Gilles Villeneuve

Villeneuve Richelieu-ben született, Montréal külvárosában, a jórészt francia anyanyelvű lakosokból áll Québec tartományban, gyermekkora nagy részét azonban már Berthiervilleben töltötte.^[6] 1970-ben vette feleségül Joann Barthent, akitől két gyermeke született, Jacques és Mélanie.^[7] Pályafutása korai szakaszában családjával együtt lakókocsival utazott a versenyek helyszínére, és ezt a szokását részben Formula–1-es karrierje alatt is megtartotta. Gyakran állította, hogy 1952-ben született, ennek az volt az oka, hogy már eredetileg is viszonylag későn, 27 évesen jutott csak el a királykategóriába, és sokan túl öregnek tartották ahhoz, hogy a motorsport csúcskategóriájában versenyezzen.^[8]

Niki Lauda azt mondta róla: "Ő volt a legőrültebb ördög, akivel valaha találkoztam a Formula–1-ben ... Érzékeny és szerethető karakter volt, ez tette ilyen egyedi emberi lénnyé ".^[9]

Öccse, Jacques is sikeres autóversenyző volt, számos kiugró eredménnyel büszkélkedhet a Formula Atlantic, a Can Am és CART sorozatokban.^[10] Fia 1995-ben megnyerte a CART bajnokságot és az Indianapolisi 500-as versenyt, 1997-ben pedig a Formula–1 bajnoka lett.^[11]

1967-ben gyorsulási autóversenyeken vett részt, rendszerint egy átalakított Ford Mustanggal.^[12] Hamarosan beleunt ebbe a világba és beiratkozott Jim Russell autósiskolájába, ahol hamarosan versenyzési engedélyt szerzett. Ezt követően egy sikeres szezon végén megnyerte a Quebec-i Formula Ford bajnokságot, amiben egy saját építésű, kétéves versenygéppel tízből hét versenyen diadalmaskodott.^[13] Ezt követően négy évig a Formula Ford bajnokságaiban indult, továbbra is saját autóval. Mindeközben Villeneuve hómobillal is versenyzett Québecben, ebben a sportágban 1974-ben világbajnok lett.^[14] Sikeres futamai után áttért az autóversenyzésre a Formula Atlantic versenysorozatban, ahol 1976-ban és 1977-ben megnyerte a bajnokságot.^[15] 1975-ben nagyszerű győzelmet aratott az atlantai Gimli MotoSport Park-ban a szakadó esőben.

1976-ban összeállt Chris Harrisonnal és Ray Wardell versenymérnökkel és uralta a kanadai valamint az amerikai futamokat, mindkét széria bajnoki címét besöpörve. A Canadian Formula Atlantic-ot 1977-ben is megnyerte.

Ezekben az években Villeneuve karrierjét nagyban befolyásolta a pénz, illetve annak hiánya. Mivel profi autóversenyzőként egyéb bevételi forrása nem volt, az első néhány évben kiadásait a motorosszán versenyek díjazásából fedezte. Az 1974-es világbajnoki cím ebből a szempontból is jól jött, második Formula Fordos idényében pedig már a motorosszánokat gyártó Skiroule cég is szponzorálta.^[16] Később úgy nyilatkozott ezeknek a tapasztalatoknak nagy hasznát vette, mint mondta: "Minden télen, három vagy négy nagy havazás volt – a jégen sokszor 100 mérföld per órás sebességgel száguldottam. Azok a dolgok, amiket ott tapasztaltam, a sok csúszás, megtanított a kontrollra és a látási viszonyok is szörnyűek voltak! Hacsak nem vezettem akkor szinte semmit sem láttam a hótól. Jó reakciók – ez segít, nehogy bármilyen gondom is legyen az esőben való versenyzéskor."^[17]

1977-ben debütált a Formula–1-ben a McLarennel egy verseny erejéig.^[18][19] Niki Lauda elszerződött a Brabhamhez több fizetésért, Enzo Ferrari pedig egy tehetséges versenyzőt keresett helyette, akit Villeneuve személyében talált meg. Az évad utolsó két versenyén már Ferrarival versenyzett. A fiatal kanadai pilóta – aki a kedvező elbírálást remélve letagadott két évet a korából – gyakran ütközött a Ferrarival az edzések és a futamok során is, de Ferrarinak tetszett ez a tüzes hozzáállás.

