Koboldcápa
A koboldcápa (Mitsukurina owstoni) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályának heringcápa-alakúak (Lamniformes) rendjébe, ezen belül a szellemcápafélék (Mitsukurinidae) családjába tartozó faj.[1]
 | ||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Múzeumban kiállított fiatal koboldcápa | ||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett       | ||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||
| Mitsukurina owstoni D. S. Jordan, 1898 | ||||||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||||||
![Elterjedési területe[1]](https://www.search.com.vn/wiki/hu/F%C3%A1jl:Mitsukurina_owstoni_distmap.png) Elterjedési területe[1] | ||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Koboldcápa témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Koboldcápa témájú médiaállományokat és Koboldcápa témájú kategóriát. |
Ez a porcos hal a mélytengeri cápák kevéssé ismert, ritkán látható faja. Néha élő kövületnek is nevezik, mivel ez az egyetlen élő képviselője úgy a nemének, mint a családjának is, amely már 125 millió éve jelen van a Földön.
A koboldcápa kevéssé tanulmányozott, rózsaszínes bőrű, különleges megjelenésű cápafaj. A többi, jól ismert cápától a megnyúlt és egyben lapított orra, valamint az előreugró állkapcsai teszik különlegessé. A szájában jól fejlett szegszerű fogak ülnek. A kifejlett példányok általában 3–4 méter hosszúak, de egyesek ennél jóval nagyobbra is megnőhetnek. A koboldcápa a kontinentális lejtők felsőbb szintjeit, a tenger alatti kanyonokat és a tengeri hegyeket választja élőhelyül, világszerte előfordul ezeken a helyeken. A 100 méternél mélyebb vizeket kedveli; a felnőttek a fiataloknál mélyebben tartózkodnak.
Testfelépítéséből ítélve a koboldcápa lassú mozgású állatnak tűnik. Nagy tömzsi teste és kicsi úszói miatt nem lehet valami gyors. Tápláléka a csontos halak, fejlábúak és rákok, amelyeket vagy a tengerfenéken vagy a felsőbb szinteken kap el. Megnyúlt orrán helyezkednek el Lorenzini-ampullák; ezek a leggyengébb, állatok által kibocsátott elektromos mezőket is érzékelik, ez a tulajdonság pedig igen jól jön a mély vizek sötétségében. Amikor zsákmány közelébe ér, ez a porcos hal gyorsan előre dobja az amúgy is előreugró állkapcsát.
Kis számban, mellékfogásként belekerül a mélytengeri halászhálókba, de a fajt alapvetően nem veszélyezteti a halászat. Éppen ezért, továbbá nagy elterjedése miatt, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nem tartja fenyegetett fajnak a koboldcápát.
A koboldcápa rendszerezésének története
Rendszertani besorolása
A japán Jokohama melletti Sagami-öbölben 1897-ben kifogott szokatlan kinézetű állat tetemét Micukuri Kakicsi professzor vizsgálta meg először, aki felismerte az új faj felfedezésének jelentőségét. A preparált tetemet további vizsgálatok céljából az Amerikai Egyesült Államokba küldték, ahol a következő évben, 1898-ban, Jordan írta le az újonnan felfedezett állatot. Az elsőként felfedezett és leírt faj preparátuma, mint úgynevezett holotípus, mind a mai napig a Tokiói Egyetem Zoológiai Intézetének gyűjteményét gazdagítja; ez a példány egy fiatal hím egyed, amely 107 centiméter hosszú.[2]
1898-ban David Starr Jordan ichthiológus megállapította, hogy az nem csak egy új faj, hanem egy addig ismeretlen halnem és család egyede is egyben. Jordan a leírását a Proceedings of the California Academy of Sciences-ben adta ki. Az összehasonlító vizsgálatok alapján a koboldcápa a heringcápa-alakúak (Lamniformes) rendjébe tartozik. A további összehasonlító vizsgálatok során sikerült beazonosítani a koboldcápa egyik igen közeli, a középső kréta időszakban, mintegy százmillió évvel ezelőtt élt fosszilis rokonát. A mezozoikumi Scapanorhynchus anatómiai jellegzetességei nagyon hasonlóak a recens koboldcápáéhoz, emiatt egy ideig úgy vélték, hogy a két állat egy és ugyanaz; tehát a Mitsukurina nem egyéb, mint a Scapanorhynchus fiatal szinonimája.