruszok egy neme. Fajai főként a jura időszakban, mintegy 155–150 millió évvel ezelőtt éltek a mai Észak-Amerikában. Az első, egyértelműen ehhez a nemhez tartozó maradványokat Othniel Charles Marsh írta le 1877-ben. Mivel ez az első jól ismert theropoda dinoszaurusz, nem csak az őslénykutatók figyeltek fel rá, több játék- illetve dokumentumfilm is foglalkozott vele.

Az Allosaurus két lábon járó húsevő volt, nagy koponyájában tucatnyi éles foggal. Testhossza körülbelül 8,5 méter lehetett, de a töredékek alapján elképzelhető, hogy akadtak 12 méteres példányok is. Hátsó lábai aránylag nagyok és erőteljesek, mellső lábain három ujj nőtt. Testét a hosszú és nehéz farok tartotta egyensúlyban. Allosauridaként a Carnosauria theropodák egy csoportjaként osztályozták. A nem taxonómiája bonyolult: legismertebb faja az A. fragilis, de számos tisztázatlan érvényű fajt is ide sorolnak. Maradványainak többsége az észak-amerikai Morrison-formációból került elő, de ismertek portugál és feltételesen ide sorolt tanzániai leletek is. A 20. század közepéig Antrodemus néven ismerték, de a Cleveland-Lloyd dinoszaurusz-lelőhelyről (Cleveland-Lloyd Dinosaur Quarry) előkerült bőséges maradványok hatására megkapta az Allosaurus nevet, és az egyik legismertebb dinoszaurusszá vált.

A Morrison-formáció egyik jelentős nagy méretű ragadozójaként a tápláléklánc csúcsán helyezkedhetett el, és elképzelhető, hogy a korabeli nagy növényevőkre vadászott, de talán más húsevőkre (például a Ceratosaurusra) is. Potenciális zsákmányai közé tartoztak az ornithopodák, a stegosauridák és a sauropodák. Bár gyakran úgy gondolják, hogy a sauropodákra csoportosan vadászott, kevés bizonyíték áll rendelkezésre együttműködő szociális viselkedésére vonatkozóan, és az is elképzelhető, hogy az egyes példányok inkább agresszíven viselkedtek egymással, így az egy csoportban összegyűlt maradványok talán egy zsákmányból közösen táplálkozó magányos egyedek lehettek. Feltételezhető, hogy lesből csaptak le az áldozataikra, szekerceként használva a felső állcsontjukat.

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Déloszi Szövetség • Aerosmith • Mozaik • Dzsedkaré Iszeszi • 1907-es amerikai bankpánik • Pompeii • Hangul 

Javaslatok

A nap képe    
Nagypénteki körmenet (Málta)

Nagypénteki körmenet (Málta)
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

Szatosi 1973-as fotója
Szatosi 1973-as fotója
  • Kirisima Szatosi japán szélsőbaloldali terrorista közel fél évszázadig álnéven, észrevétlenül bujkált a hatóságok elől, és csak 2024-ben bekövetkezett halála előtt pár nappal fedte fel igazi kilétét?
  • … azokat a vegyületeket nevezzük savnak, amelyek a vízmolekuláknak protont adnak át, és ezáltal a vizes oldat kémhatását savasabbá teszik, tehát a pH-t csökkentik?
  • Fischer József Lajost Kossuth Lajos a magyar Pestalozzinak nevezte?
  • … az első magyar teniszbajnokságot 1894-ben rendezték meg férfiak számára, ám a győztes egy nő, gróf Pálffy Paulina volt?
Aktuális  
A krasznogorszki Crocus City Hall koncertterem
A krasznogorszki Crocus City Hall koncertterem

Az év aktualitásai: orosz invázió Ukrajna ellenIzrael–Hamász-háborúmagyar önkormányzati választáseurópai parlamenti választáslabdarúgó-Európa-bajnokságpárizsi olimpiai játékokamerikai elnökválasztás


Halálesetek a közelmúltban: Larry LloydDaniel KahnemanFritz WepperEötvös PéterMaurizio PolliniSimon AndrásGyenesei István

Ezen a napon  

Ma 2024. március 29. van,  

Évfordulók  


Ismerkedés a Wikipédiával  
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Próbalap – Újdonsült szerkesztőinknek ajánljuk.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 540 049 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.
Nyelv