Barna delfin

Európa óceáni partjainál az Északi-foktól a Balti-tengerig és a Földközi-tengerig szép számban előfordul. Ez utóbbiban viszonylag ritka, de a Fekete-tengerben a jelek szerint ismét gyakorinak mondható. A part menti vizekben él, legfeljebb 10 km-re a szárazföldtől. A hideg vizeket kedveli, és gyakran látható 200 méternél sekélyebb öblökben, folyótorkolatokban és az árapály zónában. Eléggé messzire felúszhat a folyókban. A táplálék mennyiségével kapcsolatban évszakosan vándorolhat, nyáron főleg a partokhoz közelebb, télen távolabb található, de néha nyáron északra, télen pedig délre húzódik. Egyes területeken egész évben állandó populáció él. A Fekete-tengerben az északi Atlanti-óceánban és az északi Csendes-óceánban élő populációk félig elzártak, ezért lehetséges, hogy külön alfajt képviselnek. Egyes populációk az utóbbi évtizedekben megritkultak.

• Phocoena phocoena phocoena (Linnaeus, 1758)
• Phocoena phocoena relicta Abel, 1905
• Phocoena phocoena vomerina Gill, 1865

A kifejlett példány testhossza 1,4-1,7 méter, testtömege 55-65 kilogramm. Nehéz észrevenni a tengeren, keveset mutat meg magából a felszínen, többnyire csak egy rövid pillanatig látható. Nyugodt időben néha találkozni lehet sütkérező állatokkal, de általában félnek a csónakoktól, ritkán úsznak az orrvizekben. Hallásuk nagyon jó. Kilégzésük csak elvétve látható, inkább hangos szuszogásnak hallik, mint tüsszentésnek. A felszínen a lélegzés után lassan előrebuknak, közben a hátúszójuk felemelkedik és eltűnik. Ezt a kicsiny cetfélét zömök, tompán végződő fej, rövid, keskeny mellúszó és szintén nem igazán feltűnő hátúszó jellemzi, mely kissé a középpont mögött helyezkedik el. Az utóbbi lapos, háromszögletű, hátulsó szegélye egyenes, nem hajlik befelé. Az igazi delfinekkel szemben nem ugrál ki a vízből. Orra pisze, nem nyúlik meg „csőr” alakúra. Minden állkapocsfélben 22-28 fog fejlődik, amelyek részben a fogínyben maradnak elrejtve. Fogai lapát alakúak, nem kúposak, mint az igazi delfineknél.

Amikor táplálkoznak vagy gyorsan úsznak, egész testük elhagyja a vizet, de olyan gyorsan, hogy szinte lehetetlen észrevenni. Háta mindig fekete, hasa pedig fehér. Az átmenet nem éles, a két szín között többé-kevésbé kiterjedt szürke színezet látható, amely mindenekelőtt a szem és a hátúszó között húzódhat magasan hátra. A hátúszó kicsi, de nagynak tűnik a hátból látható viszonylag kis részekhez viszonyítva.

Tápláléka halakból, kalmárokból vagy polipokból és világító krillekből vagy egyéb rákokból áll. Táplálkozás közben 10-20 másodpercenként lélegzik, kb. 4-szer egymás után, utána 2-6 percre lemerül. Mozgás közben percenként 8-szor jön a felszínre. Akár 6 percen át is kibírják a víz alatt levegő nélkül. Ha zsákmányát üldözi, néha íves ugrásokat végezhet. Hosszú időt tölthet a felszín közelében lustálkodással. Amikor előrebukik, láthatóvá válik testének fehér része. Kilégzése ritkán látható, de hallható. Átlagos csoportmérete 1-12 egyedből áll, de táplálék gazdag területeken néhány száz példány is összeverődhet.

Párzás előtt hosszú ideig egymás mellett úsznak és kedvesen simogatják egymást. A borjak párzás után 10-11 hétre születnek meg. Az újszülött testhossza 67-85 centiméter, tömege 5 kilogramm. Az anyaállat oldalra fordulva szoptatja borját, hogy az tudjon lélegezni.

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2010. augusztus 1.)
• Integrated Taxonomic Information System besorolása. (Hozzáférés: 2010. augusztus 1.)
• Mark, Carwardine. Bálnák és Delfinek, Határozó Kézikönyvek sorozat 11. Panem-Grafo (1995). ISBN 963-545-052-4 
• Mammal Species of the World. Don E. Wilson & DeeAnn M. Reeder (editors). 2005. Mammal Species of the World. A Taxonomic and Geographic Reference (3rd ed).