Izabell-székicsér

madárfaj

Az Izabell-székicsér (Stiltia isabella) a madarak osztályának lilealakúak (Charadriiformes) rendjébe, ezen belül a székicsérfélék (Glareolidae) családjába tartozó Stiltia nem egyetlen faja.[1]

Izabell-székicsér
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország:Állatok (Animalia)
Törzs:Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs:Gerincesek (Vertebrata)
Osztály:Madarak (Aves)
Rend:Lilealakúak (Charadriiformes)
Család:Székicsérfélék (Glareolidae)
Alcsalád:Székicsérformák (Glareolinae)
Nem:Stiltia
G. R. Gray, 1855
Faj:S. isabella
Tudományos név
Stiltia isabella
Vieillot, 1816
Elterjedés
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Izabell-székicsér témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Izabell-székicsér témájú kategóriát.

Rendszerezése

A fajt Louis Pierre Vieillot francia ornitológus írta le 1816-ban, Glareola nembe Glareola isabella néven, egyes szervezetek jelenleg is ide sorolják.[2]

Előfordulása

Ausztrália területén fészkel. Telelni Indonézia, a Karácsony-sziget, Kelet-Timor, Malajzia és Pápua Új-Guinea szigeteire vonul. Természetes élőhelyei a szubtrópusi és trópusi füves puszták, tavak, folyók és patakok környékén, valamint szántóföldek.[3]

Megjelenése

Testhossza 24 centiméter,[4] testtömege 65 gramm. Barnás tollazatú madár, a torka világosabb, a hasa sötétebb.

Földön
és a levegőben

Életmódja

Főleg rovarok, pókokkal és százlábúakkal táplálkozik, amit a levegőben, vagy a talajon kap el.

Szaporodása

A talajra sekély mélyedésbe kisebb kövek felhasználásával készíti fészkét. Fészekalja 1-2 tojásból áll, melyen 20 napig kotlik, mind a két szülő.

Természetvédelmi helyzete

Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma pedig stabil. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.[3]

Jegyzetek

Források

További információk