[3] Azonban a később felfedezett kövületek bebizonyították, hogy a kettő között mégis vannak különbségek, és mindketten megérdemlik a saját nemeiket.[4] Mind a kréta időszaki kihalt fajnak, mind pedig napjaink koboldcápájának fogszerkezete szoros hasonlóságot mutat a heringcápák egy másik régen kifejlett csoportjának, az úgynevezett a tigriscápák (Odontaspididae) fogazatával. Emiatt a kutatók úgy vélik, hogy a koboldcápa és a tigriscápafélék közös őssel rendelkeznek. 1904 és 1937 között még leírtak néhány koboldcápának vélt állatot, azonban ezekből egy sem bizonyult igazinak. A rendszertani besorolását érdekes módon az is nehezítette, hogy a tartósítási módszerek során a különböző példányok hosszú orrai más-más szögben meggörbültek; emiatt egyesek több mint egy fajnak vélték.[5]
Mivel a koboldcápa a családjának és nemének az egyetlen élő képviselője, továbbá a névadója is, a típusfaji státuszt is ő kapta meg.[2]
Neve
A családot és nemet később Micukuri Kakicsi professzor iránti tiszteletből, a japán tudósról nevezték el (Mitsukurinidae család, Mitsukurina genus), míg a fajnevét, azaz az owstonit Alan Owston angol származású tengerészkapitányról és természettudósról kapta; Owston volt az, aki átadta a holotípust Micukuri professzornak.[6]
A magyar „koboldcápa” megnevezés a japán tenguzame szó fordítása. A tengu a japán népi hitvilág egyik természetfeletti lénye, melyet gyakran hosszú orral és vörös arccal ábrázolnak.[2][7]
Kifejlődése
Az alaktanra alapuló törzsfejlődéses vizsgálatok (filogenezis) azt mutatták, hogy ez a mélytengeri cápafaj a heringcápa-alakúak bazális, azaz alapi alakja.[8][9] Ezt a tényt a genetikai vizsgálatok is megerősítették.[10][11] A szellemcápafélék családja, melyet főképp a Mitsukurina, a Scapanorhynchus és az Anomotodon halnemek képviselnek, már az apti (a kora kréta kor hat korszaka közül az ötödik) korszakban, azaz 125–113 millió éve is létezett. A legősibb Mitsukurina kövületek a középső eocénból származnak, és 49–37 millió évesek.[12][13] Eddig két fosszilis fajuk került elő: a Mitsukurina lineata és a Mitsukurina maslinensis.[14][15] A paleogén időszakbeli (65-23 millió év), meleg és sekély vízben élő Striatolamia macrota meglehet, hogy szintén egy Mitsukurina-faj.[16] Mivel ez a porcos hal ősi megjelenésű és egy ősi család utolsó képviselője, gyakran élő kövületként tartják számon.[17]
Előfordulása
Koboldcápát mindhárom nagy óceánban fogtak már, ami elterjedtségét mutatja. A 100 méternél mélyebb vizekben él. Néhány esettől eltérően a mélytengeri halászok csak ritkán találkoznak a fajjal. Az Atlanti-óceán nyugati felén a Mexikói-öböltől kezdve Suriname és a Francia Guyana vizein keresztül egészen Brazília déli részéig megtalálható. Ugyanez óceán keleti felén Franciaországtól Szenegálig fordul elő, beleértve Portugália és a Madeira-szigetek tengeri vizeit is.[2][7][18] A Közép-Atlanti-hátság tengeri hegyeinél is kifogták ezt az élő kövületet.[19][20] Az Indiai-óceánban, valamint a Csendes-óceán nyugati részén is széles körben elterjedt. E térségekben a következő országok vizeiben vannak a nagyobb állományai: Dél-afrikai Köztársaság, Mozambik, Japán, Kínai Köztársaság, Ausztrália és Új-Zéland. A Csendes-óceán keleti felén csak egyetlenegy alkalommal fogták ki a koboldcápát; ezt is az Amerikai Egyesült Államokbeli Kalifornia déli részén.[2][7] A koboldcápa főleg a kontinentális lejtők felsőbb szintjein fordul elő, 270–960 méteres mélységekben.[4] 1300 méter mélyből is kifogtak néhány példányt, sőt egy 1370 méter mélyre leeresztett kábelben is megtaláltak egy koboldcápa fogat.[21] A felnőtt példányok mélyebben találhatók, mint a fiatalabbak. A juvenil egyedek a víz alatti kanyonokat választják élőhelyül; Japán vizeiben ezek 100–350 méter mélyen lehetnek. Időnként a partközeli 40 méter mély vizekbe is kiúszhatnak.