2019–2020-as holland labdarúgókupa

102. holland labdarúgókupa

A holland kupa ezen szezonja volt a labdarúgókupa 102. szezonja. Ezt a sorozatot is a Holland labdarúgó-szövetség rendezte meg.

Holland labdarúgókupa
(2019-2020)
A holland kupa
A holland kupa
Adatok
Dátum2019. augusztus 17.2020. április 19.
Honlaphttp://www.knvb.nl/

CímvédőAFC Ajax
Győztesnincs győztes
Statisztika
Mérkőzések104
Gólok369 (átlag: 3,55)

Gólkirályokholland Maurice de Ruiter
holland Tim Freriks
(5 gólos)

 ← 2018–20192020–2021 → 

Összesen 8 fordulóból állt az idei kupasorozat is. De ebből a 8 fordulóból az első kettő selejtezőkör volt. Az első selejtezőkör legmagasabban rangsorolt csapatai a 4. ligából voltak, a második selejtezőkörben pedig csatlakoztak a 3. liga csapatai is, bár nem az összes. Az első fordulóban pedig már az első és második liga csapatai is csatlakoztak. Az első selejtezőkört augusztus 17-én rendezték meg, a döntőt pedig április 19-én rendezték volna meg, szokásoknak megfelelően most is a rotterdami De Kuip stadionban.

Néhány változtatást bevezettek az idei kupában.Az egyik, hogy az idén európai kupákban (BL és EL) főtáblára jutó csapatok csak decemberben a második fordulóban csatlakoznak a kupához. Ez a négy csapat pedig a Bajnokok Ligájába bejutó AFC Ajax és az Európa Ligába bejutó PSV Eindhoven, Feyenoord és AZ Alkmaar.A másik, hogy az idei kupasorozat negyeddöntőjében már fogják alkalmazni a VAR-t (videóbírót).

Az idei sorozatban sem vehetett részt az Eerste Divisiebeli 4 Jong-csapat (Jong Ajax, Jong PSV, Jong AZ és Jong Utrecht).

2020. március 13-tól koronavírus járvány miatt határozatlan időre felfüggesztettek minden labdarúgó mérkőzést Hollandiában és Európa legtöbb országában. Aztán a kormány döntése alapján szeptember 1-ig nem lehetett labdarúgó mérkőzést megrendezni Hollandiában, így végül elmaradt a kupadöntő is. [1]

Fordulók dátumai

FordulókDátumok
Első selejtezőkör2019. augusztus 17. és 28.
Második selejtezőkör2019. szeptember 24. és 25.
Első forduló2019. október 19., 29., 30. és 31.
Második forduló2019. december 17., 18. és 19.
Nyolcaddöntő2020. január 21., 22., 23. és 28.
Negyeddöntő2020. február 12. és 13.
Elődöntő2020. március 4. és 5.
Döntő2020. április 19.

Részt vevő csapatok

BajnokságokKlubcsapatok
Eredivisie (1)ADO Den Haag AFC Ajax AZ Alkmaar FC Emmen
Feyenoord Fortuna Sittard FC Groningen Heerenveen
Heracles Almelo PEC Zwolle PSV Eindhoven RKC Waalwijk
Sparta Rotterdam FC Twente FC Utrecht Vitesse
VVV-Venlo Willem
Eerste divisie (2)FC Dordrecht Almere City Excelsior NAC Breda
De Graafschap SC Cambuur Helmond Sport MVV
FC Den Bosch Telstar Go Ahead Eagles Roda Kerkrade
NEC Nijmegen FC Eindhoven TOP Oss FC Volendam
Tweede divisie (3)Quick Boys Scheveningen GVVV ASWH
Noordwijk Spankenburg Katwijk Kozakken Boys
Hardenberg TEC Rijnsburgse Boys De Treffers
IJsselmeervogels Koninklijke HFC Excelsior Maassluis AFC
Derde divisie (4)VV Hoogland VV Dovo VV Ter Leede ODIN'59
DVS'33 Ermelo VVOG BVV Barendrecht VVSB
FC Lisse Sparta Nijkerk Excelsior'31 Westlandia
HSC'21 Groene Ster Blauw Geel'38 ADO'20
OFC VV Goes VV Gemert USV Hercules
EVV Harkemase Boys SV OSS'20 Ajax (amatőr)
VV UNA RKVV Dem VV Dongen FC Lienden
SteDoCo HSV Hoek ONS Sneek Quick H
Hoofdklasse (5)Achilles Veen FC Rijnvogels FC's-Gravenzande SDO Bussum
Jodan BoysRKSV MinorSC Silvolde ARC
VV Duno Flevo Boys
Eerste Klasse (6)SV Huizen Rohda Raalte Drachtster Boys VV Kloetinge
SV TOP Fortuna Wormerveer RKSV Wittenhorst RKSV Heeze
HSV De Zuidvogels VV Winsum VV Sliedrecht
Tweede Klasse (7)VroomshoopseVEV'67RKSV Mierlo
SzínEredmény
Döntós csapatok
Elődöntő
Negyeddöntő
Nyolcaddöntő
Második forduló
Első forduló
Második selejtezőkör
Első selejtezőkör

