Párizsi Divathét

A Párizsi Divathét a „Nagy Négy” divathét részét képezi a Londoni, Milánói és a New York-i rendezvények mellett.^[2][3] A program New York-ban veszi kezdetét, amelyet a londoni, a milánói, végül a párizsi divathetek követnek.

Bár a legelső divathét New York-ban került megrendezésre, maga a rendezvény a párizsi couture szalonokban tartott, ún. „défilés de mode”-ból eredeztethető, ami tükörfordításban „divatparádé”-t jelent.^[4]

A divathét a különböző divattervezők által szervezett programsorozatból áll, amely egy egész héten keresztül tart. Mielőtt a rendezvénysorozat elismerést szerzett New York városában, Párizsban már a 18. század elejétől kezdve szerveztek divatbemutatókat, kifejezetten a vásárlók számára, ahol a ruhákat manökeneken mutatták be.^[5] A 19. században a bemutatók változásokon estek át. A haute couture egyik jelentős alakja, Charles Frederick Worth megkezdte magastervezésű ruhadarabjait kollekciókként bemutatni. Jeanne Paquin volt az első tervező, aki bemutatóját a publikum elé tárta, Paul Poiret pedig az első, aki rendezvényei után összejöveteleket tartott.^[6]

Az 1800-as évek közepén a párizsi nagykövet felesége, Pauline von Metternich osztrák hercegnő, meglátva Charles Frederick Worth tervrajzait, felbérelte őt egy saját ruha elkészítésére. Worth jelentős elismerésre tett szert nagyhatalmú ügyfelei révén, majd 1858-ban megnyitotta saját párizsi haute couture házát, amely a felsőosztálybeli nők számára kínált luxusruhákat.

A Chambre Syndicale de la Haute Couture (szakmai kamara) 1868-ban jött létre annak érdekében, hogy lefektesse azokat a kritériumokat, amelyek alapján meghatározható, hogy mit lehet „couture háznak” nevezni.^[5] A kamara elhatározása szerint egy ruházat akkor lehet haute couture alkotás, ha azt a viselője méreteihez szabják, és kézzel varrják a hímzés, varrás és gyöngyfűzés területein jártas, többszörösen képzett kézművesek, kizárólag a legmagasabb minőségű anyagok felhasználásával.^[5]

1921-ben – ötvenhárom évvel a Chambre Syndicale de la Haute Couture alapítása után – a francia sajtó létrehozta a L’Association de Protection des Industries Artistiques Saisonnieres-t^[7] (röviden PAIS), melynek feladata a couture dizájnok szabadalmazása lett.^[5] A szerzői jog védelmének érdekében a tervezők munkáit lefényképezték a manökeneken elölről, hátulról és két oldalról is, majd a fotókat katalógusba rendezték.

1945-ben a Chambre Syndicale de la Haute Couture bevezetett egy sor újabb előírást a haute couture házak szabályozására és besorolására.^[8] Annak érdekében, hogy egy ház megfeleljen a követelményeknek, be kellett tartania a frissített szabályokat. Ezek közül egyik előírta, hogy évszakonként bemutatót kell rendezni a párizsi sajtó számára egy olyan, legalább 35 ruhadarabból álló kollekcióról, amely mind nappali, mind pedig esti viseleteket felsorakoztat.^[8] Más szabályozások szerint legalább 20 alkalmazottat kell foglalkoztatni, illetve minden ruhatervnek rendelésre készíthetőnek kell lennie, és tartalmaznia kell a méretre igazítást is.^[8] Ezt követően, a Chambre Syndicale de la Haute Couture által meghatározott új irányelvekkel összhangban, a haute couture házak félévenkénti eseményei tekinthetők az első néhány párizsi divathétnek.

Az első, hivatalosan is elismert Párizsi Divathét 1973 októberében került megrendezésre a Fédération Française de la Couture jóvoltából, ahol együtt tartottak haute couture-, konfekcióruha- és férfidivat- bemutatókat.^[9]

A divathét adománygyűjtésként szolgált, melynek célja a versailles-i kastély restaurációja volt. A helyreállítás összegét 60 millió amerikai dollárban határozták meg, amely mintegy 52 millió eurónak felel meg.^[10] Az adománygyűjtést azért szervezték, mert a francia állam – nyilatkozata szerint – nem tudta volna fedezni a palota restaurációjának költségét. A restaurálást a New York Press (mai nevén New York-i Divathét) alapítója, Eleanor Lambert felügyelte az akkori Versailles-i kurátor, Gérald Van der Kemp közreműködésével.^[6] A restauráció és a renováció magába foglalta Mária Antónia öltözőszobáját, XV. Lajos király gyermekeinek játszószobáját, valamint egy lépcsősort, amelynek építése 1722-ben kezdődött meg, de sosem fejeződött be.^[10]

Az eseményen részt vettek olyan amerikai és párizsi divattervezők is, mint Anne Klein, Bill Blass, Stephen Burrows, Oscar de la Renta, Hubert de Givenchy és Yves Saint-Laurent.^[10] A francia tervezők saját bemutatókat tartottak különböző témákban, a díszletekben pedig helyet kapott többek között egy űrrakéta, egy tökhintó és egy orrszarvúhúzta cigánykaraván is.

Az amerikai tervezők a ruhaméretezések átváltásából adódó problémák következtében közösen, egyetlen bemutatót tartottak „Párizs” témával. Az amerikai tervezők által pártolt sokféleségnek köszönhetően ezen az eseményen léphettek fel először afroamerikai modellek is párizsi kifutón.^[10]

Az esemény nagy nyilvánosságra tett szert a résztvevő ruhatervezőknek köszönhetően, amely a „Versailles-i csata” becenevet egyrészt maga a helyszín, másrészt pedig az amerikai és a párizsi divattervezők között kialakult feszültség miatt kapta.^[10]

A „nullás méret” tiltása

A francia törvény értelmében a Párizsi Divathét tiltja az úgynevezett „nullás méretű” (size zero, vagyis az Egyesült Államok ruhaméret-táblázata szerinti 0-ás méretet viselő) modellek szereplését.^[11][12] Az amerikai nullás méret a francia mérettáblázat szerint a nők esetében 32-es, míg a férfiaknál 44-es ruhaméretet jelent.

Korhatár

A Párizsi Divathét tiltja a 18 év alatti modellek szereplését, majd az egyes luxusmárkák (mint a LVMH, vagy a Kering) intézkedéseit követően kijelentették, hogy nem alkalmaznak 16 éven aluli modelleket felnőtt divatbemutatókon, illetve fotózásokon.^[13]

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Paris Fashion Week című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A Wikimédia Commons tartalmaz Párizsi Divathét témájú médiaállományokat.