Amerikai hópehelyfa

növényfaj

Az amerikai hópehelyfa (Chionanthus virginicus) az olajfafélek (Oleaceae) családjába, a hópehelyfa (Chionanthus) nemzetségbe tartozó faj.[6]

Amerikai hópehelyfa
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Főország:Virágos növények (Spermatophyta)
Ország:Növények (Plantae)
Alország:Szövetes növények (Tracheobionta)
Törzs:Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály:Kétszikűek (Magnoliopsida)
Alosztály:Asteridae
Rend:Ajakosvirágúak (Lamiales)
Család:Olajfafélék (Oleaceae)
Nemzetség:Chionanthus
Faj:Amerikai hópehelyfa (Chionanthus virginicus)[1][2][3][4]
Linné, 1753[5]
Elterjedés
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Amerikai hópehelyfa témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Amerikai hópehelyfa témájú médiaállományokat és Amerikai hópehelyfa témájú kategóriát.

Fehér virágai hópelyhekre hasonlítanak, neve is innen ered.[7] Az elnevezése a görög chion és anthos szavakból származik. A chion havat, az anthos pedig virágot jelent.[8]

Magyarul hívják még karolinai harangvirágcserjének, ezüstcsengőfának,[9] hópehelyvirágfának is.[10]

Előfordulása

Az Amerikai Egyesült Államok délkeleti részéről származik,[11][12] természetes élőhelye Alabama, Arkansas, Delaware, Florida, Georgia, Kentucky, Louisiana, Maryland, Missouri, Mississippi, Észak-Karolina, New Jersey, New York, Ohio, Oklahoma, Pennsylvania, Dél-Karolina, Tennessee, Texas, Virginia, Nyugat-Virginia.[13][14][15]

Európában termesztik, kertészetekben árulják,[16] Magyarországon is kapható.[17]

Megjelenése

Általában 3–6 méter magasra növő, lombhullató cserje, vagy kisebb fa, de a természetben 10 méter magas példányai is megtalálhatóak.[18][19]

A törzs rövid, de akár több törzzsel is rendelkezhet, így az alakja változó lehet, növekedéstől függően.[20]Kérge barna, vagy szürke színű, kezdetben sima, majd idővel barázdált lesz.[21][22]Vékony, ezért könnyen sérül a külső behatásoktól.[23]Az ágak gyakran szabálytalanok és görbék, növekedéskor lehajlanak.[23]A lombkoronája ovális, sűrűsége közepes.[22] Ahol kevesebb a fény, nyitott, míg teljes napfényben sűrű zárt korona alakulhat ki.[24]

Látványos, pehelyszerű, hófehér virágai májustól júniusig nyílnak, még a levélek teljes kizöldülése előtt, és körülbelül két hétig díszítik a fát.[22]Enyhén illatosak, laza bugájú, lelógó fürtökben nyílnak. Sziromlevelei hosszúkásak, vékonyak, négyfelé osztottak.[18][23][25][26]A törékeny virágok egyivarúak, 3 cm hosszúságúak, bókoló kocsányúak, 4-6 szálas, keskeny szirmú pártával. A porzós virágok körülbelül 20 cm-esek, a termősek valamivel rövidebbek.[21] A megtermékenyült virágok olívabogyókra hasonlító fürtökké változnak át, melyek késő nyárra sötétfekete színűek lesznek.[8]

Nem lehet a porzós és termős fát megkülönböztetni, annyira hasonlítanak egymásra a virág nélküli fák. Virágzás közben is csak akkor, ha mindkét nem képviselője jelen van, mivel a porzós fa kissé mutatósabb, virágszirmai hosszabbak, de ez az eltérés igen csekély. Legbiztosabban a gyümölcsöt tartalmazó fáról lehet megmondani, hogy a termős fát látjuk. Díszfaként mindkét féle fa szép, a különbség közöttük jelentéktelen.[27][28]

Levelei fényes sötétzöld színűek (a fonákján matt világoszöldek, enyhén szőrösek),[13] elliptikusak, átellenesek, 20 cm hosszúak és 10 cm szélesek, hegyük rövid, szélük sima, ősszel sárgára színeződnek.[21][29][30]A levelek erezete vékony.[24]Egyike a legkésőbb levelet hozó fáknak.[13]

Kétlaki növény.[21][31]

Életmód

A napos helyeket kedveli (árnyékos helyen gyakran egyáltalán nem virágzik),[32] a szárazságot viszont nehezen viseli, ezért a természetben, nyirkos erdőkben, patakpartokon, mocsarak közelében található meg leggyakrabban.[33][28]A semleges vagy enyhén savas, jó vízelvezetésű talajt kedveli,[34] de alkalmazkodó növény, bármilyen talajtípust tolerál, még a legtöbb növény számára gondot jelentő homokos talajt is. A lúgos talajban is megél, de nem növekszik megfelelően.Különösebb gondozást nem igényel, az öntözést meghálálja, metszeni is csak olyan helyen szükséges, ahol a lelógó ágai zavaróak.

Lassan nő,[35] évente 15-25 centimétert.[22] Kedvező körülményék között élettartama legalább 60 év.[30]

Körülbelül 18 hónap a mag csírázási ideje.[36]Ha szabadba vetik magjait, csak a második tavasszal fog kikelni a növény.[33][37]

Téltűrése kiváló, a -20–-25 C°-ot is fagykárosodás nélkül vészeli át. A városi légszennyezést jól tolerálja,[38] járdák és utak mellé is ültethető, gyökerei nem okoznak problémát.[35] Tűzveszélyessége alacsony.[27]

A vörös kardinálispinty, a vörösbegyű kékmadár, a vörhenyes gezerigó, az énekes gezerigó, a kék szajkó, a kontyos feketeharkály és a vadpulyka a gyümölcsét, míg a fehérfarkú szarvas mind a lombozatot, mind a gyümölcsöket eszi. A gyümölcsök magvait kis rágcsálók fogyasztják.[24]

Kártevői, betegségei

Jelentősebb kártevője nincsen, ha száraz helyen él, a szúféle bogarak, például a smaragd kőris kéregrontó rágja a törzsét.[27]

Leveleikkel több lepke lárvája táplálkozik, például a Sympistis chionanthi, az amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea), a Ceratomia undulosa, a Rustic sphinx és a Sphinx kalmiae.[24]

Ha a szárain ovális foltok jelennek meg, akkor pajzstetűvel fertőzött a fa. A tetvek az ágakból a nedvességet szívogatják. Atkák is élősködhetnek rajta.

Gombás levélfoltok és lisztharmat is megjelenhet, melyekre gombaölő szereket lehet alkalmazni. A fertőzött részeket el kell távolítani.[11]

Alkalmazása, gyógyhatásai

Az észak-amerikai őslakosok kérgét és gyökerét vágott sebekre, íny- és szemgyulladásra, rándulásra, fogfájás ellen használták. Gyökerének külső részét májerősítőként, valamint epekőre, az ágai kérgét étvágynövelésre, emésztés elősegítésre alkalmazták. Zúzott kérgével fekélyeket, sebeket kezeltek.[39]Manapság homeopátiás szerként alkalmazzák.[40][41]

Hatóanyagai

Glikozidok, szaponinok,[42]gyűrűs bifeniléterszerű phillyrin (chionanthin, phillyrosid, forsythin).[16]

Képgaléria

Jegyzetek