Buru-szigeti babirussza

A fajt szinte mindenütt az eredeti őshazájának nyelvén nevezett nevén ismerik. A „babirussza” szó a maláj nyelvből ered, és a „szarvas” és a „disznó” szavak összevonásából alakult ki. Mindez érthető, hiszen a babirusszák agyarai valóban emlékeztetnek inkább a szarvasok fejdíszére, azaz az agancsra semmint a disznók agyarára.

A babirussza Indonéziának három szigetén fordul elő: a Buru-szigeten, valamint a Sula-szigetek két szigetén, a Mangolén és a Taliabun. Hogy e helyeken őshonos-e vagy a szigetekre elsőként betelepült emberek hozták-e magukkal, még vitatott. De akárhogy is legyen, mikor még egy fajként kezelték az összes Babyrousa fajt, a babirussza előfordulási területe jóval nagyobb volt, számos szigetet, köztük a Celebeszt is magába foglalta.

Mivel korábban csak egy babirussza fajt tartottak számon, az összes adatot a valójában négy fajról ennek a disznófajnak tulajdonították, a valóságban a legismertebb faj a Babyrousa celebensis, és az eddig legtöbb begyűjtött adat erre az utóbbi fajra érvényes.

A babirussza Magyarországon

Különös megjelenése és ritka volta miatt a babirussza kedvelt állatkerti állatnak számít. Magyarországon egyedül a Fővárosi Állat- és Növénykertben él egy kisebb család e fajból.

Testhossza 88–106 centiméter, marmagassága 61–80 centiméter, farokhossza 28–32 centiméter és testtömege 100 kilogramm.

Hátán a bőr durva és barnás-szürke vagy puha és fehéres-szürkétől sárga színűig terjedő szőrökkel borított; szőre a rokonaitól eltérően hosszú; hasa világos színű. Pofája rövid. Lábai feltűnően hosszúak és vékonyak.^[3][4][5]

A kanoknál a felső szemfogak átszúrják a szájpadlást és groteszk módon a homlok felé hajlanak; az alsó szemfogak erőteljesen görbült, hosszú agyarrá alakulnak. Agyarai a leghosszabbak a disznófélék családján belül, hosszuk olykor a 30 centimétert is elérheti. A kocák agyarai jóval rövidebbek és semmiben nem különböznek a többi disznóféle agyaraitól.

Nedves erdőkben, nádasokban, tó- és folyópartok környékén fordul elő.

A kan babirussza alsó agyarait a riválisokkal folytatott harcban használja. A felső szemfogak ezzel szemben könnyen letörnek, fegyverként semmit sem érnek, inkább hatalmi jelvények.

A babirussza gyors futó. Nappal aktív. Nem túrja orrával a talajt, de a puha, homokos vagy iszapos talajból kihúzza a gyökereket. Mindenevő állatként sokféle táplálékot képes elfogyasztani, többek között leveleket, vízinövényeket, puha gyümölcsöket és erős állkapcsának köszönhetően számos csonthéjas gyümölcsöt is. A biológusok már a kannibalizmust is megfigyelték ennél az állatnál; a malacok vannak kitéve ennek a veszélynek. A fajtársain kívül a babirussza más kisebb emlősöket és hüllőkket is elfogyaszt.^[6] A babirusszák kis csoportokban vonulnak, jelenlétüket röfögésükkel jelzik egymásnak. Egy-egy csoport többnyire egyetlen kocából és annak utolsó malacaiból áll. A felnőtt kanok többnyire magányosan élnek.^[2]

A párzási időszakban a kanok heves harcok árán döntik el, hogy melyiküknek van joga párosodni a kocákkal. A harcok során a sérülések viszonylag ritkák, mert a babairusszák agyarai nem igazán alkalmasak sebek ejtésére, inkább csak hatalmi jelvények.

Az ivarérettséget 5-10 hónaposan érik el. A koca, ha nincs megtermékenyítve 28-42 naponként kész a párzásra. A vemhesség 150-157 napig tart. A babirusszák évente 2 almot vetnek, egy-két malaccal. A kocáknak két sornyi csecsbimbójuk van. A fiatal malacok a disznófélék többségével ellentétben nem csíkosak; születésükkor 380-1050 grammosak és 15-20 centiméter hosszúak. Csak az első néhány hétben rejtőznek valamilyen biztonságos helyen és születésük után 10 nappal már képesek követni anyjukat akár hosszabb utakra is. Az elválasztás 6-8 hónap után következik be.

Fogságban ezidáig 24 évig élt a legidősebb babirussza.^[6][7]

A bennszülöttek mindenütt vadásznak rájuk. Olykor elfognak fiatal állatokat, és azokat felnőtt korukig otthon nevelik, de tényleges háziasításról nincs szó e faj esetében. A kevésbé zsíros (csak 1,27%, a házi sertés 5–15%-ával szemben) húsuk ínyencfalatnak számít.^[2][6][8]

Vadon élő állományuk nagyjából 4000 állatból áll; ez a vadállomány csak 20 ezer négyzetkilométernyi területen él. A Természetvédelmi Világszövetség a fajt a „sebezhető fajként” tartja számon.^[2]

A Buru szigeten két védett területet hoztak létre ennek a disznónak: a Gunung Kapalat Madát (1380 km²) és a Waeapót (50 km²).^[9] Indonézia már 1931-óta törvényesen is védelmezi ezt az állatot.^[2]

• 
  A
• 
  babirussza
• 
  koponyája
• 
  különböző
• 
  oldalról

• Ronald M. Nowak: Walker's Mammals of the World. Johns Hopkins University Press, Baltimore 1999. ISBN 0-8018-5789-9
• D. E. Wilson & D. M. Reeder: Mammal Species of the World. Johns Hopkins University Press, 2005. ISBN 0-8018-8221-4

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Buru babirusa című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2009. szeptember 28.)
• Animal Diversity Web
• Mammal Species of the World. Don E. Wilson & DeeAnn M. Reeder (szerkesztők). 2005. Mammal Species of the World. A Taxonomic and Geographic Reference (3. kiadás) (angolul)