Aszahi (csatahajó)

Az 1894–95-ös első japán-kínai háború tapasztalatai alapján Japán 1896-ban tízéves fejlesztési programot indított el a császári hadiflotta modernizálására és létszámának növelésére.^[1] A program alapja hat új csatahajó és hat páncélos cirkáló megépítése volt, a költségeket Kína harmincmillió fontnyi háborús jóvátételéből fedezték. Mivel Japán nem rendelkezett a modern csatahajók építéséhez szükséges technológiával és ipari háttérrel, a hajókat angliai gyáraktól rendelték meg.^[2] Az Aszahit a skóciai Clydebank Engineering & Shipbuilding Company tervezte 1897-ben.^[3]

Az Aszahi tervének alapjául a brit Formidable osztályú csatahajók szolgáltak, de fegyverzetét két hathüvelykes (152 mm) ágyúval egészítették ki.^[4] A hajó hossza 129,6 méter, szélessége 22,9 méter, a hajótest magassága pedig 8,3 méter volt. Átlagos terheléssel vízkiszorítása 15 400 tonnát tett ki.^[5] A hajófenék 55, oldala pedig 223 vízmentesen illeszkedő rekeszből tevődött össze. Zászlóshajóként teljes legénysége 773 matrózból és tisztből állt, beleértve a tengernagyi személyzetet is.^[6]

Az Aszahit két hajócsavar hajtotta, amelyeket egy-egy függőlegesen elhelyezett dugattyúsorú, háromszoros expanziójú gőzgép forgatott. A szükséges gőzt 25 darab 17,03 bar nyomáson dolgozó Belleville-kazán biztosította.^[7] A 15 000 lóerős gőzgépek elvileg 18 csomós (33,9 km/h) sebességet biztosítottak a csatahajónak, de próbaútján 18,3 csomót is elért.^[8] 2000 tonnányi szénnel megrakodva, tízcsomós sebességgel mintegy 9000 tengeri mérföldet (17 000 km) volt képes megtenni szénfelvétel nélkül.^[5] Az elektromos készülékek ellátását három gőzhajtotta, 4,8 kW-os dinamó biztosította.^[9]

Az Aszahi fő fegyverzetéül a japán csatahajókon már korábban is alkalmazott négy darab 30-as kaliberű, tizenkét hüvelykes, Elswick Ordnance Company által gyártott löveg szolgált. A hajó felépítményének elején és végén forgatható tornyokba, kettesével helyezték el őket. A tornyok 240 fokban voltak képesek forogni.^[10] Az ágyúk 850 fontos (386 kg) lövedékeiket 730 m/s torkolati sebességgel lőtték ki.^[11]

A csatahajó másodlagos fegyverzetét 14 darab 45-ös kaliberű hathüvelykes (152 mm) gyorstüzelő ágyú alkotta. Nyolc ágyút a főfedélzeten, a másik hatot pedig a felépítményen helyeztek el. Százfontos (45 kg) lövedékeiket 700 m/s kezdősebességgel tüzelték.^[12] A torpedónaszádok elleni védelmül húsz tizenkét fontos gyorstüzelő löveg szolgált.^[13] A tizenkét fontosok háromhüvelykes (76 mm), 12,5 fontos (5,7 kg) tölteteket lőttek. A fegyverzetet nyolc darab háromfontos és négy 2,5 fontos könnyű Hotchkiss löveg egészítette ki. Az előbbieket a felépítményen, az utóbbiakat emelvényeken helyezték el.^[14] Az Aszahit ezenfelül négy vízalatti 18 hüvelykes torpedóvető csővel is felszerelték.^[4]

Az Aszahi oldalát kilenchüvelykes (229 mm) Harvey-páncél védte 2,44 m magasan, amely a hajó két végén négy hüvelyknyire (102 mm) vékonyodott.^[8] Fedélzeti páncélzata 64 mm-es volt. A lövegtornyokra elölről 10 hüvelyk (254 mm), oldalról 6 hüvelyk (147 mm), felülről pedig 1,5 hüvelyk (38 mm) vastagságú páncélt szereltek.^[15]

A lövegek pontos célzását négy Barr & Stroud FA3 sztereoszkopikus távolságmérő és 24-szeres nagyítású ágyúirányzékok szolgálták.^[16]

Az Aszahi gerincét 1899. augusztus 1-jén fektették le a skóciai Clydebankban. Az építést a Clydebank Engineering & Shipbuilding Company kezdte, amelyet időközben felvásárolt a John Brown & Company társaság.^[17] 1900. március 13-án bocsátották vízre és 1900. július 31-én adták át a megrendelőnek. Átadása három hónapnyi késedelmet szenvedett, mert próbaútja során Southsea mellett zátonyra futott, emiatt javítani kellett a hajófeneket. A hajó az angliai Portsmouthból indulva október 23-ára ért a Japán-beli Jokoszukába.^[3] Fél évvel később, 1901. május 22-én az Aszahi lett a Császári Haditengerészet Állandó Flottájának zászlóshajója.^[6]

