Férfi kétkaros súlyemelés az 1896. évi nyári olimpiai játékokon

versenyszám az I. nyári olimpiai játékokon

A férfi kétkaros súlyemelés egyike volt a két súlyemelő versenyszámnak az olimpián. Ez a versenyszám nagyon hasonlított a mai lökéshez. Az emelőknek három lehetőségük volt. Minden versenyző egyszer próbálkozott, majd következett egy másik versenyző, és így tovább. Miután egy sorozat lement, újból az első próbálkozó következett. A harmadik sorozat befejeztével, az első három helyezett ismét kapott három lehetőséget, a korábban írt rendszer szerint. Ez volt az első súlyemelő versenyszám a játékokon.

5 nemzet 6 versenyzője vett részt ezen a versenyen.

Érmesek

1  Arany2  Ezüst3  Bronz
 Viggo Jensen
Dánia (DEN)
 Launceston Elliot
Nagy-Britannia (GBR)
 Szotíriosz Verszísz
Görögország (GRE)

Eredmények

HelyezésVersenyzőEredmény
1  Arany Viggo Jensen (DEN)111,5 kg
2  Ezüst Launceston Elliot (GBR)111,5 kg
3  Bronz Szotíriosz Verszísz (GRE)90,0 kg
4. Jeórjosz Papaszidérisz (GRE)90,0 kg
Carl Schuhmann (GER)
6. Tapavicza Momcsilló (HUN)80,0 kg

A dán Viggo Jensen és a brit Launceston Elliot is 111,5 kilogrammot emelt. A döntő szó György görög királyi hercegé volt, aki Jensent hozta ki győztesnek, mert szerinte ő emelt szebb technikával. A brit delegáció azonban tiltakozását fejezte ki, és ezzel elérték azt, hogy még egy próbát tehettek. Azonban egyikük sem tudta felülmúlni korábbi teljesítményét, így Jensen lett az aranyérmes és Elliot lett a második. Jensen pórul járt a bónusz körrel, ugyanis elég súlyosan megsérült, mivel akkora súlyt akart felemelni, amelyre nem volt képes. A harmadik helyen a görög Szotíriosz Verszísz végzett 90 kilogrammos eredménnyel.

Források