Kelsey Chow

kínai származású amerikai színésznő

Kelsey Asbille Chow (Columbia, 1991. szeptember 9. –) amerikai színésznő.

Kelsey Chow
Született1991. szeptember 9. (32 éves)
Columbia
Állampolgárságaamerikai
Foglalkozása
  • színész
  • színházi színész
  • televíziós színész
  • filmszínész
IskoláiColumbia Egyetem
Színészi pályafutása
Aktív évek2005–

A Wikimédia Commons tartalmaz Kelsey Chow témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Legismertebb alakításai a 2010 és 2013 között futó Király páros című szituációs komédiában, valamint a Teen Wolf – Farkasbőrben című sorozatban voltak.

Fiatalkora

Szülei Dr. James Chow és Jean Chow. Forest és Kiersten.[1] Apja kínai, édesanyja amerikai.[2] 2010-ben a színésznő elmondta, hogy apja azt akarta, lánya képes legyen folyékonyan kínaiul beszélni, valamint a hagyományos kínai írásjeleket olvasni.[2] 2017-ben, amikor amerikai őslakos szerepekben tűnt fel, azt állította, a Cherokee indiánok keleti törzséből származik, de a törzs azt nyilatkozta, hogy nem szerepel a nyilvántartásaikban és nem találtak bizonyítékot arra, hogy leszármazott lenne.[3]

A Hammond School középiskolába járt, majd a Columbia Egyetemen emberi jogokat tanult.[4]

Pályafutása

Először színházakban játszott, majd 2005-ben, 13 évesen megkapta első televíziós szerepét: Gigi Silverit játszotta a Tuti gimiben, egészen 2009-ig.[5] 2008-ban vendégszerepelt a Zack és Cody élete egyik epizódjában. A Disney Channel saját gyártású, Bátyám, a főcserkészlány című filmjében is szerepelt.

2010 és 2013 között Mikayla szerepében volt látható a Disney XD-s Király párosban.[6] 2012-ben szerepelt A csodálatos Pókember, majd a Fuss című filmekben.[7] 2014-ben a Fox Hieroglyph című tervezett drámasorozatában kapott volna szerepet, azonban azt még a bemutató előtt törölték.[8]

2015-ben Stefanie Scott-tal együtt szerepelt Hayley Kiyoko Girls Like Girls című videóklipjében.[9] Tracy Stewart szerepét kapta meg a Teen Wolf – Farkasbőrben ötödik évadjában. 2017-ben játszott a Wind River – Gyilkos nyomon filmben, 2018-tól a Yellowstone című sorozatban látható.[3]

2017-ig Kelsey Chow néven szerepelt filmjeiben, újabb szerepeit Kelsey Asbille-ként tölti be.

Magánélete

2012 óta William Mosesley brit színésszel van együtt.[10]

Filmográfia

Film

ÉvMagyar címEredeti címSzerepMagyar hang[11]
2009My Sweet Miserybarátnő a múltból
2010Bátyám, a főcserkészlányDen BrotherMatisse Burrows
2012A csodálatos pókemberThe Amazing Spider-ManSally Avril
2013FussRunEmily BaltimoreKardos Eszter
Vágyak nyomábanThe Wine of SummerBritBogdányi Titanilla
2014Found Footagelány
2015Chicago Sanitationcsatornatisztító
Full of GraceZara
2017Brimming with LoveAllie Morgan
Wind River – Gyilkos nyomonWind RiverNatalie HansonDobó Enikő

Televízió

ÉvMagyar címEredeti címSzerepMegjegyzések
2005–2009Tuti gimiOne Tree HillGigi Silveri
2008Zack és Cody életeThe Suite Life of Zack & CodyDakota1 epizód
2010–2013Király párosPair of KingsMikayla Makoola
2011Disney's Friends for Change Gamesönmagapiros csapat tagja
2012Punk’d – SztÁrulóPunk’dönmaga1 epizód
2014Papás-BabásBaby DaddyStephanie1 epizód
2015–2016Teen Wolf – FarkasbőrbenTeen WolfTracy Stewartvisszatérő szereplő (13 epizód)
2016EmbedsMarissafőszereplő (6 epizód)
2018Kávéházi kerítőBrimming with LoveAllie Morgantévéfilm
Splitting Up TogetherCharlottevisszatérő szereplő (2 epizód)
2018–YellowstoneYellowstoneMonica Duttonfőszereplő
2020FargoFargoSwanee Cappsvisszatérő szereplő (4. évad)

Jegyzetek

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Kelsey Asbille című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk