Emmerson Mnangagwa

zimbabwei elnök

Emmerson Dambudzo Mnangagwa (Shabani, Dél-Rhodézia, 1942. szeptember 15.[3] –) zimbabwei jogász, politikus, az ország elnöke (2017-től).

Emmerson Mnangagwa
Zimbabwe 3. elnöke
Hivatalban
Hivatalba lépés: 2017. november 24.
ElődRobert Mugabe
A Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió – Hazafias Front elnöke
Hivatalban
Hivatalba lépés: 2017. november 24.
ElődRobert Mugabe
Zimbabwe igazságügyi, jogalkotási és a parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere
Hivatali idő
2013. szeptember 11. – 2017. október 9.
ElődPatrick Chinamasa
UtódHappyton Bonyongwe
Hivatali idő
1989. december 31. – 2000. július 1.
ElődEddison Zvobgo
UtódPatrick Chinamasa
Zimbabwe védelmi minisztere
Hivatali idő
2009. február 13. – 2013. szeptember 11.
ElődSydney Sekeramayi
UtódSydney Sekeramayi
Zimbabwe lakhatási és a szociális szolgáltatásért felelős minisztere
Hivatali idő
2005. április 9. – 2009. február 13.
Előd
UtódFidelis Mhashu
Zimbabwe nemzetbiztonsági államminisztere
Hivatali idő
1980. április 18. – 1988
Előd
UtódSydney Sekeramayi

Születési névDambudzo Mnangagwa
Született1942. szeptember 15. (81 éves)
Shabani, Dél-Rhodézia
PártUNIP (1959–1962)
ZAPU (1962–1963)
ZANU (1963–1987)
ZANU-PF (1987-)

Házastársa
  • Auxillia Mnangagwa
  • Jayne Mnangagwa (1973–2002)
Gyermekei3[1]
Foglalkozásjogász
IskoláiZambiai Egyetemen[2]
Valláskatolikus[1]

DíjakTime 100 (2018)

Emmerson Mnangagwa aláírása
Emmerson Mnangagwa aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Emmerson Mnangagwa témájú médiaállományokat.

Élete

A korábbi brit gyarmat, Dél-Rhodesia többségi etnikumának, a sonának a tagjaként született egy bányászvároskában, Shabaniben 1942-ben.[4] Más források szerint születési ideje 1946-ra datálható,[5] de születése pontos idejét ő maga is 1942-re mondja.[6]

Apja farmer volt, akit átitatott a fehér telepesek elleni ellenállási mozgalom,[2] és előszeretettel politizált a feketéket diszkrimináló fehér uralom ellen. Fia általános iskolába járhatott, de végül a családjával 1955-ben menekülnie kellett Észak-Rhodéziába (a mai Zambiába). Miközben folytatta tanulmányait, tinédzserként csatlakozott a függetlenségi harchoz. Katonai kiképzésre előbb Egyiptomba,[1] majd 1963-ban Kínába küldtek. Hazatérését követően „a krokodil” becenevet akasztották rá, mivel ország függetlenségi háborúja során a Krokodil-banda nevű gerilla csoportot vezette Dél-Rhodesia fehér (kisebbségi) uralma ellen. A csoport több vonatot is felrobbantott, mikor 1965-ben elfogták,[3] kínvallatták és ennek hatására beismerte tettét. Először halálbüntetést kapott, de az ítéletet végül nem hajtották végre,[1] mivel védői „bizonyították”, hogy még nem múlt el 21 éves, ezért az ítéletet 10 év börtönre változtatták.[3] A fogságban megismerkedett több szabadságharcossal is, így Robert Mugabével, akivel gyakran egy cellán osztoztak.

A hararei börtönévek alatt jogot tanult a Zambiai Egyetem levelezőtagozatán. Miután 1975-ben szabadult, lediplomázott,majd rövid ideig praktizált is, de a már független Mozambikba ment, ahonnan Mugabe Zimbabwe Afrikai Nemzeti Unió (ZANU) nevű mozgalma folytatta a zimbabwei függetlenségi harcot. Ő lett Mugabe személyi titkára, testőre, majd a szervezet belbiztonsági főnöke. Bizalmi embereként Mugabe a gyarmati uralom megszűnéséhez vezető, 1979-es londoni tárgyalásokra is magával vitte. Az 1980-ban kikiáltott független Zimbabwe első kormányában nemzetbiztonsági miniszter volt, ezért őt vádolták a Mugabe riválisai, Joshua Nkomo híveivel szembeni leszámolásért.[1] Az Észak-Koreában kiképzett kommandó (az Ötödik Brigád) által Matabeleföldön, Nkomo főként ndebelék lakta hátországában leölt civilek száma 20 ezerre tehető.[7]

Mugabe 37 éves regnálása alatt több miniszteri tárcát is betöltött, támogatta a nagy vezér szocialista nézeteit, a fehér farmereket kisemmiző, földjeiket elkobzó nacionalista politikáját. Ugyanakkor, a 2008-as választáskor megszervezte az ellenzék tagjainak az üldözését, melynek eredményeként közel százan meghaltak. 2014-es alelnöki kinevezését követően parlamenti helyét a felesége „örökölte”, akitől három fia született.[1]

Mindezek ellenére 2017 novemberének első napjaiban – mint az elnöki utódlásért folyó versengés egyik fő esélyesét – Mugabe menesztette alelnöki tisztségéből,[8] mire válaszul a hadsereg megbuktatta és házi őrizetbe helyezte Mugabét (november 15.). A ZANU-PF kormánypárt ezt követően Mnangagwát jelölte államfőnek,[9] aki 2017. november 24-én letette hivatali esküjét.[10]

Egy hónappal beiktatása után szabad és tisztességes parlamenti, helyhatósági és elnökválasztást ígért a zimbabweieknek a következő évre,[11] melyet – 2018 nyarán – a szavazatok több mint 50%-ával meg is nyert.[12]

Jegyzetek