Kis- és nagybetűk

Íme a magyar nyelvben használt (egyjegyű) kis- és nagybetűk összehasonlítása. A pontos megjelenés függ a használt betűkészlettől.

A többjegyű betűk (cs, dz, dzs stb.) jegyeit csupa nagybetűs írás esetében teljesen nagybetűsítik (CS, DZ, DZS), címek, tulajdonnevek, mondatkezdő pozíció esetében csak az első jegyét (Cs, Dz, Dzs).

Az első ábécéket egyenletes méretű („kétvonalas”), gondosan kidolgozott nagybetűkkel írták. Ezek a majuszkulák a tollal való gyors lejegyzés során fokozatosan kerekebb, egyszerűbb formákká, például unciálisokká alakultak. Az unciális írásból kifejlődött minuszkuláris betűalakok, mint a félunciális és kurzív minuszkulák már nem maradtak meg a vonalpáron belül („négyvonalasak”).^[3] Ezek voltak az előképei a Nagy Károly udvarában Alcuin által használt karoling minuszkulának, ami gyorsan elterjedt Európa-szerte.

Az európai nyelvek – az ógörög és a latin kivételével – kb. 1300-ig nem különböztettek meg kis- és nagybetűket. A latin esetében találtak olyan, i. sz. 79 előttről származó herculaneumi papiruszokat, melyekben előfordultak az a, b, d, h, p és r kisbetűk – Knut Kleve papirológus szakértő szerint „hibásnak tűnik az a feltételezés, hogy a kisbetűk az ötödik századi unciálisokból és a kilencedik századi karoling minuszkulákból alakultak ki”.^[4]

A betűegységesítés vagy case folding, azaz egy string átalakítása csupa kis- vagy nagybetűssé számítógépes alkalmazások által gyakran alkalmazott technika. Általában a kis- és nagybetűkre érzéketlen (case insensitive) összehasonlítások végzésére használják (pl. aLMa = AlmA). A magas szintű programozási nyelvek gyakran tartalmaznak beépített eszközt a betűegységesítésre, legalábbis az ASCII karakterkészleten belül.

Bővebben: Kisbetű-nagybetű érzékenység

Unicode-betűegységesítés és script-azonosítás

A Unicode szabvány a betűegységesítést a karakterek három case-mapping (megfeleltetési) tulajdonságán keresztül határozza meg: nagybetű, kisbetű, illetve címben szereplő betű (titlecase). Ezek a tulajdonságok minden kis- és nagybetűket elkülönítő Unicode scriptben (kb. írásrendszerben) összekötnek minden egyes karaktert a megfelelő (lower case, upper case, title case) párjaival.

• A görög Σ két kisbetűs formával is rendelkezik: szóvégi helyzetben „ς”, egyébként „σ” a helyes írásmód.
• A kaukázusi nyelvek írásakor használt cirill Ӏ (палочка) kis- és nagybetűs formája megegyezik (és írógépen mindkettőt 1-esként szokás leírni).
• A legtöbb latin nyelvtől eltérően, ahol az „I” kisbetűs alakján pont van „i”, a török nyelv megkülönböztet pont nélküli és pontos i betűket, tehát létezik a kis ı és a nagy İ is (érdekes módon a j-J párosra ez nem terjed ki, a J kis alakja nem ȷ, sem pedig a j nagy alakja sem J̇). A török ábécét mintául vevő gagauz ábécében is létezik a megkülönböztetés.

Néhány orto- és tipográfiai jelenség, ami szintén alkalmas lehet kiemelésre:

• különböző betűképhatások használata, mint a kurziválás, a dőlt betűs írásmód, a fettelés (kövér, félkövér), a talpas és talpatlan (serif, sans serif) közötti választás
• a matematikai képletek tipográfiai konvenciói között szerepel a görög és latin betűk használata kontúros (blackboard bold) vagy gót betűs (fraktúra) írásmódokkal
• karakterkészlet-választás, például a japán írásrendszerben a kandzsi, hiragana, katakana és rōmaji közötti váltás.

• Shift
• Caps Lock
• CamelCase
• Verzál (csupa nagybetű)
• Kiskapitális
• Mozgatható nyomóelemek (Movable type)
• Betűegységesítés (Case folding)
• kisbetű-nagybetű érzékenység
• Paleográfia

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Letter case című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=340&tip=0 Archiválva 2014. szeptember 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Linfo: Lower case definition