Műkorcsolya a 2024. évi téli ifjúsági olimpiai játékokon

A 2024. évi téli ifjúsági olimpiai játékokon a műkorcsolya versenyszámait január 10. és január 15. között rendezték a Gangneung Ice Arenában.[1][2]

Műkorcsolya
a téli ifjúsági olimpián
Adatok
HelyszínGangneung Ice Arena
Dátumjanuár 27.február 1.
Résztvevők68 résztvevő
25 nemzetből
Versenyszámok
 FiúLányVegyes
Egyéni11 
Csapat3
Magyar szereplés
Magyar résztvevők1 fő
Magyar
érmek
Arany
0
Ezüst
0
Bronz
0
Összes
0

 ← 20202028 → 

A műkorcsolya versenyszámai öt versenyszámból álltak, a fiú és a lány egyéniből, a párosból, a jégtáncból, illetve a csapatversenyből. A két egyéni és a páros műkorcsolyázás két részből tevődött össze, egy rövid programból és egy szabadprogramból, míg a jégtánc egy ritmustáncból és egy szabadon választott táncból. A csapatverseny során nyolc csapat mérethette meg magát úgy, hogy a négy kategória közül legalább háromban jégre kellett lépniük, és melyen minden egyes korcsolyázó, vagy páros pontokat szerzett csapata számára.[3]

A 2020-as lausanne-i ifjúsági olimpiától eltérően a nemzetek vegyes csapatversenyét felváltotta a Nemzeti olimpiai bizottságok (NOC) által delegált csapatok versenye, továbbá a teljes sportolói kvóta 76-ról 72 sportolóra csökkent. Új szabályként jelent meg, hogy az egyes korcsolyázók/párok/párosok összteljesítményének értékelése három programelemre változott, úgymint összetétel, kivitelezés és korcsolyázó képesség.[3]

A versenyszámok időrendje

A műkorcsolya és jégtánc versenyek hivatalosan 5 versenynapból álltak. A versenyszámok eseményei helyi idő szerint (UTC+09:00), zárójelben magyar idő szerint (UTC+01:00) olvashatóak:[1]

január 27.,
szombat
január 28.,
vasárnap
január 29.,
hétfő
január 30.,
kedd
január 31.,
szerda
február 1.,
cstörtök
11:30-12:05
(03:30-04:05)
Páros
(szabadprogram)
11:30-13:30
(03:30-05:30)
Jégtánc
(szabadprogram)
11:30-12:12
(03:30-04:12)
Csapatverseny
(jégtánc, szabadprogram)
13:30-14:01
(05:30-06:01)
Páros
(rövid program)
13:30-15:04
(05:30-07:04)
Jégtánc
(ritmustánc)
12:35-12:55
(04:35-04:55)
Csapatverseny
(páros, szabadprogram)
14:00-16:45
(06:00-08:45)
Fiúk
(szabadprogram)
14:30-17:15
(06:30-09:15)
Lányok
(szabadprogram)
13:15-13:57
(05:15-05:57)
Csapatverseny
(fiúk, szabadprogram)
16:00-18:25
(08:00-10:25)
Fiúk
(rövid program)
16:10-18:35
(08:10-10:35)
Lányok
(rövid program)
14:20-15:02
(06:20-07:02)
Csapatverseny
(lányok, szabadprogram)

A versenyen részt vevő nemzetek

A versenyen 25 nemzet 68 sportolója – 34 fiú és 34 lány – vett részt,[4][5][6][7] bár a ciprusi színekben induló Stefania Yakovlevát egészségügyi okokra hivatkozva visszaléptették a rövid program előtt.[8] Azok a korcsolyázók vehettek részt az eseményen, akik 2006. január 1. és 2009. december 31. között születtek.[9]

Részt vevő nemzetek fiú / lány megbontásban
NemzetFLNemzetFLNemzetFL
 Ausztrália12  Izrael01  Spanyolország11
 Ciprus01  Japán22  Svájc21
 Csehország22  Kanada44  Svédország10
 Dél-Korea23  Kína22  Szlovákia10
 Egyesült Államok33  Lettország11  Tajvan01
 Észtország11  Magyarország01  Új-Zéland10
 Finnország01  Nagy-Britannia21  Ukrajna21
 Franciaország22  Németország11
 Grúzia11  Olaszország21

F = fiú, L = lány

A versenyen részt vevők versenyszámonként

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség 2024. január 15-én tette közzé a nevezések teljes listáját.