Selejtezők

Első selejtezőkör

Ebben a selejtezőkörben összesen 56 amatőr csapat vett részt. A két profi bajnokság csapatain kívül nem vettek részt a 3. osztály csapatai és a 4. osztályból sem vett részt az összes csapat.[2]

A selejtezőkör mérkőzéseit eredetileg augusztus 17-én és 18-án játszották volna le, de az egyik mérkőzést elhalasztották és végül 28-án került rá sor.

1. csapatEredmény2. csapat
Augusztus 17.
VV Hoogland (4)1 – 3Jodan Boys (5)
VV DOVO (4)2 – 4OFC (4)
VV Ter Leede (4)1 – 4Fortuna Wormerveer (6)
SV Huizen (6)2 – 3VV GOES (4)
ODIN'59 (4)3 – 1VV Gemert (4)
Achilles Veen (5)6 – 0USV Hercules (4)
DVS'33 Ermelo (4)1 – 1 (h.u.)
(2−3 b.)
Quick H (4)
VVOG (4)3 – 0RKSV Minor (5)
Vroomshoopse Boys (7)0 – 4EVV (4)
BVV Barendrecht (4)6 – 0RKSV Wittenhorst (6)
VVSB (4)2 – 4Harkemase Boys (4)
FC Rijnvogels (5)0 – 4SV OSS'20 (4)
FC's-Gravenzande (5)2 – 0RKSV Heeze (6)
FC Lisse (4)1 – 2AFC Ajax (amatőr) (4)
VEV'67 (7)0 – 3SC Silvolde (5)
Sparta Nijkerk (4)3 – 2VV UNA (4)
Excelsior'31 (4)3 – 1RKVV DEM (4)
SDO Bussum (5)1 – 0ARC (5)
Rohda Raalte (6)1 – 2VV Duno (5)
RKVV Westlandia (4)2 – 0HSV De Zuidvogels (6)
Drachtster Boys (6)0 – 4 (h.u.)VV Dongen (4)
VV Kloetinge (6)1 – 0FC Lienden (4)
HSC'21 (4)2 – 4SteDoCo (4)
RKSV Mierlo-Hout (7)2 – 3Flevo Boys (5)
RKSV Groene Ster (4)5 – 0VV Winsum (6)
SV TOP (6)2 – 6HSV Hoek (4)
Blauw Geel'38 (4)2 – 1VV Sliedrecht (6)
Augusztus 28. (elhalasztott mérkőzés)
ADO'20 (4)3 – 0ONS Sneek (4)

Második selejtezőkör

Ebben a selejtezőkörben az első selejtezőkörből továbbjutott amatőr csapatok vettek részt és hozzájuk csatlakozott még 12 csapat a harmadik ligából. A győztesek bejutottak főtábla első fordulójába.[3]

A sorsolás alatt kisorsoltak 4 csapatot az előző körből továbbjutott csapatok közül akiknek nem kell részt venniük ebben a selejtezőkörben. A sorsolás szerint a HSV Hoek (4), SteDoCo (4), Sparta Nijkerk (4) és az FC's-Gravenzande (5) csapatai mérkőzés nélkül kerültek fel a főtáblára.

A mérkőzéseket szeptember 24-én és 25-én játszották le.

1. csapatEredmény2. csapat
Szeptember 24.
Quick Boys (3)2 – 3 (h.u.)Katwijk (3)
Scheveningen (3)0 – 1Harkemase Boys (4)
VVOG (4)0 – 2Ajax (amatőr) (4)
GVVV (3)2 – 1Kozakken Boys (3)
Achilles Veen (5)1 – 1 (h.u.)
(12−11 b.)
HHC Hardenberg (3)
ASWH (3)5 – 1TEC (3)
ODIN'59 (4)4 – 3 (h.u.)BVV Barendrecht (4)
Noordwijk (3)1 – 3 (h.u.)Rijnsburgse Boys (3)
Szeptember 25.
Blauw Geel'38 (4)0 – 1De Treffers (3)
RKVV Westlandia (4)2 – 2 (h.u.)
(3−4 b.)
OFC (4)
Spakenburg (3)2 – 0SDO Bussum (5)
SV OSS '20 (4)5 – 1Jordan Boys (5)
RKSV Groene Ster (4)2 – 0VV Kloetinge (6)
VV Dongen (4)1 – 2Excelsior'31 (4)
DUNO D (5)2 – 3Quick H (4)
EVV (4)0 – 0 (h.u.)
(4−5 b.)
Flevo Boys (5)
ADO'20 (4)0 – 2Fortuna Wormerveer (6)
Sportclub Silvolde (5)2 – 3VV GOES (4)

