Rákosi-kormány

A Rákosi-kormány működésének első időszaka a Rákosi-rendszer csúcspontjának tekinthető. Rákosi, aki ekkor már évek óta az ország tényleges vezetője volt, személyében egyesítette a kommunista párt és az állam legfontosabb tisztségeit, közel egy évig volt egyidejűleg az MDP főtitkára és a Minisztertanács elnöke. Azonban kormányának a Sztálin halálát (1953. március 5.) követő második időszaka végül első, részleges bukásához vezetett 1953 nyarán, amikor Nagy Imre követte őt a miniszterelnöki székben első miniszterelnöki időszakát megkezdve.

Az egypártrendszer keretei között a Rákosi-kormány tagjai természetesen valamennyien az MDP tagjai vagy a kommunistákat támogató pártonkívüliek voltak. Az utóbbiak a háborút követő években a volt koalíciós pártoknak a kommunistákkal együttműködő szárnyához tartoztak: Bognár József az FKgP, Darvas József és Erdei Ferenc pedig a Nemzeti Parasztpárt színeiben politizált korábban. Nem volt azonban a kormánynak egyetlen olyan tagja sem, aki az MDP-be beolvadt baloldali szociáldemokratákat képviselte volna: őket a kollaboráns kisgazdákkal és parasztpártiakkal szemben a Rákosi-rendszer éveiben lényegében teljesen kiszorították a vezetésből, sokukat koncepciós perek után bebörtönözték és csupán hírmondónak maradt néhány kevésbé fontos poszton egy-egy képviselőjük, például Rónai Sándor.

Megalakulása

A Rákosi-kormány megalakulása tulajdonképpen egyetlen változást jelentett a minisztertanács összetételében a megelőző Dobi-kormányhoz képest: Rákosi Mátyás – aki addig Dobi István egyetlen helyettese volt – átvette az Elnöki Tanács elnökévé megválasztott elődjének helyét a kormány élén. (A volt kisgazda Dobi az Elnöki Tanács élén a volt szociáldemokrata Rónai Sándor helyét vette át, aki viszont az Országgyűlés elnöke lett.) Gerő Ernő államminiszter és a 23 minisztérium vezetője kivétel nélkül a helyén maradt, elnökhelyettest pedig nem választottak, így a Rákosi-kormány tagjainak száma kezdetben 25 fő volt.

Kormányátalakítás 1952. november 14-én

A kormány jelentős átalakítására 1952. november 14-ével került sor. Ettől kezdve a minisztertanácsnak öt elnökhelyettese volt. Közülük négyen előzőleg miniszterek voltak (Gerő Ernő államminiszter, Házi Árpád belügy-, Kiss Károly külügy- és Nagy Imre begyűjtési miniszter), Hidas István pedig a Budapesti Pártbizottság titkára volt. A minisztériumok száma és elnevezése most sem változott. A tárcák vezetésében csak annyi változás történt, hogy a miniszterelnök-helyettessé megválasztottak helyét részben új személyekkel töltötték be. A begyűjtési miniszter Tisza József lett, aki előzőleg az Országos Tervhivatal elnökhelyettese volt, a Belügyminisztérium élére pedig Györe József Szabolcs-Szatmár megyei MDP-titkár került. A külügyminiszter Molnár Erik addigi igazságügy-miniszter lett, míg az ő helyét addigi első helyettese, Décsi Gyula vette át. Államminisztert nem választottak Gerő helyére és ez a poszt 1956. októberéig betöltetlen maradt.

A kormányból tehát senki sem távozott, de négy új taggal 29 fősre bővült.

Új minisztériumok szervezése 1952. december 6-án

1952. december 6-ával a minisztériumok száma hárommal nőtt. Önálló Felsőoktatási Minisztérium alakult, melynek vezetője Erdey-Grúz Tibor akadémikus, vegyészprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára lett. A Kohó- és Gépipari Minisztérium kettévált Általános Gépipari Minisztériumra – melyet az addigi miniszter, Kossa István vezetett tovább – és Kohászati Minisztériumra – mely összesen hét hónapig létezett és ezalatt nem is volt önálló minisztere, hanem a középgépipari miniszter, Zsofinyecz Mihály irányította „ideiglenesen” –, a Bánya- és Energiaügyi Minisztériumból pedig Vegyipari Minisztérium vált ki a mindössze 31 esztendős Szabó Gergely vegyészmérnök, a NÉKOSZ volt főtitkára vezetésével.

