Emmanuel Macron

Apja, Jean-Michel Macron a Pikárdiai Jules Verne Egyetem neurológia professzora, édesanyja, Françoise Macron-Noguès orvos. Bár a szülei mellett két testvére is az orvosi pályát választotta, őt nem vonzotta az egészségügy, jobban érdekelték a humán tudományok, mint az irodalom vagy a költészet. Ezt a korábban iskolaigazgató nagymamájával való bensőséges viszonyának tudják be, aki a tudást tartotta a legnagyobb erénynek, és ezt plántálta át Macronba is: naponta együtt tanultak, és a rengeteg dicsérettől szárnyakat kapott a fiú, aki tizenévesen már regényeket írt, és sokkal jobban érezte magát a felnőttek között, mint a kortársaival.^[14]

Az amiens-i La Providence gimnáziumba járt.^[15] Ezt az iskolatípust 15 és 18 éves koruk közt végzik Franciaországban. Itt tanított franciát és latint későbbi felesége, Brigitte Trogneux-Auzière, aki az iskola színjátszó csoportját is vezette. Az asszonyra nagy hatást tett Macron tehetsége az irodalomban, aki már ekkor szerelmet vallott neki, de miután kiderült a kapcsolat, a szülei az utolsó év elvégzésére Párizsba küldték, az elit Lycée Henri-IV-be.^[16]

Ezután a Párizs-Nanterre-i Egyetemen tanult filozófiát, és DEA (Diplôme d'Études Approfondies) fokozatot szerzett, majd 2004-ben elvégezte a tekintélyes nemzeti közigazgatási egyetemet (École nationale d'administration).

Ezután az Általános Pénzügyi Felügyelőség (Inspection générale des finances) felügyelője lett, itt 2004 és 2008 között dolgozott. Közben 2007-ben helyettes rapporteur volt a Jacques Attali vezette kétpárti bizottságban, amelyet Nicolas Sarkozy akkori elnök kezdeményezésére állítottak fel, hogy a gazdaság növekedését serkentő reformokat javasoljon. Majd befektetési bankár lett a Rothschild & Cie Banque nevű pénzintézetnél.

Amikor 2012 májusában François Hollande nyerte meg az elnökválasztást, Macron otthagyta a bankot és az új elnök gazdasági és pénzügyi tanácsadója lett. 2014 júniusáig az Élysée-palota főtitkárhelyettesi posztját is betöltötte.

2014. augusztus 26-án Hollande kinevezte Macront gazdasági, ipari és digitálisügyi miniszternek a második Valls-kormányba.^[17] Miniszterként üzletbarát reformokat vitt keresztül. 2015-ben egy a BFM TV-nek adott interjúban elmondta, hogy már nem tagja a Szocialista Pártnak.

2016. augusztus 30-án lemondott a miniszterségről,^[18] hogy a szociálliberális jelöltté válhasson az elnökválasztáson.^{[19][20][21][22]} 2016 novemberében jelentette be hivatalosan, hogy indul a választáson, az En Marche párt jelöltjeként, amelyet még áprilisban alapított, magára vonva Hollande elnök neheztelését.^[23]

Az elnökválasztás

Indulását az elnökválasztáson hivatalosan 2016 november 16-án jelentette be, miután erről hónapig spekuláltak. Bejelentésében "demokratikus forradalmat" sürgetett és azt ígérte, hogy eltakarítja az akadályokat Franciaország elől.^[24]

A választás komoly esélyesévé akkor vált, amikor 2017 januárjában kitört a Penelopegate néven elhíresült botrány. François Fillont, a Republikánus Párt elnökjelöltjét januárban azzal vádolta meg egy újság, hogy a feleségének juttatott közpénzt fiktív munkáért, és márciusban Fillont hivatalosan is megvádolták.

A választás április 23-ai első fordulója előtti közvéleménykutatások Macron győzelmét jósolták, és azt, hogy Marine Le Pennel együtt jutva a második fordulóba köztársasági elnök lesz. A közvéleménykutatásokan első négy helyen álló jelöltek (Marcon, Le Pen, Fillon és a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon közti különbség azonban hibahatáron belül volt, ezért a piacokon voltak aggodalmak, hogy esetleg a szélsőséges jelöltek kerülhetnek a második fordulóba.