Első forduló

A kupa első fordulójában már minden osztály bekapcsolódott. A selejtezőkörből továbbjutott amatőr csapatok, az a 4 amatőr csapat akik mérkőzés nélkül jutottak tovább, a harmadik liga további 4 csapata akik nem vettek részt a selejtezőkörben és mind a 34 profi csapat is. Csupán az a 4 profi csapat nem vett még részt az első fordulóban akik a nemzetközi kupákban is részt vettek. Az AFC Ajax, a PSV Eindhoven, a Feyenoord és az AZ Alkmaar négyes.[4]

A forduló legnagyobb meglepetése az volt, hogy a 4. ligás Groene Ster csapata kiejtette büntetőkkel az Eredivisie-ben szereplő VVV-Venlo csapatát.

A mérkőzéseket 4 nap alatt játszották le, október 19-én, 29-én, 30-án és 31-én.

1. csapatEredmény2. csapat
Október 19.
FC's-Gravenzande (5)1 – 3SteDoCo (4)
Október 29.
Vitesse Arnhem (1)2 – 0De Graafschap (2)
VV GOES (4)0 – 5SC Cambuur (2)
Flevo Boys (5)0 – 3Katwijk (3)
GVVV (3)2 – 1Helmond Sport (2)
FC Dordrecht (2)3 – 1MVV (2)
IJsselmeervogels (3)3 – 0FC Den Bosch (2)
Koninklijke HFC (3)1 – 2Telstar (2)
Hoek (4)0 – 3PEC Zwolle (1)
Almere City (2)1 – 3Go Ahead Eagles (2)
Achilles Veen (5)0 – 2Roda Kerkrade (2)
Excelsior (2)4 – 2 (h.u.)NEC Nijmegen (2)
Rijnsburgse Boys (3)0 – 4FC Eindhoven (2)
Oss'20 (4)1 – 2TOP Oss (2)
NAC Breda (2)3 – 2FC Emmen (1)
Október 30.
Heracles Almelo (1)4 – 3RKC Waalwijk (1)
Groene Ster (4)2 – 2 (h.u.)
(4−2 b.)
VVV-Venlo (1)
Quick (4)0 – 4Willem Tilburg (1)
Excelsior Maassluis (3)0 – 3SC Heerenveen (1)
Sparta Nijkerk (4)5 – 2Fortuna Wormerveer (6)
Spankenburg (3)2 – 0ASWH (3)
Ajax (amatőr) (4)2 – 2 (h.u.)
(2−3 b.)
OFC (4)
AFC (3)3 – 3 (h.u.)
(2−4 b.)
ODIN'59 (4)
Harkemase Boys (4)1 – 2FC Groningen (1)
De Treffers (3)0 – 2Twente Enschede (1)
Sparta Rotterdam (1)1 – 0FC Volendam (2)
Október 31.
Excelsior'31 (4)1 – 4FC Utrecht (1)
Fortuna Sittard (1)3 – 0ADO Den Haag (1)

Második forduló

A második fordulóban 32 csapat vett részt. Az első fordulóból továbbjutott 28 csapat és a 4 európai kupákban szereplő - AFC Ajax, a PSV Eindhoven, a Feyenoord és az AZ Alkmaar - csapat is akik az előző fordulót még kihagyták.[5]

Ebben a fordulóban semmi nagyobb meglepetés nem történt. Majdnem minden mérkőzés a papírforma alapján ért véget.

A mérkőzéseket 3 nap alatt játszották le, december 17-én, 18-án és 19-én.