Ezzel a Rákosi-kormány elérte legnagyobb létszámát, összesen 31 fős volt, miközben az egyik miniszter két minisztériumot is irányított. A 26 minisztérium közül kilenc az ipar különböző ágazataiért volt felelős.

További személyi változások

A későbbiekben további két személyi változásra került sor. Décsi Gyulát, aki 1950-ben kezdődött igazságügy-minisztériumi tevékenysége előtt az ÁVH alezredese volt, két hónapnyi miniszterkedés után 1953. január 16-án letartóztatták és helyére február 2-án Kovács Béla került. Ratkó Anna egészségügyi minisztert április 18-án váltották le, a későbbiekben szakszervezeti tisztségeket töltött be, utóda Zsoldos Sándor, a Somogy Megyei Tanács egészségügyi osztályvezetője lett.

A leköszönő kormány tagjainak egy része vezető párttisztségeket töltött be a továbbiakban. Rákosi Mátyás a Minisztertanács elnöki tisztségét az MDP főtitkári tisztsége mellett látta el, e kettő közül az utóbbit megtartotta. Kiss Károly miniszterelnök-helyettes, aki 1946-tól 1957-ig megszakítás nélkül az MKP, az MDP majd az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának (KEB) elnöke volt, most elvesztett kormányzati tisztségeit ezzel együtt töltötte be.^[1] Farkas Mihály honvédelmi miniszter, Rákosi leghűségesebb szövetségeseinek egyike, aki júniusban kikerült a Politikai Bizottságból is, átmenetileg semmilyen tisztséget sem kapott. Moszkvai kapcsolatait is felhasználva azonban hamarosan az új irányvonal és személyesen Nagy Imre hívéül szegődött, és már augusztusban visszakerült a PB-be és a KV titkára lett.

A kormányból kikerült politikusok egy része magas állami tisztségeket kapott kárpótlásul: Molnár Erik külügyminisztert az új kormány megalakulásának napján az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választotta, Révai József népművelési minisztert pedig az Elnöki Tanács helyettes elnökévé.

A kieső kormánytagok legnagyobb része azonban a minisztériumokban illetve egyéb kormányszervekben töltött be magas tisztségeket a továbbiakban is. Két volt kormánytag a kormánynak alárendelt központi hivatal irányítójaként folytatta a munkáját: Házi Árpád miniszterelnök-helyettes az Állami Ellenőrzési Központ elnöke lett (e tisztséget már 1949-51-ben is betöltötte), Kossa István általános gépipari miniszter pedig a Munkaerő-tartalékok Hivataláé. A leköszönő miniszterek közül négy az új összevont minisztériumokban első miniszterhelyettesként dolgozott tovább. (1951. január 27-étől az államtitkári tisztség megszűnt, ennek helyébe lépett a miniszter első helyettese.) Apró Antal építőanyag-ipari miniszter az Építésügyi Minisztériumban, Czottner Sándor bánya- és energiaügyi miniszter a Nehézipari Minisztériumban, Katona Antal postaügyi miniszter a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban, Szabó János, a helyi ipar minisztere pedig a Könnyűipari Minisztériumban lett a miniszter első helyettese. Három volt miniszter (nem első) miniszterhelyettes lett: Györe József belügyminiszter a korábbi tárcájánál, Szabó Gergely vegyipari miniszter az összevont Nehézipari Minisztériumban, Szobek András külkereskedelmi miniszter pedig a Bel- és Külkereskedelmi Minisztériumban. Kovács Béla igazságügy-miniszter (aki bányászból lett hadbíró egyéves akadémia elvégzése után 1950-ben) augusztustól a Honvédelmi Minisztérium igazságügyi csoportfőnöke lett.

• Bölöny József: Magyarország kormányai 1848–2004. Az 1987–2004 közötti időszakot feldolgozta és sajtó alá rendezte Hubai László. 5. bővített és javított kiadás. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2004. ISBN 963-05-8106-X