Az orosz–japán háború kitörésekor a Jamada Hikohacsi kapitány által vezetett Aszahit az 1. hajócsapat 1. hajórajához rendelték. 1904. december 4-én részt vett a port arthuri csatában. Tógó admirális meglepetésszerű éjszakai támadást akart végrehajtani a Port Arthur mellett horgonyzó orosz Csendes-óceáni flotta ellen, de a Bojarin cirkáló észrevette őket, és riadóztatta az orosz flottát és a partvédelmet. Tógó úgy parancsolta, hogy a fő ágyúkkal a parti erődöket, a kisebbekkel pedig az ellenséges hajókat lőjék. Ez rossz döntésnek bizonyult, a japán nyolc- és hathüvelykes lövegek nem tudtak komoly károkat okozni a páncélozott orosz hajóknak, amelyek valamivel sikeresebben támadták a japánokat. Az összecsapás eredményképen 17 orosz és 60 japán tengerész sebesült vagy halt meg. Az Aszahi nem szenvedett sérülést.^[18]

Április 13-án Tógó sikeresen kicsalta Port Arthur kikötőjéből az orosz flotta egy részét, köztük Makarov altengernagy zászlóshajóját, a Petropavlovszk csatahajót. Amikor Makarov észrevette a várakozó öt japán csatahajót (köztük az Aszahit), visszafordult a kikötőbe, de közben ráfutott az előző éjszaka a japánok által lerakott aknákra. Lőszerraktára felrobbant, és a csatahajó két perc alatt elsüllyedt. A 677 áldozat között volt az altengernagy is. A sikeren felbátorodott Tógó ezután rendszeresen ágyúzta a parti erődöket, de a következő hónapban két csatahajót vesztett az oroszok által lerakott aknák miatt.^[19]

Az Aszahi részt vett az augusztus 10-i sárga-tengeri csatában, ezúttal Nomoto Cunaakira parancsnoksága alatt. A csatarend második vonalában hajózott a Mikasza mögött. Mindössze egyetlen találatot kapott egy tizenkét hüvelykes ágyúból, és két matróz megsebesült. Azonban hátsó ágyútornyának mindkét csövében felrobbant a lőszer, e lövegek használhatatlanná váltak. Maradék lövegeinek tüzét a Poltavára és a Ceszarevicsre koncentrálta, de eleinte csak kisebb károkat okozott rajtuk, képtelen volt átütni páncélzatukat. Ezután azonban tizenkét hüvelykeseinek két szerencsés lövésével eltalálta a Ceszarevics hídját és megölte a flotta parancsnokát, Wilhelm Karlovics Withöft altengernagyot, és megrongálta a hajó kormányművét. A hajó csak kanyarodva volt képes haladni, majd teljesen le is állt, amivel nagy zűrzavart okozott az oroszok soraiban. A flottaparancsnok helyettesének csak nagy nehézségek árán sikerült újra hadrendbe szervezni hajóit, és visszavonult Port Arthurba.^[20]

Két hónappal később, október 26-án, Port Arthur blokád alatt tartása közben az Aszahi aknára futott, és 1905 áprilisáig javítás alatt állt. A csendes-óceáni orosz flotta egységei ekkorra már megsemmisültek vagy kikötőbe kényszerültek, és a balti flotta csak májusra ért a távol-keleti vizekre.^[3]

Bővebben: Csuzimai csata

1905. május 27-én a csuzimai csata során az Aszahi ismét a Mikasza mögött helyezkedett el. Fedélzetén tartózkodott W. C. Pakenham, a japánokkal szövetséges Nagy-Britannia megfigyelője is. Elsőként a Mikasza nyitott tüzet az orosz zászlóshajóra, a Knyaz Szuvorovra, röviddel később csatlakozott hozzá az Aszahi és az Azuma cirkáló. Körülbelül egy órányi tüzelés eredményeképpen az orosz csatahajó fedélzetén tűz keletkezett, súlyosan megsebesült a flotta parancsnoka, Zinovij Rozsesztvenszkij altengernagy is. A találatok használhatatlanná tették hátsó lövegtornyát és megbénították a kormányművét. Az orosz hajók a Mikaszára koncentrálták a tüzet, így az Aszahi nem sérült meg. A Knyaz Szuvorov kormányát sikerült megjavítani, de a hajó súlyosan megsérült és elhagyta az orosz csatarendet. A csata második felében az Aszahi a Borogyinót és az Orjolt lőtte, de nem az ő, hanem a Fudzsi lövedéke talált a Borogyino lőszerraktárába, és felrobbantotta azt. A csata során az Aszahi 142 tizenkét hüvelykes gránátot lőtt ki, többet, mint bármely más hajó. Összesen öt találatot szenvedett el, de jelentős károkat egyik sem okozott.^[21] A japánok összesen 110 halottat és 590 sebesültet vesztettek a csuzimai csatában, amely teljes japán győzelemmel zárult, és öt orosz csatahajót sikerült zsákmányolniuk.^[22]

