Enciklopédia (album)

album

Az Enciklopédia (a borítón Enciklopédia formában szerepel) Muri Enikő magyar énekesnő első önálló stúdióalbuma, amelyet a lemez kiadója, a Sony Music Entertainment CD formájában 2012. augusztus 27-én jelentetett meg.[2][3][4][5] A nagylemez iTunes Store-ról letölthető exkluzív változatát a hivatalos megjelenésnél valamivel korábban, augusztus 22-én megjelentették.[2][4][5] A stúdióalbum megjelenését követően, 2012. augusztus 27-én a harmadik helyen debütált a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (Mahasz) Top 40 album- és válogatáslemez-listáján,[6] majd egy héttel később, szeptember 3-án a második helyre került.[7] Szeptember 10-én visszaesett a 18. helyre,[8] 17-én pedig a 35. pozícióba került.[9]

Muri Enikő
Enciklopédia
stúdióalbum
Megjelent2012. augusztus 22. (iTunes Store)
2012. augusztus 27. (CD)
Stíluspop
Hossz48:41
KiadóSony Music Entertainment
ProducerSzabó Zoltán „Zé”
Muri Enikő-kronológia
Az első X – Az élő show-k 10 legnagyobb kedvence
(2011)
Enciklopédia
(2012)
SablonWikidataSegítség
„Nagyon büszke vagyok erre a korongra. Az egész életem benne van, az érzéseim, az érzelmeim, mindaz, amit átéltem, amíg eljutottam idáig. […] Mindegyik dalt a sajátoménak érzek, rockos, dallamos, lassú szám is van a listán, […] Annyit azért még elárulhatok, hogy nem lesz egyáltalán hiány a szexisségben, ezt az oldalamat is mindenki meghallhatja.” – Muri Enikő[1]

A nagylemez zenei produceri feladatait Szabó Zoltán „Zé” vállalta el. A stúdióalbumon megtalálható dalok szövegeinek legnagyobb részét többek között az Anti Fitness Club tagja, Molnár Tamás énekes, Márton Bence, Bokor Fekete Kriszta énekes és Johnny K. Palmer énekes-szövegíró írták.[2][3][4][5][10] A lemez számlistáján összesen tizenhárom popdal szerepel, ezek között megtalálható az énekesnő első rádiós slágere, amely a Késő már címet viseli, valamint annak angol nyelvű változata, a Make Me Okay, továbbá a Dés László és Bereményi Géza által írt Botladozva címet viselő dal feldolgozása is helyet kapott az albumlistán.[2][3][4][5][10] Az album számlistáján található dalok teljes hosszúsága 48 perc 41 másodperc. Muri Enikő saját elmondása szerint az édesapja egy korábbi javaslatára választotta az Enciklopédia szót a lemez címéül.[11]

Számlista

# Cím Hossz
1. Késő már 3:18
2. Miért jó? 3:43
3. Soha ne érjen véget 3:42
4. Ne ments meg! 3:55
5. Mama 3:13
6. Célba értem 4:30
7. Őrültség 3:51
8. Amikor minden összedől… 3:57
9. Menj 3:16
10. Bárhová is mész 3:48
11. Botladozva 4:32
12. Give Some, Get Some 3:40
13. Make Me Okay 3:16
48:41

Jegyzetek