Pályafutása
Labdarúgóként
Sok kollégájához hasonlóan, szülőhelyének labdarúgó klubjában fiatalon kezdett focizni. Tizenévesen jobbhátvédett játszott, de nem látott fantáziát egyéni képességeinek kibontakozására.
Labdarúgó-játékvezetőként
Nemzeti játékvezetés
A játékvezetői vizsgát fiatalon, 16 évesen 1980-ban megszerezte, ezt követően a Tiroli Wilden Liga különböző osztályaiban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. Tízéves távlati céllént határozta meg, hogy eredményes pályafutást fog végrehajtani. Ellenőreinek és sportvezetőinek javaslatára 1984-ben országos, 1989-1991 között II. Ligás, 1992-től I. Ligás játékvezető. A FIFA JB központi nyelvei közül a németet beszéli. A nemzeti játékvezetéstől 2009-ben vonult vissza. Első ligás mérkőzéseinek száma: 227.
Nemzetközi játékvezetés
Az Osztrák labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1996-tól tartotta nyilván bírói keretében. Az UEFA 2000-ben sorolta be az éljátékvezetők csoportjába. Több UEFA-kupa Bajnokok Ligája (selejtezők, negyeddöntők, elődöntő) és válogatott mérkőzést vezetett, vagy működő társának 4. bíróként segített. Az osztrák nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával az 1. helyet foglalja el 21 találkozó szolgálatával. Az UEFA által szervezett labdarúgó kupasorozatokban összesen 51 mérkőzést vezetett, amivel a 16. helyen áll. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 2009-ben búcsúzott. Válogatott mérkőzéseinek száma: 28.
Világbajnokság
A világbajnoki döntőkhöz vezető úton Dél-Koreába és Japánba a XVII., a 2002-es labdarúgó-világbajnokságra, Németországba a XVIII., a 2006-os labdarúgó-világbajnokságra, valamint Dél-Afrikába a XIX., a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB játékvezetőként alkalmazta.
2002-es labdarúgó-világbajnokság
Selejtező mérkőzés
2006-os labdarúgó-világbajnokság
Selejtező mérkőzés
2010-es labdarúgó-világbajnokság
Selejtező mérkőzés
Európa-bajnokság
Ausztria rendezte az 1996-os U16-os labdarúgó-Európa-bajnokságot, ahol a FIFA/UEFA JB bemutatta a nemzetközi résztvevőknek.
---
Az európai labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Belgiumba és Hollandiába a XI., a 2000-es labdarúgó-Európa-bajnokságra, Portugáliába a XII., a 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokságra, illetve Ausztriába és Svájcba a XIII., a 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokságra az UEFA JB játékvezetőként foglalkoztatta.
2000-es labdarúgó-Európa-bajnokság
Selejtező mérkőzés
Időpont | Helyszín | Mérkőzés típusa | Mérkőzés | Eredmény | Nézők száma |
---|
1999. március 27. | Ali Sami Yen Stadion, Isztambul | előselejtező (3. csoport) | Törökország–Moldova | 2 – 0 | 19 454 |
2004-es labdarúgó-Európa-bajnokság
Selejtező mérkőzés
Időpont | Helyszín | Mérkőzés típusa | Mérkőzés | Eredmény | Nézők száma |
---|
2002. szeptember 7. | Olimpiai Stadion, Helsinki | előselejtező (9. csoport) | Finnország–Wales | 0 – 2 | 35 833 |
2003. április 2. | A. Le Coq Stadion, Tallinn | előselejtező (8. csoport) | Észtország–Bulgária | 0 – 0 | 3000 |
2003. október 11. | Lokomotiv Stadion, Moszkva | előselejtező (10. csoport) | Oroszország–Grúzia | 3 – 1 | 30 000 |
2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság
Selejtező mérkőzés
Európa-bajnoki mérkőzés
Nemzetközi kupamérkőzések
Vezetett Kupa-döntők száma: 1.
UEFA-kupa
UEFA-szuperkupa
Monaco adott helyet a 2007-es UEFA-szuperkupa döntőjének.
Sikerei, díjai
- 2004-ben és 2006-ban, kiemelkedő sportos eredményei elismeréseként az Év Játékvezetője címet és a vele járó aranyérmet kapta.
- 2008-ban FIFA kitüntetést kapott játékvezetői pályafutásának kiemelkedő tevékenységéért.
Magyar kapcsolat
Politikai pályafutás
2001-ben Carinthia (BZÖ) elnöke. Egy politikai beszéde után életveszélyesen megfenyegették. Jörg Haider pártvezér (2008-ban autóbaleset következtében meghalt) felszólalására az osztrák nemzetgyűlés is foglalkozott az üggyel. A bírósági eljárás eredményeként Plautz 200 000 schilling kártérítést kapott a fenyegető újságtól.
Források
Kapcsolódó szócikk