Az eredmény végül igazolta a közvélemény-kutatásokat. Macron a szavazatok 24,01%-át szerezte az első fordulóban, Le Pen pedig 21,30%-ot. A hagyományos nagy pártok, a republikánusok és a szocialisták jelöltjei Macron támogatására szólították fel szavazóikat a második fordulóban, ami valószínűvé tette Macron győzelmét. Az euró öt hónapos csúcspontjára ugrott a dollár ellen Macron győzelmének hírére.

A május 7-én tartott második fordulóban a papírformát hozva Macron az érvényes szavazatok 66,1%-át szerezte meg, szemben Le Pen 33,9%-os eredményével.^[25]

Macron május 14-én vette át a köztársasági elnöki hivatalt elődjétől, François Hollande-tól az Élysée-palotában.^[26][27] Kabinetfőnökének Patrick Strzodát nevezte ki.^[28] Ismaël Emelien lett Macron speciális tanácsadója stratégiai és kommunikációs ügyekben.^[29]

Május 15-én az új elnök a Republikánus Párthoz tartozó Édouard Philippe-et nevezte ki miniszterelnöknek.^[30]

2021 végén a Politico Europe(wd) Európa legbefolyásosabb embereinek éves rangsorában a „cselekvők” kategória 2. helyére tette. A lap szerint kevesen tekintik a politikától visszavonuló Angela Merkel természetes utódjának az európai színtéren annak ellenére, hogy az előző években számos kérdésben az ő politikája érvényesült. Ilyen volt Ursula von der Leyen és Charles Michel megválasztása az Európai Bizottság, illetve az Európai Tanács élére.

Macron, diplomáciai források szerint, a látszat ellenére, a kulisszák mögött, nem egyszer szövetkezik Orbánnal,^[31] például a fenti, az EU jövőjét stratégiailag meghatározó személyi kérdésekre adandó válaszok megtalálása is ilyen terület volt. Informális szövetségük a mentén sikerült a magát már biztosan az Európai Bizottság elnökének érző Manfred Weber megválasztásának fentiek szerinti megakadályozása.^[32][33] Érdekazosság van köztük a közös agrártámogatás csökkentése, az atomenergia stratégiai energiaforrásként való kezelése, a közös uniós védelmi kiadások növelése és az európai stratégiai szuverinitás megteremtése témakörében is.^[34] Az utóbbi célok megvalósításának elodázhatatlanságát lényegesen megerősítette az oroszok Ukrajna ellen indított inváziója, ez vezetett az Európai Békekeret megteremtéséhez.^[35]

A Konferencia Európa jövőjéről(wd), a Helyreállítási Alaphoz(wd) kapcsolódó közös hitelfelvétel az ő javaslatai voltak, ahogy a stratégiai autonómia és a határozottabb védelmi apparátus kérdését is sikerrel vette napirendre.

A 2022 áprilisában esedékes elnökválasztás előtt a francia uniós elnökség esélyt kínált számára a napirend alakítására, amíg az új német kormány feláll.^[36]

Emmanuel Macron, a 2022. április 24-i törvényhozási választásokon a leadott szavazatok 58,55%-ával ismét nyert Le Pen ellen,^[37][38] így ő lett az ötödik francia köztársaság első olyan elnöke, aki Jacques Chirac 2002-es választási győzelme óta második ciklusát is megnyerte.^[39][40] Természetesen hivatalból ő maradt Andorra társhercege is.^[41][42]

Egyesek szociálliberálisnak,^{[43][44][45][46][47]} mások szociáldemokratának írták le.^[48][49][50] Amíg a Szocialista Pártban volt, a párt konzervatív szárnyát támogatta,^[51] amelynek irányultságát a Bill Clinton, Tony Blair és Gerhard Schröder kialakította harmadikutasság politikával állították párhuzamba, és amelynek a fő szószólója Manuel Valls volt.^{[52][53][54][55]}

