Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2019-36-2
A Kámaszútra a „szerelem tudománya”, az emberi szexualitás kultúrájának ősi, szanszkrit nyelvű összefoglalója, Vátszjájana indiai filozófus műve.Az élet érzéki örömeinek egyik legősibb könyve, jelentéstartalmában azonban túlmutat a nyugati fogalmak szerinti „szexuális tankönyv” fogalmán, valójában az életre tanító mű.
A Kámaszútra műfordításai gyakran válogatás alapján vagy közvetítőnyelv segítségével készültek, nem pedig az eredeti műből. Jelenleg sokféle szövegváltozat van forgalomban, és ezeknek megfelelően az értelmezési hagyományban is némiképp eltérő irányok mutatkoznak. A holland fordító, az indológus Herman Tieken például a műben annak egyik rétegeként társadalmi szatírát vél felfedezni, sőt szerinte a szexualitás ilyen „komolykodó”, tudományos tárgyalása is parodisztikus élű, és a kormányzással, hatalomgyakorlással foglalkozó kortárs értekező próza öntetszelgő komolyságát van hivatva kifigurázni a szándékoltan „profán” témaválasztással.
Az indiai kultúra a szexualitást sosem kezelte tabuként, de a szexuális nyitottság főként a házaséleten belül, vagy egyes vallási rítusok során nyilvánul meg (tantrizmus). Az indiai családmodell kifelé zárt, az indek magánélete, öltözködése szemérmes. Az erotikus kérdéskört azonban számos művészeti alkotásban, tanulmányban, értekezésben dolgozták fel a képzőművészek és a tudósok. Az ősi India szexuális nyitottságát a templomok erotikus szobrai (pl. Khadzsuráhó) is bizonyítják. Az utazásairól ismert Ibn Battúta, akinek az útleírásai az indiai történetírás számára is nagy jelentőséggel bírnak, leveleiben megörökítette 1335-ben tett utazását Khadzsuráhóba. Feljegyzései szerint a templomokat tömegek látogatták, az emberi szexust az istenek áldásos tevékenységének tartották.