[2][22] 2014 áprilisában a floridai Key Westnél halászok egy koboldcápát is fogtak; ez volt a második koboldcápa, amelyet valaha kihalásztak a Mexikói-öbölből.[23] Ezt a példányt lefényképezték és visszaeresztették a szabad természetbe.[23] 2014 júliusában a Srí Lanka-i halászok is fogtak egy koboldcápát. A halászok beszámoltak róla a legközelebbi központban, a Valaichchenai nevű városban. Ez a porcos hal 120 centiméter hosszú és 7,5 kilogramm testtömegű volt. A Srí Lanka-i halászok nem eresztették vissza a koboldcápát, hanem átadták az ottani kutatói szervezetnek (National Aquatic Resource Research & Development Agency, NARA).[24]
Megjelenése
A kifejlett hímek átlagos testhossza 260–330 centiméter közötti, a nagyobb nőstények testhossza meghaladhatja a négy métert is.[7] A hosszúsági rekordot egy 2000-ben kifogott nőstény tartja; ennek a példánynak a hossza 5,4–6,2 méter között volt. Ez jóval nagyobb volt, mint az addig elképzelt maximális méret.[25] A legnehezebb lemért koboldcápa 210 kilogrammos, a testhossza 380 centiméter volt.[4] Bőre rózsaszínű vagy sárgásbarna a bőr alatt látható vérerek miatt. A szín az állat korával változik, a legfiatalabb példányok majdnem fehérek. Puha bőre részben áttetsző. Bőre sok ezer apró, éles fogaspikkellyel fedett, melyet ha előre simítanánk, a dörzspapírhoz lehetne hasonlítani, viszont ha fordítva, akkor bársonyos tapintású. Ez a sok fogaspikkelyke szorosan ül egymás mellett. Mindegyik pikkelyke rövid, de hegyes tüskéhez hasonlít; rajtuk hosszanti kiemelkedések vannak. Orrnyúlványa kardpengéhez hasonló hosszúkás, lapos. Testfelépítése hosszúkás és tömzsi. Az orrhossz testhez viszonyított aránya az életkorral csökken.[25] Támadáskor kiemelkedő a pofája, majdnem az orr végéig nyújtható. Szája erősen ívelt. A felső állkapcsán (maxilla) 35–53, az alsón (mandibula) 31–62 fogsor található. Fogainak többsége, főleg az elülsők rendkívül hegyesek és enyhén visszahajlóak, míg a száj hátsó részében a fogak vastagabbak és tompábbak, a zúzást szolgálják. A fogak alakja és elrendezése e cápafaj esetében példányonként változó: míg egyesek fogainak a fő kiemelkedéséből két kisebb kiemelkedés ágazik el, addig más egyedek legelső fogai szorosan egymás mellé tömörülnek. Ellentétben a többi cápával, úszói nem hegyesek, hanem lekerekítettek, valamint a hasi úszók nagyobbak, mint a hátúszók. Mindkét hátúszó körülbelül azonos méretű és alakú, kicsik és kerekítettek. A hasúszók és a farok alatti úszók tövei szélesek és nagyobbak a hátúszóknál. A farokúszó erőteljesen aszimmetrikus, felső része megnyúlt. A felső faroklebeny tömör részét egy zászlószerű szegély övezi, amelynek vége az alsó farokúszóvá szélesedik ki.[4][26] Az úszók szélei áttetsző szürke vagy kék színűek. Nincsen faroktői kiemelkedése. Fekete kicsi szemeinek nincsen harmadik, védő pislogóhártyája, recehártyája pedig kékes árnyalatú. Az elpusztult koboldcápa szemei elmosódott szürkére vagy barnára változnak.[5][7] A szemei mögött nyílások láthatók. Az öt-öt viszonylag széles kopoltyúrés a fejtől távolabb, közvetlenül a mellúszók előtt található. A kopoltyúinak belső részét alkotó kopoltyúszálak részben szabadok, azaz kiérnek a kopoltyúrések mögül. Az ötödik kopoltyúrése mindjárt a mellúszó elülső részének a tövén van.[4][7][26]
Belső felépítése
Élettani sajátosságai közé tartozik a testtömeg 25%-át kitevő máj. Mivel a cápának nincs úszóhólyagja, ez a megnagyobbodott belső szerve segíti a merülést és emelkedést. Meghosszabbodott orra igen hajlékony, emiatt nem segíti az irányváltást, sem a tengerfenék homokjában való túrást.[5] A minden cápánál megtalálható elektroreceptorok, az úgynevezett Lorenzini-ampullák itt helyezkednek el. A szürkületi zónában mozgó koboldcápa esetében azonban ez a biológiai műszer sokkal érzékenyebb.[5][25] A látása a többi érzékszervével ellentétben nem valami jó; az úgynevezett tectum, azaz az a rész az agyban, amely a látást értelmezi, nem foglal el nagy helyet.[7] Ennek ellenére a többi mélytengeri cápától eltérően a koboldcápa pupillái képesek megváltoztatni a méretüket a fényerősségtől függően.[21]