Macron a szabad piac és az államháztartási deficit lefaragásának a támogatója volt.^[56]

A „liberális” szót saját maga leírására először 2015-ben használta, egy, a Le Monde-nak adott interjúban. Hozzátette, hogy bizonyosan „nem ultraliberális”, „se jobb-, se baloldali”, és hogy „a kollektív szolidaritás” pártolója.^[57][58]

Egy vendée-i látogatása alkalmával 2016 augusztusában azt mondta: „A becsület azt diktálja, hogy elmondjam, nem vagyok szocialista.” Elmagyarázta, hogy azért vett részt a „baloldali kormány munkájában,” mert abban az időben a köz érdekét akarta szolgálni.^[59]

2016 novemberében kiadott Forradalom című könyvében egyszerre írta le magát „baloldalinak” és „liberálisnak,” ha „a liberalizmus alatt az emberben való hitet értjük.”^[60]

Elmondása szerint az En Marche párttal a baloldal-jobboldal megosztottság meghaladását akarja elérni François Bayrouhoz és Jacques Chaban-Delmashoz hasonlóan, „mert a valódi megosztottság országunkban… a progresszívek és a konzervatívok között van.” Egyes megfigyelők – mint korábbi miniszterelnöke, Manuel Valls is –, függetlenként indulása és establishment-ellenes nyelvezete miatt populistának is nevezték, ő azonban ezt visszautasította.^[61][62]

Külpolitikája

2017-ben Macron Algéria francia gyarmatosítását „emberiség elleni bűnnek” minősítette. Azt is mondta: „Ez valóban barbár, és a múlt része, amellyel szembe kell néznünk azzal, hogy bocsánatot kérünk azoktól, akik ellen elkövettük ezeket a tetteket.” A kijelentéseit követően a közvélemény-kutatások szerint csökkenni kezdett a támogatottsága. 2021 januárjában Macron kijelentette, hogy Algéria francia gyarmatosítása, a gyarmati visszaélések vagy a franciák részvétele az algériai függetlenségi háború miatt „nem lesz bűnbánat és bocsánatkérés”. Ehelyett erőfeszítéseket kell tenni a megbékélésre.^[63]

Macron „történelmi hibának” minősítette a 2011-es líbiai katonai beavatkozást.^[64]

Szíriát illetően azt hangoztatta, hogy félúton áll az Asszad-rezsim politikai kirekesztése és a lázadók exkluzív támogatása között. Ez megegyezik a 2011 óta követett francia pozícióval. Macron figyelmeztetett, ha a szíriai rezsim vegyi fegyvert használ az ő elnöksége alatt, egyoldalúan meg fogja büntetni azt.^[65]

Támogatja a szocialista kormány Izrael-politikáját is. Ellenzi az Izrael-ellenes BDS mozgalmat és nem kívánt állást foglalni a palesztin állam elismerésével kapcsolatban.^[66]

Macron békés megoldást szorgalmazott a 2017-es észak-Koreai válság idején, azonban támogatta Donald Trump amerikai elnök tervezett keményebb fellépését. Macron és Trump 2017. augusztus 12-én telefonbeszélgetésben megvitatták Észak-Koreával szembeni újabb szankciók végrehajtását, ill. a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítését.^[67]

Macron elítélte a rohingja muszlimok mianmari üldözését. A helyzetet „népirtásnak” és „etnikai tisztogatásnak” minősítette, és utalt az ENSZ által vezetett beavatkozás lehetőségére.^[68]

Válaszul a törökök észak-szíriai inváziójára, amelynek célja az Egyesült Államok által támogatott szír kurdok kiszorítása volt Afrin enklávéjából, Macron kijelentette, hogy Törökországnak tiszteletben kell tartania Szíria szuverenitását, annak ellenére, hogy elítéli Bassár el-Aszadot.^[69]