1908-ban több más hajóval együtt elkísérte a világ körüli útján japán vizeken áthaladó amerikai Nagy Fehér Flottát.^[5] 1914-ben tüzérségi gyakorlóhajó lett belőle, 1917-ben eredeti brit gyártmányú lövegeit japánokkal cserélték ki. 1918-ban hajórajának zászlóshajójaként részt vett az orosz polgárháború japán intervenciójában. Elsősorban csapatszállító hajókat kísért és Kamcsatka partvidékén járőrözött. 1921. szeptember 1-jén első osztályú partvédelmi hajóvá sorolták át,^[6] a következő évben viszont a washingtoni flottaegyezmény értelmében leszerelték fegyverzetét. Az ágyúk és a páncélzat eltávolítása miatt vízkiszorítása 11 625 tonnára csökkent, sebességét pedig 12 csomóra korlátozták.^[5] A későbbiekben gyakorlóhajóként és tengeralattjáró-depóként szolgált 1925-ig, amikor tengeralattjáró-mentőnek szerelték fel.^[6] Jelentős átépítésen esett át, kicserélték kazánjait, leszerelték egyik kéményét, és két nagy emelőszerkezetet helyeztek el rajta.^[5] 1928-ban sűrített levegővel működő repülőgép-indító katapultot szereltek fel rá, és ehhez kapcsolódó kísérleteket végeztek rajta. Az év végén tartalékba helyezték.^[3]

Miután 1937-ben kitört a második kínai–japán háború, az Aszahit aktiválták a tartalékból.^[6] Eleinte csapatokat szállított, majd javítóhajónak szerelték fel. Átalakítása során első és hátsó fedélzetén fából készült lövegtornyokat állítottak fel az ellenséges megfigyelők megtévesztésére. 1940-ig járőr- és torpedóraktári feladatokat is ellátott. 1940. november 15-én Francia Indokínába, a Cam Ranh-öbölbe vezényelték át.^[3]

1942. március 13-ától az Aszahi Szingapúrban állomásozott és a Naka könnyűcirkálót javította, melyet az USS Seawolf tengeralattjáró torpedózott meg a Karácsony-szigetnél. Május 22-én visszaindult Kuréba a CH-9 romboló társaságában. Május 25–26-án éjjel a Padaran-foktól 160 kilométernyire felfedezte az USS Salmon tengeralattjáró és négy torpedót lőtt ki rá.^[3] Két torpedó eltalálta az Aszahi kazánházát és a hajó süllyedni kezdett. Éjjel 01:03-kor süllyedt el az é. sz. 10°00′ és a k. h. 110°00′-én. Tizenhatan meghaltak, de a kapitányt és a többi 582 tengerészt a CH-9 kimentette.^[23]

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Japanese battleship Asahi című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Brook, Peter. Warships for Export: Armstrong Warships 1867 – 1927. Gravesend, Kent, UK: World Ship Society (1999). ISBN 0-905617-89-4 
• Campbell, N.J.M..szerk.: Preston, Antony: The Battle of Tsu-Shima, Parts 1, 2 and 4. London: Conway Maritime Press, 46–49, 127–35, 258–65. o. (1978). ISBN 0-87021-976-6 
• Conway's All the World's Fighting Ships 1860–1905. Greenwich, UK: Conway Maritime Press (1979). ISBN 0-8317-0302-4 
• Evans, David. Kaigun: Strategy, Tactics, and Technology in the Imperial Japanese Navy, 1887–1941. Annapolis, Maryland: Naval Institute Press (1997). ISBN 0-87021-192-7 
• Forczyk, Robert. Russian Battleship vs Japanese Battleship, Yellow Sea 1904–05. Oxford, UK: Osprey (2009). ISBN 978-1-84603-330-8 
• Friedman, Norman. Naval Weapons of World War One. Barnsley, South Yorkshire, UK: Seaforth (2011). ISBN 978-1-84832-100-7 
• Hackett, Bob: IJN Repair Ship Asahi: Tabular Record of Movement. Kido Butai. Combinedfleet.com, 2010. (Hozzáférés: 2012. augusztus 2.)
• IJN Subchaser CH-9: Tabular Record of Movement. Kusentei!. Combinedfleet.com, 2013. (Hozzáférés: 2013. november 10.)
• Jentschura, Hansgeorg. Warships of the Imperial Japanese Navy, 1869–1945. Annapolis, Maryland: United States Naval Institute (1977). ISBN 0-87021-893-X 
• „Japanese Battleships and Battlecruisers – Part II”. Contributions to the History of Imperial Japanese Warships (Paper V), 6–32. o.  
• „Japanese Battleships and Battlecruisers – Part III”. Contributions to the History of Imperial Japanese Warships (Paper VI), 7–55. o.  
• Preston, Antony. Battleships of World War I: An Illustrated Encyclopedia of the Battleships of All Nations 1914–1918. New York: Galahad Books (1972). ISBN 0-88365-300-1 
• Silverstone, Paul H.. Directory of the World's Capital Ships. New York: Hippocrene Books (1984). ISBN 0-88254-979-0 
• Warner, Denis. The Tide at Sunrise: A History of the Russo-Japanese War, 1904–1905, 2nd, London: Frank Cass (2002). ISBN 0-7146-5256-3