1. csapatEredmény2. csapat
December 17.
Twente Enschede (1)2 – 5Go Ahead Eagles (2)
SC Heerenveen (1)2 – 0Roda Kerkrade (2)
Katwijk (3)0 – 0 (h.u.)
(3−4 b.)
TOP Oss (2)
IJsselmeervogels (3)1 – 0SteDoCo (4)
Excelsior (2)0 – 2FC Eindhoven (2)
Vitesse Arnhem (1)4 – 0ODIN'59 (4)
Fortuna Sittard (1)3 – 0PEC Zwolle (1)
December 18.
Telstar (2)3 – 4AFC Ajax (1)
Sparta Nijkerk (4)0 – 1 (h.u.)NAC Breda (2)
AZ Alkmaar (1)3 – 0Groene Ster (4)
OFC (4)0 – 0 (h.u.)
(4−5 b.)
Spankenburg (3)
Willem Tilbug (1)3 – 0Sparta Rotterdam (1)
Heracles Almelo (1)3 – 0FC Dordrecht (2)
GVVV (3)1 – 2 (h.u.)PSV Eindhoven (1)
December 19.
FC Groningen (1)0 – 1FC Utrecht (1)
SC Cambuur (2)1 – 2Feyenoord (1)

Nyolcaddöntő

A nyolcaddöntőben 16 csapat vett részt. Az előző fordulóból továbbjutott 14 profi és 2 amatőr csapat.[6]

A forduló legnagyobb meglepetése az volt, hogy a végső győzelemre is esélyes PSV Eindhovent kiejtette a második ligában szereplő NAC Breda. Továbbá még annyi történt, hogy mindkét megmaradt amatőr csapat kiesett ebben a fordulóban.

Mivel egy mérkőzést elhalasztottak, így a mérkőzéseket 4 nap alatt játszották le, január 21-én, 22-én, 23-án és 28-án.

1. csapatEredmény2. csapat
Január 21.
TOP Oss (2)0 – 2AZ Alkmaar (1)
FC Eindhoven (2)1 – 2 (h.u.)FC Utrecht (1)
Január 22.
Heracles Almelo (1)0 – 2Vitesse Arnhem (1)
AFC Ajax (1)7 – 0Spankenburg (3)
SC Heerenveen (1)2 – 2 (h.u.)
(4−3 b.)
Willem Tilburg (1)
Január 23.
IJsselmeervogels (3)1 – 1 (h.u.)
(6−7 b.)
Go Ahead Eagles (2)
NAC Breda (2)2 – 0PSV Eindhoven (1)
Január 28.
Fortuna Sittard (1)1 – 2 (h.u.)Feyenoord (1)

Negyeddöntő

A negyeddöntőben összes mérkőzésén idegenbeli siker született. Így meglepetésre a másodosztályban szereplő NAC Breda kiejtette az erős formában levő AZ Alkmaar csapatát.

A forduló mérkőzéseit február 12-én és 13-án rendezték meg.

AZ Alkmaar (1)1 – 3NAC Breda (2)
Úszama Idríszi 65'  56' (0 - 1)
Jegyzőkönyv
Mounir el Allouchi 15'
Robin Schouten 60'
Javi Noblejas 86'
Arno Verschueren  89'
AFAS Stadion, Alkmaar
Nézőszám: 7.511
Játékvezető: Pol van Boekel


Vitesse Arnhem (1)0 – 3AFC Ajax (1)
Tim Matavž 83′
Bryan Linssen  90'
(0 - 1)
Jegyzőkönyv
Ryan Babel 15'  15'
Ryan Gravenberch 60'
Dušan Tadić 85' (11-esből)
Donny van de Beek  39'
Carel Eiting  69'
GelreDome, Arnhem
Nézőszám: 18.389
Játékvezető: Bas Nijhuis


Go Ahead Eagles (2)1 – 4FC Utrecht (1)
Jaroslav Navrátil 49'
Donny van Iperen  45'
Mael Corboz  78'
(0 - 2)
Jegyzőkönyv
Simon Gustafson 37'
Adam Maher 45'
Jean-Christophe Bahebeck 55'
Kristoffer Peterson 74'
De Adelaarshorst, Deventer
Nézőszám: 8.064
Játékvezető: Danny Makkelie


SC Heerenveen (1)0 – 1Feyenoord (1)
(0 - 1)
Jegyzőkönyv
Leroy Fer 15'  38'
Marcos Senesi  32'
Luis Sinisterra  90'
Abe Lenstra Stadion, Heerenveen
Nézőszám: 16.500
Játékvezető: Dennis Higler

Elődöntő

Mindkét elődöntőn hazai siker született, így meglepetésre kiesett az AFC Ajax csapata.

A forduló mérkőzéseit március 4-én és 5-én rendezték meg.