Csontváza csak fejletlen porcokból tevődik össze, az izmai is csak kevéssé fejlettek, továbbá az úszói kicsik és puhák; mindezek igen lassú mozgású állattá teszik a koboldcápát. Mivel a farokúszója nem alkot nagyobb szöget a testével, a porcos hal nem képes gyors irányváltásra.[5]
Életmódja
A megfigyelések szerint magányosan élő cápafaj, viselkedéstani jellemzői alig ismertek. Habár mélytengeri porcos hal, éjszakánként a vízfelszínhez közelebb is kerülhet. Mivel nem gyors úszó, feltehetőleg minimális mozdulatai révén tud észrevétlenül a zsákmánya közelébe kerülni. Ezt segíti a víz sűrűségével egyező puha és rendkívül áramvonalas teste. Feltehetően elevenszülő. Akváriumban eddig legfeljebb egy hétig tudták életben tartani. Az emberre a teljesen eltérő élettér miatt nem veszélyes. A koboldcápa legfőbb természetes ellensége a kékcápa (Prionace glauca).[22] Főbb élősködői az evezőlábú rákokhoz (Copepoda) tartozó Echthrogaleus mitsukurinae,[27] valamint a Litobothrium amsichensis és a Marsupiobothrium gobelinus nevű galandférgek (Cestoda).[28]
Táplálkozása
A tengerfenékhez közel, 500–1200 méteres mélységben vadászik, főleg csontos halakra; azok közül is inkább hosszúfarkú halakra (Macrouridae) és mélytengeri viperahalfélékre (Stomiidae). A csontos halak mellett fejlábúakra és rákokra, köztük tízlábú rákokra (Decapoda) és ászkarákokra (Isopoda) is vadászik. Egyes felboncolt példányok gyomrában hulladékot is találtak.[29] Legfőbb táplálékai a tengerfenéken lakó rózsás álsügér nevű skorpióhalak, a felsőbb vízszinteken élő Teuthowenia pellucida kalmárok és a Macrocypridina castanea rotunda nevű kagylósrákok. Az eddigi megfigyelések szerint úgy tűnik, hogy a koboldcápa nemcsak a tengerfenéken, hanem több szinten is vadászik.[5][30]
A koboldcápa nem úszik gyorsan, ezért inkább lesből támad. Mivel a húsa kis sűrűségű és a olajmája nagy, a felhajtóereje semleges; emiatt igen kevés mozdulattal tudja megközelíteni a zsákmányát.[22] Amikor elég közel ér az áldozatához, speciális előreugró állkapcsai hirtelen rácsapnak. Az állkapcsainak e különleges mozgását két pár rugalmas szalag segíti elő. Nyugalmi állapotban ezek a szalagok hátra vannak szorítva, amikor pedig a koboldcápa ráharap zsákmányára, a felgyülemlett nyomás hajítógép módjára előretolja az állat állkapcsát.[4] Ugyanabban az időben a nyelvet helyettesítő képződmény hátrahúzódik, megnövelve a száj belső térfogatát. Az áldozattal együtt nagy mennyiségű víz is bekerül a szájába, de ez a kopoltyúnyílásokon keresztül majdnem azonnal távozik.[5]
Szaporodása
Eddig nagyon keveset lehet tudni a koboldcápa szaporodásáról. Mai napig még egyetlen vemhes nőstényt sem sikerült befogni és tanulmányozni. Feltehetőleg elevenszülő, mint a többi heringcápafaj. A kis számú magzat az anya testében fejlődik ki, ahol megtermékenyítetlen petékkel táplálkoznak.[2] Születésükkor a kis koboldcápák 82 centiméter hosszúak, legalábbis ekkora a legkisebb ismert példány ebből a fajból.[7] A hím körülbelül 260 centiméteresen válik ivaréretté, míg ez a nagyság nőstény esetében nem ismert.[2] Nincs adat a növekedéséről és a koráról sem.[7]
A koboldcápa és az ember
Mivel mélytengeri cápafaj a koboldcápa, nem jelent veszélyt az ember számára. Néhány példányt sikerült élve kifogni; ezeket pedig a városi akváriumokba szállítani. Azonban a koboldcápa csak rövid ideig képes fogságban élni. Japánban, a Tokai Egyetem akváriumában egy példány egy hétig élt, míg egy másik, amelyet a Tokyo Sea Life Parkba vittek, csak két napig maradt életben.[4][31]
