IAAF Golden League

évenként megrendezett atlétikai versenysorozat

Az IAAF Golden League évenként megrendezett atlétikai versenysorozat volt, amelyet a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szervezett.

A versenysorozat a legrangosabb atlétikai versenyeket gyűjtötte egybe. A sorozat fontos jellemzője volt, hogy minden évben 1 millió dollárt osztottak ki azok között a versenyzők között, akik az arra az évre kiválasztott versenyszámokban valamennyi versenyt megnyerték.

Történet

Az első Golden League sorozatot 1998-ban rendezték meg, A következő hat versennyel: Oslo, Rome, Monaco, Zürich, Brussels és Berlin.

1999-ben egy hetedik versenyt is tartottak, ez a párizsi Meeting Gaz de France volt, St-Denis-ben.

2000-ben és 2001-ben a győzteseknek az 1 millió dollár helyett 50 kg tömegű aranyrudakat adtak át fődíjként, de ekkor elég volt a 7 versenyből 5-ön győzni.

2003-ban kikerült a programból a monacói verseny.

A 2004-es norvég verseny Oslo helyett Bergenben rendezték a fővárosi stadion átépítési munkálatai miatt.

2007-ben lépett életbe a fődíj szétosztásának az a szabálya, hogy abban az esetben, ha senki sem nyerne mind a hat versenyen, az ötszörös győztesek között osztanak szét 500 000 dollárt.

A versenyeken nem csak azokat a számokat rendezték meg, amelyek a fődíjra kvalifikálnak. Természetesen minden versenyen sokkal több versenyszám van, mint a kiválasztottak. Minden évben hat férfi és hat női versenyszám kerül be a jackpot-programba. 2007-ben kivételesen csak öt férfi versenyszám került a programba.

2009-ben rendezték az utolsó ilyen nevű viadalt, amelyet 2010-ben felváltott a IAAF Diamond League.[1]

A fődíj győztesei

ÉvGyőztesVersenyszám
1998 Hisám el-Gerúzs (1)1500 m/1 mérföld
Haile Gebrselassie5000 m/10000 m
Marion Jones100 m
1999 Wilson Kipketer800 m
Gabriela Szabo3000 m/5000 m
2000 Hisám el-Gerúzs (2)1500 m/1 mérföld
Maurice Greene100 m
Trine Hattestadgerelyhajítás
Tatjána Kotovatávolugrás
2001 André Bucher800 m
Hisám el-Gerúzs (3)1500 m/1 mérföld/2000 m
Allen Johnson110 m gát
Marion Jones (2)100 m
Violeta Szekely1500 m
Olga Jegorova3000 m/5000 m
2002 Hisám el-Gerúzs (4)1500 m
Ana Guevara400 m
Marion Jones (3)100 m
Félix Sánchez400 m gát
2003 Maria Mutola800 m
2004 Christian Olssonhármasugrás
Tonique Williams-Darling400 m
2005 Tatjána Lebegyevahármasugrás
2006 Asafa Powell100 m
Jeremy Wariner400 m
Sanya Richards-Ross400 m
2007
2007
Jelena Gadzsijevna Iszinbajevarúdugrás
Sanya Richards-Ross (2)400 m
2008
2008
Pamela Jelimo800 m
2009
2009
Sanya Richards-Ross (3)400 m
Jelena Gadzsijevna Iszinbajeva (2)rúdugrás
Kenenisa Bekele (2)3000 m/5000 m
2010Felváltotta a IAAF Diamond League

Versenyek

A 2007-es sorozat menetrendje:

időpontversenystadionvárosország
június 15.Bislett GamesBislett stadionOslo  Norvégia
július 6.Meeting Gaz de FranceStade de FranceSaint-Denis  Franciaország
július 13.Golden GalaOlimpiai StadionRóma  Olaszország
szeptember 7.Weltklasse ZürichLetzigrundZürich  Svájc
szeptember 14.Memorial van DammeBaldvin király StadionBrüsszel  Belgium
szeptember 16.ISTAFOlympiastadionBerlin  Németország

1998-tól 2003-ig egy hetedik versenyt, a Herculis-t is megrendezték, ez Monacóban volt.

Jegyzetek

Külső hivatkozások