Bevándorlás

Más francia szocialistáktól eltérően és Manuel Valls volt miniszterelnökhöz hasonlóan Macron a bevándorlókkal és menekültekkel kapcsolatban támogatja Angela Merkel német kancellár nyitott kapu-politikáját.^[70] Kifejtette, hogy Franciaország képes több bevándorlót fogadni, és üdvözli Európába érkezésüket, és hogy a beáramlásnak kedvező gazdasági hatásai lesznek.^[71] Ugyanakkor azt is állította, hogy szerinte a határvédelmet szervező Frontex „egy nem eléggé ambiciózus program,” valamint hogy a parti- és határőrségre az eddigieknél többet kell költeni, mivel „akárki lép be Európába Lampedusánál vagy máshol, az valamennyi európai ország ügye.”^[72] A menedékpolitikát illetően azon a véleményen van, hogy „az elbírálás idejét jelentősen le kell rövidíteni,”^[73] és hogy „az elutasított személyeknek el kell hagyniuk az ország területét.”

Szekularizmus

2016 júliusában, az En Marche első ülésén Macron kijelentette, hogy ellenzi a muszlim fejkendők betiltását az egyetemeken: „Személy szerint nem hiszem, hogy új szövegeket, új törvényeket, új irányelveket kellene kitalálnunk azért, hogy levadásszuk a kendőket az egyetemeken és olyan emberek után eredjünk, akik vallási szimbólumokat viselnek…”^[74]

A Marianne magazinnak adott interjújában Macron elmondta, hogy „a szekularizmust nem arra találták ki, hogy republikánus vallást terjesszen,” továbbá reagálva Manuel Valls és Jean-Pierre Chevènement szavaira az iszlámnak a francia társadalomban elfoglalt helyéről, elítélte azt az elgondolást, hogy a polgárok legyenek „diszkrétek” vallásuk gyakorlásában, hiszen, mint mondta, „azon történelmi precedensek,

amikor vallási ügyekben diszkréciót kértünk, nem szolgáltak a Köztársaság dicsőségére.”^[75] Ugyanebben az interjúban a francia muszlimokról a következőt mondta: „Egyet kérek: a szabályok abszolút tiszteletét a nyilvánosság előtt. A vallási viszonyok a transzcendenciáról szólnak, és nem kérem az emberektől, hogy legyenek mérsékeltek – nem erről beszélek. A saját mély meggyőződésem az, hogy egy gyakorló katolikus hiheti, hogy a vallása szabályai messze túlmutatnak a Köztársaság törvényein. Egyszerűen azt gondolom, hogy a köz birodalmába lépve a Köztársaság törvényei elsőbbséget élveznek a vallási törvénnyel szemben.” Ugyanitt Macron elítélte „a vallásos iskolákat, amelyek a Köztársaság iránti gyűlöletre tanítanak, főleg arabul, vagy más esetekben, amelyek a Tórát többet tanítják, mint az alapvető fundamentumokat.”^[75] Ez utóbbi állítás erőteljes negatív reakciót váltott ki a zsidó vallásos iskolákat működtető Fonds social juif unifié (FSJU) szervezet részéről.^[76]

Biztonság, terrorizmus

Macron úgy gondolja, hogy az a reformjavaslat, amely megfosztaná állampolgárságától azokat a belföldön születetteket és honosítottakat, akiket elítélnek terrorizmus vádjával, „nem konkrét megoldás,” valamint hogy „legitimitási kérdéseket vet fel az, hogy a rendkívüli állapotot állandóan meghosszabbítják.” A hírszerző ügynökségekre többet költene.^[77]

Kiállt a közösségi rendőrség visszaállítása mellett, és úgy véli, hogy „egyes jelentős veszélyek kezelését delegálni kell az egyesületeknek vagy a magánszektornak.”^[78]

Javasolta, hogy minden fiatal felnőtt kapjon egy 500 eurós kulturális bérletet, ez reményei szerint a francia kultúra felfedezésére ösztönözné a fiatalokat és elrettentené őket a terrorizmustól.^[79]

