2014-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (UEFA)

20. labdarúgó-világbajnokság selejtezője (európai zóna)

A 2014-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtező mérkőzéseit 2012-ben és 2013-ban játszották le. Összesen 53 európai válogatott vett részt a selejtezőn, ebből 13 válogatott jutott ki a 2014-es labdarúgó-világbajnokságra.

A selejtező lebonyolítása

A lebonyolítás megegyezett a 2010-es világbajnokság selejtezőjével.[1]

Sorsolással nyolc hatcsapatos és egy ötcsapatos csoportot képeztek. A sorozat végén a kilenc csoportelső automatikusan kijutott a világbajnokságra, míg a nyolc legjobb csoportmásodik között oda-visszavágós pótselejtező került megrendezésre. A pótselejtezők győztesei jutottak még ki a 2014-es labdarúgó-világbajnokságra.

Első forduló

Az 53 csapat nyolc hatcsapatos és egy ötcsapatos csoportot alkotott. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A kilenc csoportelső automatikusan kijutott a világbajnokságra, míg a nyolc legjobb csoportmásodik a második fordulóba került. A csoportmásodikok sorrendjének meghatározásakor csak az első öt helyezett elleni eredményeket kellett figyelembe venni.

Kiemelés

A csapatokat hat kalapba osztották a 2011. júliusi FIFA-világranglista alapján.

A kalap
CsapatHely.
 Spanyolország1.
 Hollandia2.
 Németország3.
 Anglia6.
 Portugália7.
 Olaszország8.
 Horvátország9.
 Norvégia12.
 Görögország13.
B kalap
CsapatHely.
 Franciaország16.
 Montenegró17.
 Oroszország18.
 Svédország19.
 Dánia21.
 Szlovénia22.
 Törökország24.
 Szerbia27.
 Szlovákia29.
C kalap
CsapatHely.
 Svájc30.
 Izrael32.
 Írország33.
 Belgium37.
 Csehország38.
 Bosznia-Hercegovina41.
 Fehéroroszország42.
 Ukrajna45.
 Magyarország47.
D kalap
CsapatHely.
 Bulgária48.
 Románia53.
 Grúzia57.
 Litvánia58.
 Albánia59.
 Skócia61.
 Észak-Írország62.
 Ausztria66.
 Lengyelország69.
E kalap
CsapatHely.
 Örményország70.
 Finnország75.
 Észtország79.
 Ciprus80.
 Lettország84.
 Moldova85.
 Macedónia96.
 Azerbajdzsán111.
 Feröer112.
F kalap
CsapatHely.
 Wales112.
 Liechtenstein118.
 Izland121.
 Kazahsztán126.
 Luxemburg128.
 Málta173.
 Andorra203.
 San Marino203.

Sorsolás

A sorsolást a 6. kalappal kezdték, és az 1. kalappal fejezték be. Mindegyik kalapból egy-egy csapat került, sorrendben az A–tól az I csoportig, kivéve a 6. kalapot, amelyből az I csoportba nem került csapat. Politikai okok miatt Örményország és Azerbajdzsán, valamint Oroszország és Grúzia nem kerülhetett egy csoportba.

A csoportok sorsolását 2011. július 30-án tartották Rio de Janeiróban.[2]

Csoportok

A mérkőzéseket 2012. szeptember 7-e és 2013. október 15-e között játszották.

A csoport

Hely.CsapatMGyDVG+G–GkPTovábbjutás
1.  Belgium10820184+1426Kijutott a 2014-es világbajnokságra1–12–12–01–11–0
2.  Horvátország10523129+317Továbbjutott a második fordulóba1–22–00–12–01–0
3.  Szerbia104241811+7140–31–12–06–15–1
4.  Skócia10325812−4110–22–00–01–21–1
5.  Wales10316920−11100–21–20–32–11–0
6.  Macedónia10217716−970–21–21–01–22–1

B csoport

Hely.CsapatMGyDVG+G–GkPTovábbjutás
1.  Olaszország10640199+1022Kijutott a 2014-es világbajnokságra3–12–11–02–22–0
2.  Dánia104421712+5162–20–01–10–46–0
3.  Csehország10433139+4150–00–30–01–23–1
4.  Bulgária10343149+5132–21–10–11–06–0
5.  Örményország104151213−1131–30–10–32–10–1
6.  Málta10109528−2330–21–21–41–20–1

C csoport

Hely.CsapatMGyDVG+G–GkPTovábbjutás
1.  Németország109103610+2628Kijutott a 2014-es világbajnokságra4–43–03–04–13–0
2.  Svédország106221914+520Továbbjutott a második fordulóba3–52–10–02–02–0
3.  Ausztria105232010+10171–22–11–04–06–0
4.  Írország104241617−1141–61–22–23–13–0
5.  Kazahsztán10127621−1550–30–10–01–22–1
6.  Feröer10019429−2510–31–20–31–41–1

