Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2024-6-1
A román nyelv (románul: limba română) az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán belül az újlatin nyelvekhez tartozik. A román nyelvészek többsége e nyelv dialektusainak tekinti az arománt, a meglenorománt és az isztrorománt is, a többnyire a Dunától északra beszélt dákorománnal együtt, de egyesek szerint ez négy különböző nyelv, amelyek a keleti újlatin nyelvek csoportját alkotják. Ez utóbbi szempontból a román nyelv az előbbi szerinti dákoromán lenne.
A legrégibb fennmaradt román nyelvű dokumentumokat (16. század) egy 43 betűs cirill ábécével írták. A 16. századtól kezdve elszórtan már előfordult a latin ábécé használata is, főleg Erdélyben. Itt a 18. században az erdélyi iskola szorgalmazta a cirill írás helyettesítését a latinnal. A cirill ábécé több egyszerűsítésen ment keresztül, majd a 19. század középső évtizedeiben egy vegyes, cirill–latin átmeneti ábécét használtak. Ezután áttértek a latin ábécére. Egy ideig vita tárgya volt, hogy a helyesírás etimológiai vagy fonemikus legyen. Végül hivatalosan egy nagy mértékben fonemikus helyesírást vezettek be. Ez több reformon ment át (a legutóbbi 2005-ben volt).
A beszélői számát tekintve (kb. 24 millió román anyanyelvű és 4 millió nem román anyanyelvű) a román az ötödik nyelv az újlatin nyelvek között, a spanyol, a portugál, a francia és az olasz után.