Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2019-38-1
A heidelbergi várkastély Németország egyik nevezetes romépülete, Heidelberg városának jelképe. A Königstuhl erdős lejtőjén a wormsi érsekek 13. századi erődítménye állt, amelyből mára csak egy falszakasz kora gótikus ablakai maradtak. A gótikus Ruprechtsbau 1410-re, a kora reneszánsz Ottheinrichsbau 1559-re, az érett reneszánsz Friedrichsbau 1607-re készült el. A pfalzi választófejedelmek székhelye volt mindaddig, amíg a pfalzi örökösödési háborúban (kilencéves háború) – 1689-ben és 1693-ban – XIV. Lajos francia király katonái le nem rombolták. Gazdái tervbe vették helyreállítását, de a választófejedelem udvarának Mannheimbe költözése, valamint az 1764-es, villámcsapás okozta tűzeset után csak a ma is látható részeit építették újjá.
A kastély megmentője a francia Charles de Graimberg gróf volt. 1822-ben Graimberg gróf önként vállalta a kastélyőri tisztséget, és egy ideig az egyik épületben lakott, ahonnan jól átlátta a kastély udvarát. Ő volt az első, aki törődött a kastély konzerválásával és dokumentálásával. Graimberg megbízására Thomas Alfred Leger, a Heidelbergi Ruprecht Karl Egyetem professzora összeállította az első kastélyismertetőt. A nagy számban kiadott, rajzokkal és rézmetszetekkel bővített leírás népszerűvé tette a kastélyromot és fellendítette az idegenforgalmat Heidelbergben. 1840-ben Heidelberg bekapcsolódott a vasúthálózatba, ami döntő lendületet adott az idegenforgalomnak. Az amerikai turistákat Mark Twain ismertette meg a heidelbergi romkastéllyal az európai utazását leíró Csatangolás külföldön (A Tramp Abroad, 1880) című élménybeszámolójával. Hatására a 20. században egyre több látogató érkezett az Amerikai Egyesült Államokból. A 21. század elején évente több mint egymillió látogató érkezik a városba.