D csoport

Hely.CsapatMGyDVG+G–GkPTovábbjutás
1.  Hollandia10910345+2928Kijutott a 2014-es világbajnokságra4–08–12–03–03–0
2.  Románia106131912+719Továbbjutott a második fordulóba1–43–00–22–04–0
3.  Magyarország105232120+1171–42–23–15–12–0
4.  Törökország10514169+7160–20–11–13–05–0
5.  Észtország10217620−1472–20–20–10–22–0
6.  Andorra100010030−3000–20–40–50–20–1

E csoport

Hely.CsapatMGyDVG+G–GkPTovábbjutás
1.  Svájc10730176+1124Kijutott a 2014-es világbajnokságra4–41–01–12–01–0
2.  Izland105231715+217Továbbjutott a második fordulóba0–22–42–02–12–0
3.  Szlovénia105051411+3150–21–23–01–02–1
4.  Norvégia103341013−3120–21–12–10–12–0
5.  Albánia10325911−2111–21–21–01–13–1
6.  Ciprus10127415−1150–01–00–21–30–0

F csoport

Hely.CsapatMGyDVG+G–GkPTovábbjutás
1.  Oroszország10712205+1522Kijutott a 2014-es világbajnokságra1–03–11–02–04–1
2.  Portugália10631209+1121Továbbjutott a második fordulóba1–01–13–01–13–0
3.  Izrael103521914+5140–43–31–11–13–0
4.  Azerbajdzsán10163711−491–10–21–12–01–1
5.  Észak-Írország10145917−871–02–40–21–11–1
6.  Luxemburg10136726−1960–41–20–60–03–2

G csoport

Hely.CsapatMGyDVG+G–GkPTovábbjutás
1.  Bosznia-Hercegovina10811306+2425Kijutott a 2014-es világbajnokságra3–10–13–04–14–1
2.  Görögország10811124+825Továbbjutott a második fordulóba0–01–02–01–02–0
3.  Szlovákia103431110+1131–20–11–12–12–0
4.  Litvánia10325911−2110–10–11–12–02–0
5.  Lettország102261020−1080–51–22–22–12–0
6.  Liechtenstein10028425−2121–80–11–10–21–1

H csoport

Hely.CsapatMGyDVG+G–GkPTovábbjutás
1.  Anglia10640314+2722Kijutott a 2014-es világbajnokságra1–14–12–04–05–0
2.  Ukrajna10631284+2421Továbbjutott a második fordulóba0–00–11–02–19–0
3.  Montenegró104331817+1151–10–42–22–53–0
4.  Lengyelország103431812+6131–11–31–12–05–0
5.  Moldova103251217−5110–50–00–11–13–0
6.  San Marino100010154−5300–80–80–61–50–2

I csoport

Hely.CsapatMGyDVG+G–GkPTovábbjutás
1.  Spanyolország8620143+1120Kijutott a 2014-es világbajnokságra1–11–12–02–1
2.  Franciaország8521156+917Továbbjutott a második fordulóba0–13–03–13–1
3.  Finnország823359−490–20–11–11–0
4.  Grúzia8125310−750–10–00–11–0
5.  Fehéroroszország8116716−940–42–41–12–0

Második forduló

A második fordulóba az első forduló nyolc legjobb csoportmásodikja került. A kilencedik csapat kiesett.

Csoportmásodikok sorrendjének meghatározása

Egy csoportban (I csoport) csak öt csapat vett részt, ezért az A–H csoportok második helyén végzett csapatok esetén a csoportjukban hatodik helyezett csapat elleni eredményeket nem kellett figyelembe venni a rangsorolásnál. A csoportmásodikok sorrendjét a következők szerint kellett meghatározni:

  1. több szerzett pont
  2. jobb gólkülönbség
  3. több szerzett gól
  4. több idegenben szerzett gól
  5. jobb UEFA-együttható
  6. jobb fair play pontszám
  7. sorsolás
Hely.CsCsapatMGyDVG+G–GkPTovábbjutás
1.G  Görögország861194+519Továbbjutott a második fordulóba
2.I  Franciaország8521156+917
3.F  Portugália8431158+715
4.H  Ukrajna8431114+715
5.C  Svédország84221513+214
6.E  Izland84221514+114
7.D  Románia84131112−113
8.A  Horvátország832398+111
9.B  Dánia8242911−210

Párosítások

Négy párosítást sorsoltak, a csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg. A párosítások győztesei kijutottak a 2014-es labdarúgó-világbajnokságra.

A második forduló sorsolását 2013. október 21-én tartották, a mérkőzéseket 2013. november 15-én és 2013. november 19-én játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.    2. mérk.  
Portugália  4–2  Svédország1–03–2
Ukrajna  2–3  Franciaország2–00–3
Görögország  4–2  Románia3–11–1
Izland  0–2  Horvátország0–00–2

Jegyzetek

Források