Nála huszonnégy évvel idősebb volt tanárát, Brigitte Trogneux-t vette feleségül. Románcuk az elnökválasztási kampány egyik sokat emlegetett témájává vált. Trogneux, aki megismerkedésükkor az Auzière nevet használta korábbi férje után, a kamasz Macron francia és drámatanára volt Amiens-ben, a La Providence nevű privát jezsuita középiskolában. 16 évesen vallott szerelmet. Egyes beszámoló szerint a szülei küldték el Amiens-ből, akik ellenezték ezt a kapcsolatot, más forrás szerint Brigitte győzte meg, hogy a 150 kilométerre lévő Párizsba menjen tanulni. 2007-ben házasodtak össze, azóta felesége Brigitte Macron néven. Maga Macron ironikusan utalt is rá, hogyha ő lenne huszonnégy évvel idősebb senkit nem lepne meg a kapcsolatuk, mint így, hogy ez fordítva van. Felesége korábbi házasságából származó három gyermeke közül a középső egyidős Macronnal, aki osztálytársa is volt.^{[80][81][82][83]}

A Le Point című lap szerint Macron elnöksége első három hónapjában 26 ezer eurót költött sminkre. A francia polgárok nehezményezték, hogy az amúgy a külsőségekben egyébként is jól teljesítő elnöknek miért kellett euró-ezreket költenie arra, hogy még jobban nézzen ki a nyilvánosság előtt, miközben ennek semmi látható jele nem volt, majd élcelődő megjegyzések is érkeztek a hírre. Az elnök hivatala sürgősségi felárral indokolta a költségeket és megígérte, hogy a jövőben kevesebbet költenek ilyen célokra. Érdekesség, hogy nem Macroné a legdrágább elnöki arc: François Hollande negyedévente 30 ezer eurót, Nicolas Sarkozy 24 ezer eurót költött a szépségére.^[84]

Könyvek

• Emmanuel Macron, , Révolution, Paris, XO, 2016, 270 p. (ISBN 978-2-84563-966-9)
  • Revolution: Wir kämpfen für Frankreich, éd. Morstadt, 2017 (német fordításban)
  • Rivoluzione, éd. La Nave di Teseo, 2017 (olasz fordításban)
  • Revolutie!, éd. Xander Uitgevers, 2017 (holland fordításban)
  • Revolution, éd. Scribe Publications, 2017 (angol fordításban)
• Macron par Macron, éditions de l'Aube, 2017
• Alain Chardonnens, Emmanuel Macron : Discours de la campagne présidentielle, Paris, L'Harmattan, 2017

Cikkek

• Emmanuel Macron, "La lumière blanche du passé : Lecture de La Mémoire, l'histoire, l'oubli, de Paul Ricœur", Esprit, vol. 8/9, nos. 266/267, 2000, pp. 16–31 (online olvasható [archívum], hozzáférés: 2016. október 10.)
• Emmanuel Macron, "Christian Delacroix, François Dosse, Patrick Garcia : les Courants historiques en France, XIXe-XXe siècles", Esprit, vol. 8/9, nos. 266/267, 2000, pp. 238–240 (online olvasható [archívum], hozzáférés: 2021. április 30.)
• Emmanuel Macron, "François Dosse : l'Histoire", Esprit, vol. 8/9, nos. 266/267, 2000, pp. 238–240 (online olvasható [archívum], hozzáférés: 2021. április 30.)
• Yves Lichtenberger, Emmanuel Macron és Marc-Olivier Padis, "La réhabilitation inattendue de l'université au sein de l'enseignement supérieur", Esprit, vol. 12, 2007 (online olvasható [archívum],, hozzáférés: 2016. október 10.)
• Henri Guillaume és Emmanuel Macron, "Enseignement supérieur, recherche, innovation. Quels acteurs?", Esprit, vol. 12, 2007 (online olvasható [archívum], hozzáférés: 2016. október 10.)
• Emmanuel Macron, "Les labyrinthes du politique. Que peut-on attendre pour 2012 et après ?", Esprit, 2011. március-április, 106-115. o. (online olvasható [archívum], hozzáférés: 2017. május 14.)
• Emmanuel Macron, "La France a toutes ses chances, pour peu qu'elle reprenne confiance", Les Echos, 2014. október 31. (online olvasható [archív])
• Emmanuel Macron, "Belire aux chances de la France", Les Echos, 2014. október 31. (online olvasható [archívum])
• Emmanuel Macron, "Construire une « alliance de Paris pour le climat", Annales des Mines – Responsabilité et Environnement, vol. 2, no. 78, 2015, p. 3 (online olvasható [archívum], hozzáférés: 2016. október 8.)
• Emmanuel Macron, "Avant-propos", Annales des Mines – Responsabilité et Environnement, vol. 2, no. 82, 2016, p. 3 (online olvasható [archívum], hozzáférés: 2016. október 10.)
• Emmanuel Macron, "La France doit être en première ligne", Inventer demain: 20 project for a better future, 2016, 89-91. o.
• Emmanuel Macron, "La réforme, c'est une méthode, de la clarté, pas une saignée", Les Echos, 2017. április 13. (online olvasható [archív])
• Emmanuel Macron, "Pour une renaissance européenne", 2019. március 4-én több francia és európai médiumban megjelent cikk 730, 731
• Emmanuel Macron, "France is against ‘Islamist separatism’ — never Islam", Financial Times, 2020. november 4. (online olvasható [archív])
• Emmanuel Macron, "Réenchanter le monde", L'Express, 2021. december 23. (online olvasható [archívum])

