Atlanti tőrfarkú rák

Habár ennek a tengeri csáprágósnak a nevében a „rák” szó is szerepel, az atlanti tőrfarkú rák nem közeli rokona a valódi rákoknak. Inkább közelebbi rokonságot mutat a pókokkal, kullancsokkal és skorpiókkal.^[1]

Korábban a tőrfarkúakat az eurypteridák közé sorolták és a trilobitákkal együtt a legősibb ízeltlábúaknak vélték. Az igaz, hogy hasonló élőlények már léteztek az ordovícium és devon időszakokban, azonban pontosan atlanti tőrfarkú rák kövület még nem került elő azokból az időkből. A legrégebbi Limulus maradványok csak 20 millió évesek (tehát csak miocén koriak), s nem 200 millió évesek.^[2]

Az atlanti tőrfarkú rák fő előfordulási területe a Mexikói-öböl, de Észak-Amerika keleti részén, egészen a Maine-öbölig mindenütt megtalálható. A szaporodási időszakban a Delaware-öböl partjaira nagy számban jönnek ki. Néha, elvétve, Európába is eljut egy-egy példány.^[3]

Ez az állat három testrészből áll: a feji részből, a hasi részből és a tüskés farokból, az úgynevezett tőrfarokból. A sima páncélzata lópatkóalakú, színe zöldes szürke vagy sötétbarna. A nemek egyforma alakúak, azonban a nőstények 25-30 százalékkal nagyobbak a hímeknél. A nőstények a tőrfarokkal együtt, körülbelül 60 centiméter hosszúak.^[4]

Ha elveszti valamelyik végtagját, a tengericsillagokhoz hasonlóan, képes visszanöveszteni azt.^[5] Rengeteg élőlény megtapad, utazik vagy élősködik az atlanti tőrfarkú rák páncélzatán, például: algák, laposférgek, puhatestűek, tengerimakkok és mohaállatok. Ott, ahol sok atlanti tőrfarkú rák él, gyakran partra dobja a tenger, az egészben megmaradt és/vagy összetört, levedlett páncélzatokat.

Az állat agya és szíve a feji részben található. A feji rész alatt hat pár nyúlvány van; ezekből az első pár a kis méretű csáprágók, amelyekkel teszi a szájába a táplálékot. A többi ízeltlábútól eltérően ennek az élőlénynek nincsen állkapcsa.

A második nyúlvány pár, állkapcsi tapogatók, amelyek a járást szolgálják (a hímek esetében a párzásban is szerepük van). A többi nyúlvány is a járást szolgálja, de ezekkel a szétterülő levélszerű nyúlványokkal nem mászik az állat, hanem előrenyomja magát.^[6] A hasi részen is van hat pár nyúlvány; az első pár a szaporodáshoz szükséges, míg a többi kopoltyú-szerepet tölt be. Ezekkel a „kopoltyúkkal” egyaránt képes lélegezni a vízben és a szárazon is (addig, amíg nedvesek maradnak).

A tőrfarok segítségével kormányoz, vagy ha a hátára kerül, akkor meg tud fordulni. Az alsó szemei mellett kémiai érzékelők vannak, amelyekkel a szagokat érzékeli.^[7]

Látása

Az évek során számos tudományos kísérlet foglalkozott az atlanti tőrfarkú rák látásával. Sőt, 1967-ben a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat azoknak adták, akik ezzel foglalkoztak.

A feji rész mindkét felén egy-egy nagy, összetett szem található; ezekkel nem látja a színeket. Az összetett szemek mellett a páncélzaton öt, az alsó részén, a száj előtt két pontszem van. A pontszemek főleg a lárva stádiumban szükségesek.^[8] A farkon is vannak fényérzékelő szervei.^[9]

Vére

Az atlanti tőrfarkú rák vérnyirokjában rezet tartalmazó fehérje, úgynevezett hemocianin van; körülbelül 50 gramm literenként. Az állatban nincsen vasat tartalmazó hemoglobin, amely a gerincesek esetében oxigént szállít. A hemocianin színtelen, ha nincs benne oxigén, és sötétkék, ha van benne oxigén. A természetes élőhelyén, ahol hideg van és kevés az oxigén, a tőrfarkú rák "vére" szürkésfehér vagy halványsárga. A hemocianin nem az erekben folyik, hanem a sejtek közti folyadékban.^[10]

Ha megsebesül vagy baktériumos fertőzést kap el, akkor a "vérében" található véralvadást okozó sejtek segítségével küzd azok ellen.^[11]

Az állat puhatestűekkel, gyűrűsférgekkel, egyéb fenéklakó gerinctelenekkel és elpusztult halakkal táplálkozik. Mivel nincs állkapcsa, a táplálékot a csáprágókkal és egy zúzógyomorszerű képződménnyel (amelyben homok és kavicsok vannak) dolgozza fel.^[4]

A telet a kontinentális selfen tölti. Késő tavasszal, a szaporodási időszakban kijön a partra. Előbb a hímek jelennek meg, őket követik a nőstények. A kisebb méretű hímek a párzás előtt akár hónapokig rákapaszkodnak a nőstényekre. Néha egy nőstényre több hím is rákapaszkodhat.^[12] A nőstények az évszak legnagyobb dagálya idején érkeznek meg.^[12] Amiután a nőstény egy 15-20 centiméter mély homokfészekbe lerakja petéit, a hím megtermékenyíti a hímivarsejtjeivel.^[12] A peték száma a nőstény méretétől függ. Általában 15 000-64 000 pete kerül a homokfészekbe.^[13]

A petéből a lárva 5-7 napon keresztül egy kis „úszómedencét” alkot, amelyben aztán úszik és fejlődik. Körülbelül 20 nappal később megtörténik az első vedlés. Ezután elhagyja az „úszómedencét”, és bemászik az óceán mélyére, ahol további vedléseken megy keresztül. Mielőtt kilencévesen ivaréretté fejlődne, 17 alkalommal vedlik. Élettartamát nehéz megtudni, de feltételezések szerint körülbelül 20-40 évig élhet.^[14]

• 
  Az állat egy akváriumban
• 
  Lábszerű nyúlványai, csáprágói
• 
  A feji rész oldalán, kiemelkednek az összetett szemek
• 
  Miközben a hím kapaszkodik a nőstényen

• Limulus polyphemus (Linnaeus, 1758) WoRMS
• Limulus O.F. Müller, 1785 WoRMS

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben az Atlantic horseshoe crab című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Richard Owen. Anatomy of the king crab (Limulus polyphemus, Latr.). London: Taylor and Francis (1873) 

• The Horseshoe Crab: Natural History, Anatomy, Conservation and Current Research. Ecological Research and Development Group, 2003. [2006. április 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. május 14.)
• The Alarming Decrease in Population.
• Biomedical Eye Research
• Timeless Traveller - The Horseshoe Crab
• All about the horseshoe crab.
• Horseshoe crab anatomy
• The Crabs, The Birds, The Bay. Short film about migrating shorebirds feasting on horseshoe crab eggs in Delaware Bay.
• Blue Blood. YouTube 3min clip from Nature (TV series)
• Return of the Sandpiper, Abigail Tucker, with photographs by Doug Gritzmacher, Smithsonian Magazine, October 2009.