FC Utrecht (1)2 – 0AFC Ajax (1)
Sander van de Streek 33'
Simon Gustafson 65' (11-esből)
Sean Klaiber  87'
(1 - 0)
Jegyzőkönyv
Klaas-Jan Huntelaar  72'
Lisandro Martínez  89'
Stadion Galgenwaard , Utrecht
Nézőszám: 22.601
Játékvezető: Björn Kuipers


Feyenoord (1)7 – 1NAC Breda (2)
Marcos Senesi 15'
Steven Berghuis 20' (11-esből) 45' 52' (11-esből)
Róbert Boženík 23'
Ridgeciano Haps 31'
Luciano Narsingh 88' (11-esből)
(5 - 0)
Jegyzőkönyv
Jan Paul van Hecke 47'
Nacho Monsalve  71'
Thom Haye  71'
Roger Riera 88′
De Kuip, Rotterdam
Nézőszám: 45.000
Játékvezető: Jochem Kamphuis

Döntő

Az idei kupadöntőt koronavírus-járvány miatt először elhalasztották, később pedig törölték. Így idén nincs kupagyőztes csapat.

Fordulónként részt vevő csapatok

Ezen táblázat azt mutatja, hogy az idei kupasorozat fordulóiban melyik bajnokságból mennyi csapat szerepelt.

BajnokságElső selejtezőMásodik selejtezőElső fordulóMásodik fordulóNyolcaddöntőNegyeddöntőElődöntőDöntőGyőztes
Eredivisie (1)nem vettek résztnem vettek részt014 (25%)014 (43,75%)010 (62,5%)006 (75%)003 (75%)002 (100%)0000Győztes nem lett
Eerste divisie (2)nem vettek résztnem vettek részt016 (28,6%)009 (28,1%)004 (25%)002 (25%)001 (25%)
Tweede divisie (3)nem vettek részt012 (33,3%)010 (17,9%)004 (12,5%)002 (12,5%)
Derde divisie (4)032 (57,1%)016 (44,4%)012 (21,4%)005 (15,65%)
Hoofdklasse (5)010 (17,85%)006 (16,7%)003 (5,35%)
Eerste Klasse (6)011 (19,7%)002 (5,6%)001 (1,75%)
Tweede Klasse (7)003 (5,35%)
CSAPATOK SZÁMA56365632168421

Góllövőlistɑ

Íme az idei kupasorozat végleges góllövőlistája. Az összes gól be van írva ami a tornán esett (selejtező és főtábla). Ebben a szezonban két amatőr csapat, az OFC és a Sparta Nijkerk játékosai szerezték a legtöbb gólt a kupában, a holland Tim Freriks és a szintén holland Maurice de Ruiter. Mindketten 5-5 gólt szereztek.[7]

Azon játékosoknál akik idén több csapatban lőttek gólt a kupában a régebbi csapat van dőlt betűvel írva. Viszont idén nem volt ilyen játékos a legtöbb gólt szerzők között.

POS.JÁTÉKOSOKCSAPATGÓLOK
1. Tim FreriksOFC5
Maurice de RuiterSparta Nijkerk
3. Sen AertsAchilles Veen4
Steven BerghuisFeyenoord
Samy BourardFC Eindhoven
Steve SchalkwijkVV Goes
Mike Trésor Willem Tilburg
Thom VluggenGroene Ster
8.13 játékos3
28.50 játékos2
74.192 játékos1
Öngólok száma4
GÓLOK SZÁMA:369
Mérkőzések:104
Gólátlag:3,55

Egy mérkőzésen legtöbb gólt szerző játékosok

A következő táblázatban a kupa azon játékosai szerepelnek akik ebben a szezonban a főtáblán a legtöbb gólt - legkevesebb 3-at - szerezték egy mérkőzésen.

Az idei kupasorozatban nem volt olyan játékos aki a főtáblán több gólt lőtt volna egy mérkőzésen mint 3, így többen osztoznak az első helyen. Összesen 6 különböző játékosnak sikerült mesterhármast szereznie idén.

#JátékosCsapatGólok DátumFordulóVégeredmény
1. Delano LadanSC Cambuur32019. október 29.1.VV Goes - SC Cambuur 0ː5
- Anass Achahbar FC Dordrecht32019. október 29.1.FC Dordrecht - MVV 3ː1
- Mike TrésorWillem Tilburg32019. október 30.1.Quick - Willem 0ː4
- Maurice de RuiterSparta Nijkerk32019. október 30.1.Sparta - Fortuna Wormerveer 5ː2
- Siem de JongAFC Ajax32020. január 22.1/8Ajax - SV Spankenburg 7ː0
- Steven BerghuisFeyenoord32020. március 5.1/2Feyenoord - NAC Breda 7ː1

Jegyzetek

Források

 •