Előszavak

• François-Denis Poitrinal et Guillaume Grundeler (préf. Michel Chabanel, propos lim. Emmanuel Macron, av.-propos Pierre-Olivier Sur), Paris, Association française des investisseurs pour la croissance (AFIC)-RB, 2015, 834 p. (ISBN 978-2-86325-714-2, BNF 44517439)
• Yann Algan et Thomas Cazenave (dir.) (préf. Emmanuel Macron), L'État en mode start-up, Paris, Eyrolles, 2016, 150 p. (ISBN 978-2-212-56466-2, lire en ligne [archive])
• Design d'aujourd'hui 2016 : 156 créations qui font avancer le design : l'observeur du design (préf. Emmanuel Macron, av.-propos Anne-Marie Boutin), Paris, Dunod, 2016, 228 p. (ISBN 978-2-10-073889-2, SUDOC 19011312X)
• Musée de la Légion d'honneur, musée de l'ordre de la Libération (préf. Emmanuel Macron), Une certaine idée de la France… et du monde : Charles de Gaulle à travers ses décorations, Bruxelles, Peter Lang, 2019, 352 p. (ISBN 978-2-212-56466-2)
• Nathalie de Kaniv et Patrick Bellouard (dir.) (préf. Emmanuel Macron, postface Joseph Borrell), Souveraineté et solidarité, un défi européen, Paris, éditions du Cerf, 2021, 348 p. (ISBN 9782204148351)