NemzetFiú egyéniLány egyéniJégtáncPárosCsapat
 AusztráliaSienna KaczmarczykPeyton Bellamy-Martins
Kryshtof Pradeaux
 CiprusStefania Yakovleva
 CsehországAndrea Pšurná
Jáchym Novák
Klára Vlčková
Tomáš Vlček
 Dél-KoreaKim HjungjonSin Csia
Kim Juszong
Kim Jin-ny
I Namu
Kim Hjungjon
Sin Csia
Kim Jin-ny
I Namu
 Egyesült ÁllamokJacob SanchezSherry ZhangCayla Smith
Jared McPike
Olivia Ilin
Dylan Cain
Jacob Sanchez
Sherry Zhang
Cayla Smith
Jared McPike
Olivia Ilin
Dylan Cain
 ÉsztországJegor MartsenkoMaria Eliise Kaljuvere
 FinnországIida Karhunen
 FranciaországGianni MotillaEve DubecqAmbre Perrier-Gianesini
Samuel Blanc-Klaperman
Gianni Motilla
Eve Dubecq
Ambre Perrier-Gianesini
Samuel Blanc-Klaperman
 GrúziaKonstantin SupatashviliInga Gurgenidze
 IzraelSophia Shifrin
 JapánKakiucsi Haru
Nakata Rió
Simada Mao
Takagi Jó
 KanadaDavid LiKaiya RuiterAnnika Behnke
Kole Sauve
Audra Gans
Michael Boutsan
Caroline Kravets
Jacob Stark
David Li
Kaiya Ruiter
Annika Behnke
Kole Sauve
Audra Gans
Michael Boutsan
 KínaTien Tung-hoKao Si-csiLiu Tung
Ko Csüan-suo
Tien Tung-ho
Kao Si-csi
Liu Tung
Ko Csüan-suo
 LettországKirills KorkačsSofja Stepčenko
 MagyarországEkker Léna
 Nagy-BritanniaTao MacRaeAshlie Slatter
Atl Ongay-Perez
 NémetországMia Lee Mayer
Davide Calderari
 OlaszországRaffaele Francesco ZichZoe Bianchi
Pietro Rota
 SpanyolországCarolina Campillo
Pau Vilella
 SvájcAurélian Chervet
Georgii Pavlov
Anthea Gradinaru
 SvédországElias Sayed
 SzlovákiaAdam Hagara
 TajvanCaj Ju-feng
 Új-ZélandLi Yanhao
 UkrajnaVadym NovikovSofiia Rekunova
Denys Fediankin

Eredmények

Éremtáblázat

(A rendező nemzet csapata eltérő háttérszínnel, a táblázatokban az egyes számoszlopok legmagasabb értéke, vagy értékei vastagítással kiemelve.)

A 2024. évi téli ifjúsági olimpiai játékok éremtáblázata műkorcsolyában
Ország Arany Ezüst BronzÖsszesen
1.  Dél-Korea (KOR)2103
2.  Japán (JPN)1012
 Kanada (CAN)1012
4.  Franciaország (FRA)1001
5.  Egyesült Államok (USA)0303
6.  Szlovákia (SVK)0101
7.  Nagy-Britannia (GBR)0011
 Spanyolország (ESP)0011
 Új-Zéland (NZL)0011
Összesen55515

Éremszerzők

A 2024. évi téli ifjúsági olimpiai játékok érmesei műkorcsolyában
Versenyszám1  Arany2  Ezüst3  Bronz
Fiú  Kim Hjungjon
Dél-Korea (KOR)
216,73  Adam Hagara
Szlovákia (SVK)
216,23  Li Yanhao
Új-Zéland (NZL)
208,84
Lány  Simada Mao
Japán (JPN)
196,99  Sin Csia
Dél-Korea (KOR)
191,83  Takagi Jó
Japán (JPN)
183,20
Páros  Kanada (CAN)
Annika Behnke
Kole Sauve
113,63  Egyesült Államok (USA)
Cayla Smith
Jared McPike
98,00  Spanyolország (ESP)
Carolina Campillo
Pau Vilella
94,03
Jégtánc  Franciaország (FRA)
Ambre Perrier-Gianesini
Samuel Blanc-Klaperman
155,35  Egyesült Államok (USA)
Olivia Ilin
Dylan Cain
142,38  Nagy-Britannia (GBR)
Ashlie Slatter
Atl Ongay-Perez
140,16
Csapat  Dél-Korea (KOR)
Kim Hjungjon
Sin Csia
Kim Jin-ny
I Namu
13  Egyesült Államok (USA)
Jacob Sanchez
Sherry Zhang
Cayla Smith
Jared McPike
Olivia Ilin
Dylan Cain
12  Kanada (CAN)
David Li
Kaiya Ruiter
Annika Behnke
Kole Sauve
Audra Gans
Michael Boutsan
9

Jegyzetek

Források