Szeni

ókori egyiptomi hivatalnok, Kús alkirálya, Théba polgármestere
Szeni[1]
snA1A51

Szeni ókori egyiptomi hivatalnok, Kús alkirálya, a déli országok felügyelője és a déli város (Théba) polgármestere volt a XVIII. dinasztia idején, I. Thotmesz és II. Thotmesz uralkodása alatt.

Szeni főleg két ajtókeret feliratáról ismert a núbiai Kumma erődjéből, ahol felsorolják címeit, közte az „Ámon kettős magtárjának felügyelője” címet,[1] amelyet Théba több polgármestere is viselt. Emellett a déli földek felügyelőjének és a király fiának nevezik, ezek Kús alkirályának címei. Ez a felirat nem datálható, de a szintén núbiai Szemnából előkerült egy életrajzi felirat, mely szerint I. Thotmesz fáraó kinevezett egy hivatalnokot alkirállyá.[2] Az illető neve nem maradt fenn, de viselte az „Ámon kettős magtárának felügyelője” címet, ami azt jelzi, Szeniről lehet szó.[3] A felirat szerint először I. Jahmesztől kapott hivatalt (ebből csak az „elöljáró” szó maradt fenn), majd I. Amenhotep nevezte ki Ámon magtárai felügyelőjének és a karnaki építkezések vezetőjének, végül I. Thotmesz alatt lett Kús alkirálya. Hatsepszut első éveiben is még hivatalban lehetett; egy szemnai felirat említi Hatsepszut második uralkodási évében.[4] Utódja hivatalában Penré volt.[5]

A TT317 thébai sírban a tulajdonos, Dzsehutinofer apjaként egy Szeniresz nevű kúsi alkirályt neveznek meg, lehetséges, hogy Szeniről van szó.

Jegyzetek

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Seni című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.