Joan Sutherland

Skót szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Igen későn, csak tizenkilenc éves korában kezdett el énekelni és zongorázni tanulni, eleinte édesanyja irányítása alatt. Felső fokú zenei tanulmányait később a londoni Royal Collage of Music magánének szakán végezte. 1947-ben lépett először a nagyközönség elé: ekkor szülővárosában Dido szerepét énekelte Henry Purcell Dido és Aeneas című operájában, egy koncertszerű előadás keretén belül.

Operaszínpadon 1952-ben mutatkozott be első ízben: a londoni Covent Gardenben az Első udvarhölgyet énekelte Mozart Varázsfuvolájában. Majd még ez évben elénekelte színpadon első főszerepét is, Verdi Álarcosbáljának Améliáját. Ezt követően színpadra lépett többek között Agathe (A bűvös vadász), Almaviva grófnő (Figaro házassága), Desdemona (Otello), Gilda (Rigoletto), Éva (A nürnbergi mesterdalnok)), Donna Anna (Don Giovanni) szerepében is, majd 1954-ben a királyi operaház tagja lett.

Ugyanez év október 16-án feleségül ment Richard Bonynge-hoz, aki a zongorakísérője volt. Sutherland eleinte Wagner-énekesnő akart lenni, de Bonygne megismertette vele az olasz bel canto repertoárt, és meggyőzte feleségét, hogy Wagner hősnői nem a neki való szerepkör. Még énekgyakorlatot is írt a számára, amely segítségével Sutherland magáévá tudta tenni a bel canto előadásmódot.

1957-ben Donizetti Liverpooli Emília című operájának címszerepében aratott nagy sikert, és ezzel a szereppel már egyértelműen jelezte az új irányt, a bel canto szerepek felé való elmozdulását. De a következő hónapokban átütő közönségsikert aratott Händel Alcina, valamint Sámson című műveinek női főszerepeivel is. 1959-ben Franco Zeffirelli rendezésében, Tullio Serafin vezényletével, először énekelte el a Lammermoori Lucia címszerepét. Ezzel a darabbal debütált két év múlva a milánói Scalában és a New York-i Metropolitanben is. New Yorkban ezt követően 217 alkalommal lépett fel, utoljára 1987-ben a Trubadúrban. 1960-as szólóalbuma megkapta a Grammy-díjat, és máig a legkeresettebb operafelvételek közé tartozik.

Az 1960-as években egy sor bel canto szerepet énekelt el, többek között a Norma címszerepét, Violettát a Traviátában, Aminát Az alvajáróban, Elvirát A puritánokban és Marie-t Az ezred lányában. Utóbbi az egyik legnépszerűbb szerepe volt. Mindeközben nagy sikert aratott Händel Julius Caesar című operájában is, Kleopátra szerepében. 1965-ben, egy ausztráliai fellépéssorozat keretein belül énekelt együtt először Luciano Pavarottival. Később több alkalommal is közönség elé léptek együtt, és a 20. század legendás kettősévé váltak. Ezekben az években kötött Sutherlanddal lemezszerződést a londoni Decca lemezkiadó. Így lehetősége nyílt lemezre énekelnie legfontosabb operaszerepeit olyan zeneszerzőktől, mint Bellini, Donizetti, Meyerbeer vagy Händel.

A következő évtizedben Donizetti Stuart Mária, valamint Lucrezia Borgia című operáinak, illetve Massenet Escarlamondájának nő főszerepeivel bővítette repertoárját. Később az utóbbi alakítását tartotta karrierje legnagyobb teljesítményének. Számos rangos kitüntetés után 1979-ben megkapta a Brit Birodalom lovagi címét. Az 1980-as években a Boleyn Anna címszerepében, A haramiák Amaliájaként és Adriana Lecouvreurként aratott nagy sikereket. 1967 és 1986 között férje a Sydney Operaház igazgatója volt, így ezekben az esztendőkben Sutherland is gyakran lépett fel szülővárosában. 1990-ben, hatvanhárom éves korában mondott búcsút a színpadnak. Ekkor Valois Margitot formálta meg A hugenottákban, szülővárosában. Az előadás videófelvételét kiadták DVD-n, így az érdeklődők számára hozzáférhető.

Ezután szívesen foglalkozott fiatal énekesekkel, így a kilencvenes években Budapesten, a Magyar Állami Operaházban is tartott rövid mesterkurzust. 1997-ben megjelentette önéletrajzát. Utolsó éveiben visszavonultan élt Montreux melletti otthonában. Hosszas betegeskedés után 2010. október 10-én hunyt el.

Sutherland páratlan koloratúrszopránja annyira elkápráztatta a milánói közönséget, hogy az olasz sajtótól kiérdemelte a La Stupenda (A csodás) becenevet, ezt a jelző aztán rá is tapadt egész pályafutása alatt. Énekhangja páratlanul erőteljes és hihetetlenül terjedelmes, énektechnikája akrobatikusan hajlékony volt. Ezen adottságainak köszönhetően fénykorában vetélytársa nélkül uralkodott a Bellini- és Donizetti-hősnők szerepében. Színészi képességei azonban nem voltak jók, ezt csak kihangsúlyozta óriási termete. A kritikusok gyakran bírálták hibás artikulációját is, de hát az emberek zenét hallgatni járnak az operába, így ez nem különösebben zavarta a közönséget.

Sutherland legkedvesebb szerepei közé tartozott Elvira A puritánokból, Norma, a Rigoletto Gildája, a Lammermoori Lucia és a Stuart Mária címszerepe, Marie Az ezred lányából, de talán a Traviata Violettáját sikerült neki a legtökéletesebben megformálni. Ő maga Massenet Escarlamondjának eléneklését tartotta pályafutása legkiemelkedőbb teljesítményének. Legszívesebben férje vezénylete mellett dolgozott. Pavarotti szerint „minden kétséget kizáróan övé az évszázad szoprán hangja”.

Operaszínpadon

Hangfelvételeken

Teljes operafelvételek

Szólófelvételek

• Az énekesnő adatlapja a Decca honlapján
• Dame Joan Sutherland remembered
• Internet Movie Database
• A New York Times az énekesnővel kapcsolatos cikkei (angolul)

• Matthew Boyden, Az opera kézikönyve, Park, 2009, Bp., 686. o.
• Az operaportál. hu cikke az énekesnőről^{[halott link]}
• A hvg cikke az énekesnőről