Jak–130
A Jak–130 (NATO-kódja: Mitten) Oroszországban nemzetközi, olasz–orosz vegyesvállalat által kifejlesztett, hangsebesség alatti, két gázturbinás sugárhajtóművel felszerelt kétüléses, többcélú kiképző repülőgép (lead-in fighter trainer, LIFT). A fejlesztés egy részét a Jakovlev-tervezőiroda (OKB–115) végezte, amit 1991-ben kezdtek el. A prototípus első felszállását 1996. április 26-án hajtotta végre. 2005-ben megnyerte az orosz kormányzat által kiképző repülőgép feladatra kiírt tendert a MiG–AT ellenében. Az első sorozatban gyártott példányt 2009-ben adták át az Orosz Légierőnek. Repülési tulajdonságai és avionikája lehetővé teszik a legtöbb 4+ generációs vadászrepülőgépre való felkészítésre, valamint a Szuhoj T–50/PAK FA ötödik generációs vadászbombázóra is. Képes felfüggesztett fegyverzetet is alkalmazni, mint könnyű támadórepülőgép 3000 kg össztömegig, illetve felderítő bevetéseket is teljesíthet.
| Jak–130 | |
 | |
| Egy Jak–130 a MAKSZ 2009-en | |
| NATO-kód | Mitten |
| Funkció | többcélú kiképző repülőgép |
| Gyártó |
|
| Tervező | Jakovlev-tervezőiroda (OKB–115) |
| Gyártási darabszám | 85 |
| Rendszeresítők | Oroszország, Algéria, Vietnám |
| Első felszállás | 1996. április 26. |
| Szolgálatba állítás | 2010 február[1] |
| Háromnézeti rajz | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Jak–130 témájú médiaállományokat. | |
Az olasz–orosz fejlesztési folyamat végtermékét az olasz Alenia Aermacchi cégcsoport M–346 Master néven forgalmazza a nemzetközi repülőgép-piacon, némileg módosítva, továbbfejlesztve. A még tesztelés alatt álló alapfokú Jak–152-vel egy kiképzési rendszert alkot. A két gépnek egységesített műszerezettsége és kezelőszervei vannak.
Története
Az 1990-es évek legelején a szovjet vezetés fejlesztési utasítást adott ki több tervezővállalatnak a csehszlovák gyártású L–29 Delfín és L–39 Albatros kiképző repülőgépek leváltására. Öt tervezővállalat adott be tervkoncepciót: a Szuhoj az SZ–54-et, a Mjasziscsev az M–200-at, a Mikojan a MiG–AT-t és a Jakovlev a Jak–UTSZ-t. 1991-re egyedül a MiG és a Jak tervek maradtak versenyben.
A Jak–UTSZ fejlesztési munkái 1991-ben kezdődtek és 1993 szeptemberéig tartottak. Még ebben az évben együttműködési megállapodást kötöttek az olasz Aermacchi vállalattal egy közös koncepció kidolgozása érdekében, a fejlesztési típusjelet Jak/AEM–130-ra változtatták. A megállapodás többek között arról szólt, hogy az olasz piacra M–346 jelzéssel fogják bevezetni és forgalmazni. 2002. április 10-én az orosz tenderen győztesnek hirdették ki a Jak–130-at, ezzel legyőzve a hagyományosabb kialakítású MiG–AT-t.[2]
A típus első felszállását 1996. április 25-én hajtotta végre a zsukovszkiji repülőtéren. Az első gép az RA–431130 regisztrációs lajstromjelzést kapta. A gép első nemzetközi szereplése a 2005-ös Le Bourget-i kiállításon volt júniusban.[2] Még abban az évben az Orosz Légierő 12 darabos elősorozatot rendelt. Az első gép végszerelése 2004. április 30-án fejeződött be a Szokol Repülőgépgyárban Nyizsnyij Novgorodban, még aznap elvégezte első fel- és leszállását.[1] Ezt további három elősorozat-példány követte, a tesztelést négy géppel végezték. 2009 decemberére a típussal befejezték a tesztelési sorozatokat és sorozatgyártásra, szolgálatra késznek nyilvánították.[1] Az első sorozatban gyártott példány 2010. február 19-én érkezett meg a lipecki oktatóközpontba.[1] A többi 11 gépet is átvették valószínűleg még abban az évben.[3] Az Orosz Légierő legalább 72 darabot akar először hadrendbe állítani, amely mennyiség elégséges négy kiképzőezrednek.[4]
Üzemeltetési története
2010. május 29-én egy orosz Jak–130 Lipeck közelében lezuhant, mindkét pilóta sikeresen katapultált.[5]
Az első exportmegrendelés Algériából érkezett 2006-ban, 16 darab repülőgépet rendeltek meg. Az Algériai Légierő részére 2009 augusztusában végszerelték az elsőt, majd be is repülték. Első gépeit 2010-ben vette át.
Második külföldi megrendelője a típusnak Líbia volt, szintén 2006-ban, 6 darab megvásárlására írtak alá keretszerződést. A gépek 2011-2012-ben kerültek volna leszállításra,[3] azonban a Líbiai Nemzeti Átmeneti Tanács 2011 szeptemberében törölte a megrendelést.[6]
Szíria is érdeklődését fejezte ki a típus iránt, azonban megrendelést még nem adtak le.[7]
Az Uruguayi Légierő ezzel a típussal tervezi leváltani a koros A–37 Dragonfly flottáját.[8]
Szerbia is rendelt a Jak–130-ból az országnak nyújtott 3 milliárd USD értékű oroszországi hitel keretein belül, amelyet a szerb fegyveres erők korszerűsítésére fordítanak.[9]
Megrendelő és üzemeltető országok
12 darabot rendeltek, illetve 4 korábbi elősorozatú géppel rendelkeznek. Egy gép lezuhant üzemeltetés közben a 12 darabos sorozatból. Az Orosz Légierő 72-200 darab közötti mennyiséget kíván hadrendbe állítani.[10]
16 darabot rendelt 2006-ban.[11]
8 darabot rendelt.[12]
.svg){kind=small}
A Fehérorosz Légierő 8 db gépet üzemeltet. Az első 4 db-ot 2015-ben, a második négydarabos sorozatot 2016-ban adták át a megrendelőnek. A gépek a lidai légibázison állomásoznak.[13]
Kapcsolódó szócikkek
Jegyzetek
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Yakovlev Yak-130 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
- Gunston, Bill. Yakovlev Aircraft since 1924. London, UK: Putnam Aeronautical Books, 1997. ISBN 1-55750-978-6.