Menekültek Calais körül

1999 óta Afrikából és Ázsiából érkező menekültek gyülekeznek Calais körül, hogy illegálisan az Egyesült Királyságba jussanak.Az ügy érintette a brit és francia kormányzatot, az Eurotunnel és a P&O Ferries társaságokat, valamint az Egyesült Királyság felé tartó tehergépkocsi-vezetőket és cégeiket.

Menekülttábor Calais mellett (2015)

A Sangatte menekülttábor (1999-2002)

1999 óta egyre több menekült – köztük sok nő és gyerek – aludt Calais és külterületeinek utcáin, feltehetőleg azt remélve, hogy a Csatorna-alagúton keresztül vagy a P&O Ferries társaság kompjain a La-Manche Csatornán átkelve Nagy-Britanniába juthatnak.1999-ben a francia kormány kérésére a Francia Vöröskereszt fél mérföldre a Csatorna-alagút bejáratától egy hatalmas raktárépületben létrehozta a Sangatte menekülttábort.[1]A tábort 600 ember befogadására tervezték, de 2002-re már 2000 menekült zsúfolódott itt össze[2] rossz körülmények között.[1]

Az etnikai csoportok között a feszültségek egyre növekedtek.[1]A Eurotunnel 2001-es nyilatkozata szerint minden éjjel közel 200, többnyire a Sangatte-ból érkező menekültet állítottak meg, akik Nagy-Britanniába próbáltak illegálisan átjutni. A társaság felszólította Franciaországot, hogy zárja be a tábort.[1]2001 karácsonyán menekültek tömege törte át a biztonsági korlátokat és 500-an megrohamozták a Csatorna-alagutat.[1]Az Eurotunnel társaság 2002-re 6 millió fontot költött biztonsági intézkedésekre, hogy az 1,700 holdas terminál területét kerítésekkel, szögesdróttal, kamerákkal és naponta 360 biztonsági őrrel védje.[1]2002 májusában egy focimeccs a Sangatte kurd és afgán lakói között verekedésbe illetve lázadásba torkollott, amelyben egy menekült meghalt és többen megsebesültek.[1]2002. december 2-án a francia belügyminiszter, Nicolas Sarkozy kihirdette a Sangatte 2002. december 30-ra tervezett végleges bezárását, amennyiben a brit kormány ígéretet tesz 1000 kurd és 250 afgán menekült befogadására, illetve számukra 3 hónapos munkaengedély biztosítására. A fennmaradó 300-400 ember francia tartózkodási engedélyt kapott volna.[3]

„Dzsungelek” (2002–2014)

2002 után a menekültek „dzsungeleknek” hívott nyomornegyedekben és kültéri táborokhelyeken aludtak. Ezeket rendszeresen kifosztották,[4] vagy a rendősórség dózerolta le őket, mielőtt máshol épültek újra fel. A menekültek jótékonysági szervezetektől kaptak ételt.[2]Akiket elkaptak miközben megpróbáltak tehergépkocsikra feljutni és ott elrejtőzni, bevitték a rendőrségre, figyelmeztetést kaptak, majd szabadon visszatérhettek a „dzsungelükbe”.[5]2002 és 2009 között az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa állandó irodát állíttatott fel Calais-ban, ahol menekültügyi kérdésekben tanácsadással szolgálnak a menekülteknek.[5]2009 áprilisában egy rendőrségi rajtaütés során ledózeroltak egy tábort és 190 menekültet letartóztattak.[5]Egy nagy 'dzsungelben' a Calais körüli erdőkben[5] fém rácsokból készült műanyag borítású sátrakban 700-800, főként afgán menekült élt egészségtelen körülmények között.[5] Ezt a tábort 2009 szeptemberében rombolták le, letartóztattak 276 tüntető menekültet, majd elszállították őket. Ugyanezen a napon délután a tábort ledózerolták.[4]A „dzsungel” lakóit a közeli Centre de Rétention of Coquelles-ben börtönözték be, illetve más francia fogdákba szállították mielőtt szabdon engedték volna őket, és visszagyalogolhattak Calais-ba. E tábor lerombolását követően a francia hatóságok kilátásba helyezték a papír nélkül ott tartózkodók Afganisztánba való hazatelepítését.[6]2014 júliusában a francia rendőrség még egyszer kiutasított menekülteket egy calais-i táborból.[7]