A japán nagydíjon ütközött Ronnie Peterson Tyrrelljével, és a nézők közé repült, akik közül ketten – egy fotós és egy pályabíró – szörnyethaltak. Első győzelmét 1978-ban aratta későbbi csapattársa, Scheckter előtt, 0 °C-os hőmérsékleten. Ekkor hazai közönség előtt nyert,^[19] ami később fiának sohasem sikerült. 1979-ben már a mezőny legjobb autójában ült, és a világbajnoki címért folyó harcba is beszállhatott, de a csapat kérésére végül Jody Schecktert segítette, aki világbajnok is lett. Zandvoortban előbb átvette a vezetést, majd egy defekt következtében el is vesztette azt. Őrült tempóval és három keréken a box felé vette az irányt. Látványos produkciója beírta magát az autóversenyzés történelmébe.

Stílusa inkább hasonlított egy raliversenyzőéhez. Emlékezetes volt kerékdurrogtató párbaja René Arnouxval az 1979-es Dijonban rendezett francia nagydíj utolsó köreiben. Ez volt a Formula–1 egyik legküzdelmesebb pillanata. Ennek ellenére a hat győzelme bizonyította taktikai ravaszságát és technikai fogékonyságát. Legnagyobb sikerét feltehetően 1981-ben érte el, amikor egy ormótlan turbófeltöltős Ferrarival küzdött a monacói győzelemért. Az autó olyannyira robusztus volt, hogy a kanadai „nagy vörös Cadillacnek” becézte.^[20] Ezt követően a spanyol nagydíjon klasszikus defenzív vezetési stílussal maga mögött tartott öt gyorsabb autót, kihasználva taktikai érzékét és kocsijának maximális teljesítményét.

1982-ben Villeneuve volt a világbajnoki cím egyik esélyese. Őt vélték az akkori mezőny egyik legjobb versenyzőjének, valamint a Ferrari – két év középszerű kocsija után – kitűnő karosszériát készített. Azonban a San Marinó-i nagydíjon csapattársa, Didier Pironi figyelmen kívül hagyva a csapat utasítását, megelőzte az utolsó körben Villeneuve-öt, amelyből később éles vita alakult ki kettejük között. Kibékülni már sohasem tudtak.

A zolderi edzésen Ferraris csapattársa, Pironi állt az első helyen, ezért Villeneuve megpróbált nála gyorsabb lenni. A célegyenes utáni első kanyarból kijövet a levezető körén lévő Jochen Mass mögött haladt. Mass előbb balra, aztán jobbra húzódva próbálta elengedni Villeneuve-öt, aki már az első kitérő mozdulatra reagált, így nekiment a már jobbra húzódó németnek. Villeneuve Ferrarijának jobb első kereke 225 km/h sebességnél a March bal hátsó kerekéhez ütközött, aminek következtében a Ferrari egy hátraszaltó után orral a földnek csapódott. Az ütközés darabokra törte az autót, szétszakította Villeneuve székét, aki ülésével együtt kiszakadt a Ferrariból. A kanadai pilóta életét nem tudták megmenteni, a kórházban elhunyt.

Fiának, Jacques Villeneuvenek sikerült az, ami neki nem, világbajnokságot nyernie, 1997-ben. A kanadai nagydíj jelenlegi színhelye, a Circuit Gilles Villeneuve is az ő nevét viseli.

Villeneuve egyike volt azon kevés embernek, akit fia halála után Enzo Ferrari bizalmába fogadott. A gyáralapító az 1982-es tragikus baleset után az íróasztalán tartotta Gilles bekeretezett fotóját.^[21]

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

A Wikimédia Commons tartalmaz Gilles Villeneuve témájú médiaállományokat.

• Életrajz Archiválva 2007. február 3-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)
• Gilles Villeneuve Múzeum (angolul)
• Eredményei és élete (angolul)
• Villeneuve a Formula1.com-on (angolul)
• Villeneuve a GrandPrix.com-on (angolul)