Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2013-40-2
Az óceáni fehérfoltú cápa (Carcharhinus longimanus) a kékcápaalakúak rendjébe és a kékcápafélék családjába tartozó faj. A „modern cápák” a cápák egyik legfiatalabb csoportja; a Carcharhinidae család eredete csak a földtörténeti újkor hajnaláig, a paleocén időszakig nyúlik vissza. A Carcharhinus nemzetség a korai miocén időszaktól, mintegy 23 millió évvel ezelőttől napjainkig a trópusi tengerek legelterjedtebb cápaneme.
Az óceáni fehérfoltú cápa nagy, zömök testű, nyílt tengeri faj, a trópusi és mérsékelt övi tengerek lakója. Markáns ismertetőjegyei a lekerekített, hosszúkás melluszony, a kardszárnyúakra emlékeztető hátuszony, valamint az ezek végén látható fehér foltok. Tudományos nevét mellúszóiról kapta (longimanus magyarul „hosszúkéz”), elterjedt fehérfoltú megnevezését pedig a hátúszó foltjáról. Ez a ránézésre jámbor és viszonylag lomha mozgásúnak tűnő cápa valójában nagyon agresszív tud lenni, és hihetetlenül felgyorsulhat. Jellemző rá a ragadozó ösztön irányította szerzési vágy („cápaösztön”, vad zabálási kényszer vagy zabálóroham), ami miatt nem csak akkor támad, ha éhes.
A Carcharhinus longimanust kutatói az emberre negyedik legveszedelmesebb cápafajnak tartják: a nagy fehércápa (Carcharodon carcharias), a tigriscápa (Galeocerdo cuvier) és a bikacápa (Carcharhinus leucas) veszélyesebb nála. Egy szempontból viszont ez a faj az első, mivel neki tulajdonítják a legtöbb, halált okozó támadást. A kutatók megállapították, hogy egyedeinek száma csökken, és ezt – más cápafajokhoz hasonlóan – részben a cápauszonyleves népszerűsége miatti halászatával és a róla kialakult tévhitek sokaságával magyarázzák.