A Csatorna kompjainak lerohanása (2014)

2014 szeptemberére közel 1500,[7][8][9] főként eritreai, szudáni, afgán és szomáli menekült élt rögtönzött táborokban és elhagyatott épületekben Calais környékén.[10] Calais-ban, akik rendszeresen megkíséreltek a csatornán közlekedő kompokon elrejtőzni és Nagy-Britanniába jutni.[8]Szeptember 4-én a P&O Ferry dokkján 100 menekült áttörte a kaput, átmászott a kerítéseken és megrohant Nagy-Britanniába tartó kompokat. Az egyik hajó legénysége bevetette fedélzeti vízágyúját, hogy megakadályozza a feljutásukat a fedélzetre.[8]Néhány nappal később 250 menekült megpróbálta lerohanni a járműveket egy kamionparkolóban, hogy azokon az Egyesült Királyságba juthassanak. A rendőrség könnygázzal oszlatta fel a csoportjukat.[11]Szeptember 17-én 250 menekült – miután lerombolták a kerítéseket és átvágták a szögesdrótot – lerohanták a kompokhoz sorban álló teherautókat. A rendőrség könnygázat és gumibotokat használt hogy visszaszorítsa őket.[10]Ezek az incidensek után a brit kormány ígéretet tett egy 12 millió fontos hozzájárulásra, amivel Franciaországnak segítene megállítani a menekülteket, akik a Csatornán próbálnak illegálisan Nagy-Britanniába jutni.[12]Októberben a menekültek száma Calais-ban 1,500 volt.[12]Október közepén ismét 350 menekült próbált meg teherautókra mászva eljutni Nagy-Britanniába, a rendőrség könnygázt vetett be.[12]Ismeretlen időpontban egy szíriai menekültnek sikerült elérnie az Egyesült Királyságot egy tehergépkocsikkal megrakott traileren, majd menekültstátuszt igényelt és kapott.[13]

Jules Ferry központ, „új dzsungelek”, támadások tehergépkocsik ellen (2015)

Kerítés a "dzsungel" határán (2016)

2015 januárjában a francia kormány megnyitotta a Jules Ferry központot a calais-i menekültek számára egy korábbi gyermek-üdülőközpont területén.[14]Itt 50 nőnek illetve gyermeknek biztosítanak éjszakai szállást, férfiakat nem fogadnak.[2][9] A menekültek itt naponta egyszer meleg ételhez juthatnak, napközben használhatják a zuhanyzókat és mellékhelyeségeket,[2] illetve feltölthetik mobiltelefonjaikat.[14]2015 áprilisáig több, mint 1000 férfi aludt a szabad ég alatt Calais környékén, akik újra felépítették kunyhóikat, és ezzel az „új dzsungelt”.[2] A jótékonysági szervezetek munkatársai szerint az „új dzsungel” 100 lakója nyújtotta már be menedékkérelmét Franciaországban.[2]2015 júniusában a rendőrség lebontott néhány kisebb táborhelyet Calais-ban.[9]Június közepén Calais város tanácsa 3000-re becsülte a táborhelyeken élő menekültek számát.[9][15]Menekültek egy csoportja kövekkel teli táskákat helyezett az útra Calais mellett, azzal a céllal, hogy közlekedési dugót okozzanak és könnyebben feljuthassanak a teherautókra még a erősen biztosított kikötő területe előtt, amely a rendőrséggel való összeütközésekhez vezetett.[9]

Jegyzetek