Sítájfutás

A sítájfutás a sífutás és a tájfutás technikai elemeiből álló sportág. Az első versenyeket Skandináviában rendezték, egy, az 1887-es évben rendezett svéd verseny adatai ismertek. Ekkoriban a versenytáv a 150-180 km-t is elérte, és a versenyzők erőfeszítése is hosszabb volt 24 óránál.

A sífutás stílusában nincs megkötés, nevezhetjük szabad stílusnak, ami alapvetően a korcsolyázó technikát jelenti. A klasszikus „páros botos” technika is szerepet kap, ha az előkészített sínyomok keskenyek, és nem teszik lehetővé a korcsolyázást. Ez a felsőtest és a karok nagyobb erőkifejtését követeli.

A tájékozódás a hagyományos tájfutás tájékozódási feladatát foglalja magában, hasonlóan a tájkerékpárnál alkalmazottnak, ahol a hagyományos térképeket felülnyomják a síutak, illetve kerékpárutak jelöléseivel. A sítájfutóverseny nagyrészt (~95%) előkészített sínyomokon zajlik, hiszen a mezőny elejének és végének azonos feltételeket kell biztosítani. A versenyzőknek lehetőségük van elhagyni az utakat, és a szűzhavas szakaszokon átvágni.

A sínyomok változatosak, a sítájfutótérkép (amelynek méretaránya is nagyobb, mint hagyományos tájfutótérképé) 3+1 félét különböztet meg:

• Széles ratraknyom (jele: folytonos, zöld vonal). Használata evidens, itt lehet a leggyorsabban haladni.

• Hószánnyom (jele: szaggatott, zöld vonal). A sítájfutás legjellegzetesebb vonása. Az ilyen nyomok szélessége 100-150 cm körül van. Aránya nagyon változó, durvább helyeken 80-90% is lehet, humánus rendezők esetén azonban pont ellenkezőleg: lehet mindössze 10-20%.

• Gyalognyom (jele: pöttyözött, zöld vonal). Alig 1-5%-át teszi ki egy egészséges sítájfutó pályának.

• Nagyon széles ratraknyom (folytonos, zöld vonallal van jelölve, csak vastagabbal), amely a nagyon széles (> 5m) sínyomot jelöli.