TTT
Tiltott, Tűrt, Támogatott (a szavak sorrendje néha változó), azaz a „Három T” a kommunista kultúrpolitika „terméke”. Közismerten működött a Szovjetunióban a támogatás és a tiltás, majd a második világháború után hamarosan a befolyási övezetébe tartozó szocialista országban megjelent. Magyarországon az úgynevezett Három T „kifinomult” változata a köztudatban Aczél György nevéhez kapcsolódik, pedig már az ő fellépése előtt is jól „működött”.[1][2][3]
_Fortepan_89111.jpg)
Kialakulása és működése
Már a Rákosi-korszak tudományos és művészeti életére (is) jellemző volt az ún. kézi irányítás. 1948 után betiltottak minden polgári jellegű kulturális szervezetet,[5] folyóiratokat tömegével.[6] A közvetlen politikai irányításnak a művészeti, tudományos területeken intézményes hivatali rendszere is volt.
A képzőművészet és iparművészet területén alkotók számára a „munkaelosztó bizottság” határozta meg, hogy ki milyen megrendelést kapjon, kaphat. A törvény által szigorúan meghatározott zsűrizés kényszere segítette, hogy látszólag a művészeti színvonal megtartása érdekében végzett munka során, leginkább ideológiai kérdéseket szem előtt tartva válogassák ki a műveket. A művészet különböző ágait mint a politikai propaganda eszközét igyekeztek irányítani, felhasználni.
A mű és alkotója elválaszthatatlan, tehát azok a művészek, akik a politikailag nemkívánatos „imperialista” művészeti stílusokhoz kapcsolódó műveket hoztak létre, legyenek azok alkotóművészek (például: képzőművészek, iparművészek, szerzők, írók, költők) vagy előadóművészek (például: énekesek, színészek, zenészek), maguk is nemkívánatosak lettek. Ők kerültek a le nem írt, de a politikai bürokrácia olajozottan működő gépezetében ismert Tiltott kategóriába. Találunk példát arra is, hogy meggyőződéses baloldali alkotókat – ma már nyilvánvaló – progresszív művészeti tevékenységük miatt szigeteltek el (pl. Kassák Lajos).
A politikailag megbízható, a rendszert kritika nélkül kiszolgáló alkotók jelentették az ellenpólust, akik az állami kitüntetések és elismerések mellett, a többség számára elérhetetlen, esetenként rendkívül kiemelkedő anyagi elismerésben részesültek.[7] Ők alkották a Támogatott művészek csoportját, számtalan megrendelést kaptak, alkotásaikat rendszeresen az állampárt mecenatúrájának köszönhetően bemutathatták külföldön, a „nyugati” országokban is.[8] Mint szakértők meghatározták, hogy ki milyen megrendelést kaphat, nyilvánosság elé kerülhet-e művészete.
A két szélső pont között helyezkedtek el a Tűrt kategóriába tartozó alkotók. Sokan a Tűrt és Tiltott besorolás között „ingáztak”, természetesen nem saját belátásuk, hanem a hatalom kénye-kedve szerint. Itt az átmenet megvolt, de ebből a helyzetből a támogatott körbe bekerülni csak kivételes esetben lehetett.
A Kádár-rendszer fokozatos „felpuhulása” következtében ez a három kategória is szétfoszlani látszott, de gyakorlatilag a rendszerváltásig megmaradt.
1981-ben elkezdődött a szabadfoglalkozású zenei előadóművészek szakszervezetének megalakulása, amitől a hatalom – az ekkori lengyelországi események miatt is – először volt hajlandó a hazai könnyűzenészekkel szakmai párbeszédet folytatni.[9][10][11][12] Az évtized folyamán olyan, a hazai kultúrpolitikától távoli külföldi előadók koncertjei is megrendezésre kerülhettek, mint az Iron Maiden 1984-es,[13] a Depeche Mode 1985-ös,[14] vagy a Queen 1986-os budapesti fellépései.
Lásd még
Jegyzetek
Források
- Kultúrpolitika – három t-vel..., mnl.gov.hu
További információk
- Haraszti Miklós: Civil kurázsitól civil társadalomig Archiválva 2007. március 25-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Tűrt, Támogatott, Tiltott – A bakelitborítók és a Kádár-rendszer – Kiállítás
- Szőke Annamária: piros – fehér – zöld
- Standeisky Éva: Gúzsba kötve. A kulturális elit és a hatalom; 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Bp., 2005