• Riccardo Brizzi és Marc Lazar, La Francia di Macron, Il Mulino, 2017 (olasz)
• Marc Endeweld, L'Ambigu Monsieur Macron, Paris, Flammarion, 2015, 320 p. (ISBN 978-2-08-137239-9)
• François-Xavier Bourmaud, Emmanuel Macron : le banquier qui voulait être roi, Éditions de l'Archipel, 2016, 224 p. (ISBN 978-2-8098-1873-4, online olvasható [archívum])
• Nicolas Prissette, Emmanuel Macron : en marche vers l'Élysée, Paris, Plon, 2016, 240 p. (ISBN 978-2-259-25153-2); a cikk megírásához használt könyv
• Nicolas Prissette, Emmanuel Macron. Le président inattendu, First Document, 2017
• Thomas Porcher és Frédéric Farah, Introduction inquiète à la Macron-économie, Paris, Les Petits matins, coll. "Essais", 2016, 112 p. (ISBN 978-2-36383-216-0)
• Caroline Derrien és Candice Nedelec, Les Macron, Párizs, Fayard, 2017, 234 p. (ISBN 978-2-213-70462-3)
• François-Xavier Bourmaud, Macron: L'invité surprise, Éditions de l'Archipel, 2017
• Anne Fulda, Emmanuel Macron, un jeune homme si parfait, Paris, Plon, 2017, 203 p. (ISBN 978-2-259-21705-7)
• Éric Fottorino, Macron par Macron, Les éditions de l'Aube, 2017, 140 p. (online olvasható [archív])
• François Bazin, Rien ne s'est passé comme prévu. Les cinq années qui ont fait Macron, Robert Laffont, 2017, 449 p. (online olvasható [archívum])
• François-Xavier Bourmaud, Emmanuel Macron, les coulisses d'une victoire, Archipel, 2017
• Soazig Quéméner & Alexandre Duyck, L'Irrésistible Ascension d'Emmanuel Macron, Flammarion, 2017
• Ghyslaine Pierrat, Emmanuel Macron... et les autres : Les gagnants et les perdants d'une élection imprévisible, L'Harmattan, 2017
• Désiré Kraffa, Emmanuel Macron la volonté d'y croire, Les Éditions du Net, 2017
• Mathieu Magnaudeix, Enquête sur le nouveau président de la République, Don Quichotte, 2017
• Philippe Besson, Un personnage de roman, Julliard, 2017
• Philippe Raynaud, Emmanuel Macron : une révolution bien tempérée, Desclée De Brouwer, 2018, 200 p. (online olvasható [archív])
• Thomas Legrand, Chronique de l'imprévu, Paris, Stock, 2017
• Jean-Noël Jeanneney, Le Moment Macron. Un président et l'Histoire, Seuil, 2017
• Jean-Pierre Rioux, L'Événement Macron. Un abécédaire historique, Odile Jacob, 2017
• Maurice Szafran, Nicolas Domenach, Le Tueur et le Poète, Albin Michel, 2018
• Roland Cayrol, Le Président sur la corde raide. Les enjeux du macronisme, Calmann-Lévy, 2019
• Éric Stemmelen, Opération Macron, Éditions du Cerisier, coll. " Politique ", 2019, 240 p. (ISBN 978-2-87267-218-9 és 2-87267-218-4)
• Christophe Barbier, Macron sous les masques, Éditions de l'Observatoire, 2019, 334 p. (ISBN 979-10-329-0312-4)
• Bernard Dolez, Julien Fretel és Rémi Lefebvre (szerk.), L'entreprise Macron, Fontaine, Presses Universitaires de Grenoble, coll. "Libres cours – Politique", 2019, 274 p. (ISBN 978-2-7061-4263-5)
• Jérôme Sainte-Marie, Bloc contre bloc. La dynamique du macronisme, szerk. du Cerf, 2019
• Sandrine Foulon és Guillaume Duval, "La réforme des retraites illustre une fois de plus la reprise en main de la protection sociale par l'Etat : Le coup de force d'Emmanuel Macron", Alternativres Economiques, 397. szám, 2020. január, 8-11. oldal
• Vincent Jauvert, Les Voraces : Les élites et l'argent sous Macron, Éditions Robert Laffont, 2020, 216 p. (ISBN 978-2-221-22018-4)
• Frédéric Rouvillois, Liquidation : Emmanuel Macron et le saint-simonisme, Párizs, Le Cerf, 2020
• Renaud Dély, Marie Huret, Les Macron du Touquet Élysée-plage, Seuil, 2020
• Corinne Lhaïk, Président cambrioleur, Fayard, 2020
• Alain Duhamel, Emmanuel le Hardi, éd. de l'Observatoire, 2021
• Arthur Berdah, Emmanuel Macron. Vérités et légendes, Éditions Perrin, 2021, 224 p. (ISBN 2262086370)
• Marcel Gauchet, Macron, les leçons d'un échec : Comprendre le malheur français II, Stock, 2021, 320 p. (ISBN 9782234084803)
• Fabrice Lhomme és Gérard Davet, Le Traître et le Néant, Fayard, 2021, 638 p. (ISBN 2213705305)

§

• Ez a szócikk részben vagy egészben az Emmanuel Macron című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Elődje: François Hollande

A Francia Köztársaság elnöke 2017 –

Utódja: hivatalban