Gazdasági szempontból nincs nagy értéke. Azokat a koboldcápákat, amelyeket mégis kifognak, sóval vagy szárítással tartósítják és árusítják. Az állkapcsaikat a gyűjtők keresik, akik különlegessége miatt jó árat fizetnek értük.[2][4] A japánok korábban a májolajáért és trágyázás céljából fogták ki.[32] Bár a halászipar nem célozza, a koboldcápa néha belekerül a hálókba. Ezek a mellékfogások igen ritkák; a leggyakrabban Japán déli részén történnek meg, ahol évente körülbelül 30 példány, főleg fiatal példányai kerülnek a hálókba. A Madeira-szigeteknél az Aphanopus carbo halászok évente 2–3 koboldcápát halásznak mellékfogásként. 2003 áprilisában a Kínai Köztársaság északnyugati vizeiben több mint száz koboldcápát fogtak ki. Még nem ismert, hogy miért sikerült ilyen nagy mennyiségű zsákmányra szert tenni, de feltételezések szerint a fogást egy földrengés előzte meg, ami a felsőbb szintű vizekbe kergette a porcos halakat. Azelőtt ezen a helyen nem vették észre ezt a cápafajt, és azóta sem bukkantak rá ilyen nagy számban.[2][7]
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nem tartja fenyegetett fajnak a koboldcápát. Ennek a cápafajnak az előfordulási területe igen nagy, a felnőtt, ivarérett példányokból csak keveset fognak ki; ez okok miatt a koboldcápa azon kevés cápafajoknak egyike, amelyet az emberi tevékenység csak nagyon kismértékben érint.[2]
Jegyzetek
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Goblin shark című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2015. január 9.)
- Mitsukurina owstoni Jordan, 1898 FishBase
- Compagno, L.J.V., 1984. FAO Species Catalogue. Vol. 4. Sharks of the world. An annotated and illustrated catalogue of shark species known to date. Part 1 - Hexanchiformes to Lamniformes. FAO Fish. Synop. 125(4/1):1-249. Rome: FAO.
További információk
- Cápaenciklopédia: a koboldcápa (magyar nyelven). divecenter.hu, 2009. július 9. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
- Egy valódi tengeri szörnyeteg, a Goblin/Kobold cápa (magyar nyelven). erdekesvilag.hu, 2013. május 3. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
- Rákot akart, koboldcápát fogott (magyar nyelven). Index.hu, 2014. május 3. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
- GOBLIN SHARK (angol nyelven). FLMNH Ichthyology Department. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
- Biology of the Goblin Shark (Mitsukurina owstoni) (angol nyelven). elasmo-research.org. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
- Nick Schwartz: Fishermen catch a nightmare-inducing goblin shark in the Gulf of Mexico (angol nyelven). elasmo-research.org, 2014. május 3. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
- Prehistoric shark found alive off the coast of Japan (videófelvétel a fajról) (japán nyelven). youtube.com. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
A faj tudományos leírásával foglalkozó internetes források
- A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
- Mitsukurina owstoni, Jordan, 1898 (angol nyelven). WoRMS World Register of Marine Species. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
- Elfin Shark, Mitsukurina owstoni Jordan, 1898 (angol nyelven). BioLiB.cz. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
- Mitsukurina owstoni Jordan, 1898 (cseh nyelven). AQUATAB. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
- Mitsukurina owstoni, Elfin shark (angol nyelven). Animal Diversity Web ADW. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
- Mitsukurina owstoni, Goblin Shark (angol nyelven). Encyclopedia of Life. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
- Mitsukurina owstoni (angol nyelven). NCBI Taxonomy browser. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
