Endolit

Az "endolit" kifejezést, amely megfogalmazza azt az organizmust amely kolonizálja bármely kőzet belsejét, további három alcsoportra bontották:

Chasmoendolit

kolonizálja a repedéseket és töréseket a kőben. (Chasm = hasított)

Cryptoendolit

kolonizálja a porózus kőzetek szerkezeti üregeit, beleértve az euendolitok által előállított és felszabadított tereket is. (crypto = rejtett)

Euendolit

aktívan behatol a sziklák belsejébe, és alagutakat képez, amelyek megfelelnek testének formájához, kőzetfúró organizmus alakjához (eu = igaz)

Az endolitokat 3 kilométer mélyen fedezték fel (de hogy ez-e a végső határuk, azt nem tudjuk, hiszen az ásás ilyen mélységekre túl nagy árat követelne).^{[3] [4]} Úgy tűnik, hogy túlélésük legfőbb veszélyét nem az ilyen mélységű nyomás, hanem a megnövekedett hőmérséklet okozza. A hipertermofil organizmusokból ítélve a hőmérsékleti határ körülbelül 120 °C (a 121. törzs 121 °C-on is szaporodhat), amely a lehetséges mélységet 4-4,5 km-re korlátozza a kontinentális kéreg alatt, és 7 vagy 7,5 km-re az óceán feneke alatt. Alacsony páratartalmú (hipolit) és az alacsony hőmérsékletű (pszichrofil) régiók felszíni kőzeteiben is találtak endolitorganizmusokat, ideértve az Antarktisz,^[5] az Alpok^[6] és a Sziklás-hegység száraz völgyeit és permafrosztját.^{[7] [8]}

Az endolitok vassal, káliummal és kénnel táplálkoznak, néha szénnel is. (Lásd litotróf.) Azt, hogy ezeket közvetlenül a környező kőzetből metabolizálják-e, vagy inkább savat választanak ki, hogy először feloldják, még felfedezésre vár. Az Ocean Drilling Program mikroszkópos nyomokat talált az atlanti, indiai és csendes-óceáni bazaltból, amelyek DNS-t tartalmaznak.^{[9] [10]} Fotoszintetizáló endolitokat is felfedeztek.^[11]

Mivel a víz és a tápanyagok meglehetősen ritkák az endolit környezetében, nagyon lassú a szaporodási ciklusuk. A korai adatok szerint egyesek csak százévente végeznek sejtosztódást. 2013 augusztusában a kutatók arról számoltak be, hogy az óceán fenekén található, több millió éves endolitok csak 10 000 évente szaporodnak.^[12] Energiájuk nagy részét a kozmikus sugarak vagy a racemizáció okozta sejtkárosodások kijavítására fordítják, és nagyon kevés áll rendelkezésre szaporodáshoz vagy növekedéshez. Úgy gondolják, hogy ilyen módon hosszú jégkorszakat időznek át, és akkor bukkannak elő ismét, mikor a térségben a hőmérséklet növekszik.^[4]

Mivel az endolitok többsége autotróf, szervetlen anyagokból önmagukban képesek túlélésükhöz nélkülözhetetlen szerves vegyületeket előállítani. Néhány endolit specializálódott autotróf rokonaik táplálására. A mikro-biotópot, ahol ezek a különböző endolitfajok együtt élnek, felszín alatti litoautotróf mikrobiális ökoszisztémának (FALiMÖ) nevezték el.^[13]

Csak korlátozott kutatások történtek a tengeri endolitikus gombák elterjedésével és sokféleségével kapcsolatban, annak ellenére, hogy valószínű, hogy az endolitgombák fontos szerepet játszhatnak a korallzátonyok egészségében.

Az endolitgombákat Edouard Bornet és Charles Flahault már 1889-ben felfedezték a héjakban. Ez a két francia fitológus kifejezetten két gomba leírását nyújtotta: Ostracoblabe implexis és Lithopythium gangliiforme. Az endolitgombák felfedezését, például a Dodgella priscus és a Conchyliastrum, Ausztrália tengerparti homokjában is evlégezte George Zembrowski. A korallzátonyokról is tettek megállapításokat, amelyekről kiderült, hogy időnként hasznosak a korallgazdáik számára.^[14]

A világméretű korallfehérítés nyomán tanulmányok azt sugallják, hogy a korall csontvázában elhelyezkedő endolitalgák alternatív energiaforrás biztosításával segíthetik a korallfajok túlélését. Noha az endolitgombák szerepe fontos a korallzátonyokban, gyakran figyelmen kívül hagyják, mert sok kutatás a korallfehérítés hatásaira, valamint a Coelenterate és az endoszimbiotikus Symbiodinia kapcsolataira összpontosít.^[15]

Az Astrid Gunther által készített tanulmány szerint endolitokat találtak Cozumel szigetén (Mexikó) is. Az ott talált endolitok nemcsak algákat és gombákat, hanem cianobaktériumokat, szivacsokat és sok más mikroborosokat is tartalmaztak.^[16]

Az 1990-es évekig a fototróf endolitokat kissé jóindulatúnak gondolták, de azóta bizonyítékok merültek fel arról, hogy a fototróf endolitok (elsősorban cianobaktériumok) a Dél-Afrikában található Perna perna kagylófajok közepes parti populációinak 50–80% -át fertőzték meg. A fototróf endolitok fertőzöttsége halálos és szubletális hatásokat eredményezett, például a kagylóhéjak szilárdságának csökkenését. Noha a fertőzöttebb területeken a kagylók megvastagodása gyorsabb volt, ez nem elég gyors a kagylóhéjak lebomlásának leküzdésére.^[17]

Kína középső részén található dinoszaurusz-tojáshéjon belül fedeztek fel endolitgombákat. „Tűszerűek, szalagszerűek és selyemszerűek” voltak.^[18]

A gomba ritkán kövesedik meg, és megőrzése esetén is nehéz megkülönböztetni az endolithifákat az endolit-cianobaktériumoktól és az algáktól. Az endolitmikrobákat azonban eloszlásuk, ökológiájuk és morfológiájuk alapján meg lehet különböztetni. Egy 2008-as tanulmány szerint a tojáshéjon kialakult endolitikus gombák a peték rendellenes inkubációját eredményezték volna, és hozzájárulhattak e dinoszauruszok tömeges kihalásához. A dinoszaurusz peték megőrzéséhez is vezethetett, beleértve azokat is, amelyek embriókat tartalmaztak.^[18]

• Ez a szócikk részben vagy egészben az Endolith című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Endoliths General Collection - Ez az online források, például hírcikkek, weboldalak és referenciaoldalak gyűjteménye átfogó információt nyújt az endolitokról.
• Endolith Advanced Collection - Szakemberek és haladó tanulók számára összeállított endolitgyűjtemény, olyan online forrásokat tartalmaz, mint folyóiratcikkek, tudományos áttekintések és felmérések.

• Litofil elemek