Juhan Lilienbach

észt költő, könyvkiadó

Juhan Lilienbach (Paatna, 1870. október 24.Leningrád, 1928. május 9.) észt költő, könyvkiadó.

Juhan Lilienbach
Született1870. október 24.[1]
Elhunyt1928. május 9. (57 évesen)[1]
Leningrád[2]
Állampolgárságaészt
Foglalkozása
SablonWikidataSegítség

Élete

Paatnában tanult, ezután szakképzetlen munkás volt Rakverében, Illukában és Jõhviban. Ebben az időszakban az észt népköltészet gyűjtésével is foglalkozott. 1901-ben Tallinnba ment, ahol egy kiadónál dolgozott, s belépett a szociáldemokrata körökbe. 1905-től írt a forradalmat támogató iratokat, ezeket 1909-től saját, Mõte nevű kiadójában publikálta. 1918-ban a kivonuló bolsevikokkal együtt elhagyta Tallinnt, s Leningrádban telepedett le. Itt szívbetegség okozta haláláig kiemelkedően hozzájárult az észt nyelvű könyvek Szovjetunió-béli megjelenéséhez.[3]

Költőként a 19. század végén debütált, alkotásait lapok hasábjain jelentette meg. Miután a szocializmus felé fordult, versei egyre inkább politikai jellegűvé váltak. Aino Kallas finn író egy kritikájában olvashatatlannak nevezte Lilienbach költeményeit.[4] Mindemellett kiemelendőek szatirikus, valamint ateista és antiklerikális verseit, kivált ez utóbbiakban folytatta az észt népköltészet hagyományait.[5] Noha életében csupán egyetlen verseskötete jelent meg, s verseinek száma sem nagy az észt költészeten belül egy sajátos hagyományt testesít meg. Mint epigrammaszerző is ismert.[6]

Költészeténél jóval jelentősebb kiadói munkássága. Számos lapot, folyóiratot és antológiát szerkesztett, sokszor került konfliktusba a cenzúrahatóságokkal. A marxista munkák mellett fontos kortárs szerzők munkáit is szerkesztette, például Eduard Vilde műveit.[7] Ez utóbbival kiterjedt levelezést folytatott, főleg mivel Vilde is a szociáldemokrata körökhöz tartozott.[8]

Válogatott munkái

Jegyzetek

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Juhan Lilienbach című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

  • Életrajza az észt írók online lexikonában
  • Liis Raud: J. Lilienbachi kirjad E. Vildele, megjelent: Paar sammukest eesti kirjanduse ja rahvaaluule uurimise teed. Uurimusi ja materjale I. Tallinn: Eesti Riiklik Kirjastus 1958
  • M. Leemets: Juhan Lilienbach, megjelent: Looming 10/1965