Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először a május 19-én rendezett első elődöntőben adták elő fellépési sorrend szerint másodikként a Moldovát képviselő Eduard Romanyuta I Want Your Love című dala után és a Belgiumot képviselő Loïc NottetRhythm Inside című dala előtt. A dal hetedik helyezettként továbbjutott az elődöntőből a május 23-i döntőbe. Fellépési sorrendben hatodikként léptek fel, az Egyesült Királyságot képviselő Electro Velvet Still In Love With You című dala után és a Litvániát képviselő Monika Linkytė és Vaidas Baumila This Time című dala előtt. A szavazás során összesítésben 34 ponttal (Grúziától maximális pontot kaptak) a verseny tizenhatodik helyezettjei lettek.
A dal kifejezetten az Eurovíziós Dalfesztiválra íródott, és maga a formáció is csupán erre az alkalomra állt össze. A formáció az örmény népirtás következménye miatt a Föld minden kontinenséről állt össze. A versenydal is erről szól, hiszen 2015-ben volt az örmény genocídium 100. évfordulója. A dalfesztivál hivatalos oldalán a dal jelentésének definiálása a következő: A boldogság akkor születik, ha az emberek egyesülnek és harmóniában élnek önmagukkal, családjukkal, szerelmi kapcsolataikkal, stb.
Dalszöveg
„
Don’t deny Ever don’t deny Listen don’t deny You and I
”
– A dal refrénje
„
Ne tagadd! Soha ne tagadd! Hallgass, ne tagadd! Te és én