Kolima-hegyvidék

A hegyvidék délen az Ola és a Bujunda (a Kolima mellékfolyója) felső folyásától északkelet felé a Kis-Anjuj völgyéig és az Anadir forrásvidékéig terjed, hossza kb. 1300 km.

A délnyugaton elterülő Felső-Kolima-felföld kevéssé tagolt, területén azonban néhol 2000 m fölé nyúló gránithegyek emelkednek ki (Aborigen; Mandicsan, 2252 m; Sznyezsnij, 2292 m). Jóval tagoltabb maga az északkelet felé messze elnyúló hegyvidék. Központja a Kolima-hegylánc, „az egész Kolima-vidék gerince, de egyúttal keleti peremvonulata is”.^[1] Ennek vonulatain fut a vízválasztó a Csendes-óceán medencéje és a Kolima vízgyűjtője között.

A hegyláncból mély folyóvölgyekkel elválasztott keskeny, hosszú hegyvonulatok nyúlnak ki, általában észak–északkelet felé. Közülük jelentősebbek (északkelet felé haladva):

• az Omszukcsan-hegység (1611 m), vízválasztó a Kolima két mellékfolyója, a Baligicsan és a Szugoj között
• a Korkodon-hegység (1758 m), az azonos nevű folyó völgye mentén
• a Kongin-hegység,
• a Kedon-hegység, (1639 m vagy 1661 m),
• az Olojtól délre fekvő Us-Urekcsen (1685 m)
• és a folyótól északra fekvő Oloj-hegység (1816 m).

Legértékesebb ásványi kincse az arany, melynek legnagyobb lelőhelyei a Felső-Kolima és mellékfolyóinak völgyében találhatók. Jelentősek az ónérc és a ritkaföldfémek készletei is. A Szugoj és az Omolon völgyének kisebb szénmedencéi is említhetők.

A hegyvidék legnagyobb részben a Kolima vízgyűjtő területéhez tartozik. Sok jobb oldali mellékfolyója, köztük a leghosszabb és a legnagyobb vízgyűjtő területtel rendelkező Omolon is a hegyvidéken ered. További jelentős itteni folyók: Baligicsan, Bujunda, Kedon, Korkodon, Oloj, Szugoj.

A hegyvidék nyugati oldalainak éghajlata zord, szélsőségesen kontinentális. A júliusi középhőmérséklet 8–10 °C, a januári −40 °C. A keleti oldal kevésbé hideg és csapadékosabb, ott a júliusi középhőmérséklet 4 °C, a januári −20 °C. Az északkeleti irányú hegyvonulatok közti párhuzamos völgyek jóval kevés csapadékot kapnak, de éghajlatuk melegebb.

A hegyvidék területének kétharmadán nincsen erdő. Az alacsonyabb hegyoldalakon és a völgyekben a ritkás vörösfenyő erdő az uralkodó, a mélyebb folyóvölgyekben változatosabb összetételű ártéri erdők húzódnak. A fás növények felső határa délen, a Kolima felső folyásán 1200 m, de a hegyvidék legészakibb vidékein csak 300 m. E határ felett a törpe cirbolyacserje övezete kezdődik, amit a tetőkön hegyi köves- vagy mohás-zuzmós tundra vált fel.

A Kolima-vidéken kevés a jelentős település. A leginkább lakott és iparosodott rész a Felső-Kolima-felföld. Ezen át vezet a fő szárazföldi közlekedési útvonal, az Ohotszki-tenger partvidékét és Magadant az Ingyigirka völgyével összekötő országút. Ezen a területen épült és üzemel a Kolimai-vízerőmű. A legjelentősebb települések: Szuszuman és Szinyegorje.

• Székely András. Szovjetunió (I. kötet) – Kolima-hegyvidék. Budapest: Gondolat Kiadó, 386. o.. ISBN 963-280-303-5 I. kötet (1978) 
• Bolsaja szovjetszkaja enciklopegyija, 3. kiadás (orosz nyelven) (1970–1977) 
• N. A. Gvozgyeckij, N. I. Mihajlov. Fizicseszkaja geografija SZSZSZR (Aziatszkaja csaszty) – Kolimszkoje nagorje, 3. kiadás (orosz nyelven) (1978). Hozzáférés ideje: 2017. november 3. 
• Kolimszkoje nagorje (Főszerk. A. P. Gorkin: Szlovar "Geografija Rosszii", 1998)
• Kolimszkoje nagorje