Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2012-42-1
A spanyol polgárháború a második világháborút megelőző egyik katonai konfliktus volt 1936. július 17. és 1939. április 1. között Spanyolországban. A polgárháború a második spanyol köztársaság elleni katonai puccskísérlet után tört ki, amelyet José Sanjurjo tábornok vezetett Manuel Azaña elnöklése idején. A lázadók puccskísérletét több konzervatív csoport is támogatta, mint például az Autonóm Jobboldal Spanyol Konföderációja (CEDA), de támogatták a monarchisták, a karlisták és a fasiszta Falange is.
A csak részben sikeres puccs után Spanyolország katonailag és politikailag is megosztott lett. Ettől kezdve Francisco Franco tábornok elhúzódó harcot folytatott az ország irányításáért a köztársaság baloldali kormányzata ellen, annak lojalista hívei pedig fegyveresen ellenálltak. A nacionalistákat a Harmadik Birodalom, Benito Mussolini Olaszországa és Portugália támogatta fegyverekkel és katonákkal, míg a köztársaságiaknak Mexikó és a Szovjetunió küldött segítséget. A többi európai hatalom be nem avatkozó politikát követett.
A háborút véres tisztogatások kísérték mindkét oldalon: az elfoglalt területeken a baloldaliakkal végeztek, hogy megszilárdítsák Franco hatalmát, a köztársasági oldalon pedig a jobboldaliakat üldözték. A háború az általa kiváltott indulatról és politikai megosztottságról lett híres. Több tízezer embert végzett ki mindkét fél politikai vagy vallási nézetei miatt, és a háború 1939-es befejeződése után a vesztes köztársaságiakkal kapcsolatba hozható embereket ítélték el a győztes nacionalisták.
A konfliktus a nacionalisták győzelmével ért véget, amely a demokratikus Spanyol Köztársaság végét jelentette, és sok tízezer baloldali spanyol menekült el az országból, jellemzően Dél-Franciaországba. Diktatúra jött létre Francisco Franco vezetésével, aki egészen 1975-ig irányította az országot. Az összes jobboldali pártot beolvasztották az új kormányzat rendszerébe.