Petőházi cukorgyár

1880–1919

1876-ban megnyílt a GYSEV vasútvonala Sopron–Győr között. Két év múlva Offermann Theodor és társai megvették a cukorgyárhoz szükséges területet. Petőháza minden szempontból kedvező hely volt cukorgyár létesítéséhez. A Győr–Sopron vasútvonal közvetlenül a község mellett haladt el, s mintegy 3 km-re volt az eszterházi vasútállomás. Már 1879 őszén elkészült a gyári iparvágány, és megnyitották a 37. őrháznál az „Eszterháza Gyár” megállóhelyet. Az Ikva patak a Nagycenknél beleömlő Aranypatakkal együtt elegendő vizet biztosított a feldolgozott répamennyiséghez. A szükséges munkaerő is rendelkezésre állt, 5 km-es körzetben Petőháza, Fertőszentmiklós, Szerdahely, Agyagos, Szergény, Eszterháza, Sarród, Fertőendréd, Fertőszéplak, Süttör községek lélekszáma – az 1880. évi népszámlálás adatai szerint – összesen 9065 fő volt. A munkaképes lakosság több mint fele néhány holdas szegényparaszt, földnélküli alkalmi munkás vagy idényjellegű iparos volt. A répatermelő területet a Hanság, a Fertőmellék, később a Rábaköz és az egymás után megszűnő mosoni gyárak körzete biztosította. Az építkezés 1879 végére nagyjából befejeződött; a cukorgyár első ízben az 1880. évi kampányban üzemelt. A feldolgozási idényben a gyárban 450-480 férfi, 250-350 nő és 80-150 gyermek dolgozott. A cukorfőző szakemberek kezdetben csehek voltak, a hazai szakembergárda csak később alakult ki. 1893-ban a gyárat korszerűsítették, a termelt cukor jelentős részét exportálták, elsősorban Angliába.

A 19. század végén bekövetkező gazdasági válság országosan a cukortermelés visszaesését eredményezte, de a korszerű technikával, vagyis a többi gyárénál alacsonyabb önköltséggel működő petőházi gyárat nem érintette. 1903 után azonban válság utóhatásaként, illetve a brüsszeli cukoregyezmény nyomán bevezetett szabályozás miatt a petőházi termelés fokozatosan csökkent, és 1908-ra mintegy felére esett vissza, és csak 1914-re ért vissza a válság előtti szintre. 1912-ben a gyár részvénytársasággá alakult át, amelynek többségi tulajdonosa a bécsi Schoeller bankház cukoripari cége lett. A háborús évek végére a termelés ismét a felére csökkent. A hiányzó munkaerőt nőkkel, később orosz és szerb hadifoglyokkal pótolták.

Feldolgozott cukorrépa, 1880–1919

1920–1944

A trianoni békeszerződés által megvont új határvonal következtében jelentős répatermelő területek kerültek Ausztriához, ugyanakkor az öt Sopron megyei cukorgyár közül kettőt, Félszerfalvát (Hirm) és Cinfalvát (Siegendorf) is Ausztriához csatoltak.A két világháború közötti időben a gyár munkásai három csoportba tartoztak. A munkásság nagyobb tömegét egyszerű órabéresek alkották, akik a bérüket a ledolgozott órák után kapták. Az ún. „heteseket” hetibérben fizették, és ezt akkor is megka, pták, ha két napnál hosszabb ideig betegek voltak. Ezek a gyártól már lakást, világítást, tüzelőjárandóságot kaptak. Hetibérük ugyan nem volt magas (20 P), de érezték, hogy a gyárhoz tartoznak, és szükség van rájuk. A havibér 120–140 pengő volt, a tüzelőjárandóság is magasabb a heteseknél. A heti- és havibéresek bérét jelentősen megemelte az akkor „renumeráció”-nak nevezett évi részesedés, amely igen jelentős összeget is elért.

1920-tól kezdve a termelés lassú növekedésnek indult, és 1924-re elérte a háború előtti évek átlagát. 1922-ben megkezdődött a gyár villamosítása. Ugyanebben az évben kezdődött el a kockacukor gyártása is. 1929-ben az egész világra kiterjedő túltermelési válság miatt a cukorgyártás országosan visszaesett, de a petőházi gyár termelése csak egyetlen évben, 1932-ben csökkent. 1929-től kezdve a gyári berendezéseket korszerűsítették és felújították; ezáltal a napi répafeldolgozási kapacitás elérte az 1900 tonnát. Ugyanakkor az összes répafeldolgozás nem változott érdemben, mert az 1931-es Chadbourne-egyezmény nyomán a kormány korlátozta az egyes gyárak által feldolgozható mennyiséget. 1932-től kezdve Petőházán szárított szeletet is gyártottak.

A második világháború idején a gyár termelését is katonai ellenőrzés alá vonták. 1944 decemberében légitámadás érte a gyárat, de szerencsére nagyobb károkat nem okozott. A németek a cukorgyár felrobbantására is előkészületeket tettek, de a gyors visszavonulás miatt erre nem került sor. A gyár berendezései közül a németek utasítására megkezdték az egyik turbina leszerelését. A gőzturbina forgórészei számára már elkészítették a csomagolásukra szolgáló ládákat, de a leszerelést végző gyáriak a munkát addig késleltették, amíg ez is itthon maradt. A gyár épületeit és gépeit csak csekély háborús kár érte, ám a veszteség még így is szinte felmérhetetlen volt. A visszavonuló németek – miután már 65 vagon cukrot elszállítottak – elvitték a gyár tűzoltókocsiját is, de előzőleg ezt is megrakták cukorral.

Feldolgozott cukorrépa, 1920–1944

1945–2007

1945. május 30-án a gyárba szovjet tisztek érkeztek, és június végéig ott tartózkodtak. Ez az időpont egybeesik az Üzemi Bizottság megalakulásával. Mivel a gyár a háború következtében elvesztette teljes cukorkészletét, 1945. július 31-én szeszgyártásra kért engedélyt, amelyhez a tartályokban levő melaszt használták fel. 1946. július végéig mintegy huszonkétezer liter nyers- és több mint kilencezer liter finom szeszt állítottak elő. Ezt követően a szeszfőzés éveken át tartott a cukorgyárban a kampányok közötti hónapokban.

1945-ben a gyár nagyon kevés répára tudott szerződést kötni, és ennek a feldolgozását is késleltette a szénhiány. Végül azonban hét napos kampánnyal 5490 tonna cukorrépát tudtak feldolgozni, beleértve a be nem indított ácsi cukorgyár répakészletét is. A megtermelt cukrot az állam vásárolta fel, és központilag osztották el. 1946-ban a száraz időjárás ellenére sikerült ötvenkétezer tonna répát feldolgozni, 1947-ben pedig a gyár elérte a háború előtti évek répafeldolgozását.

Az 1948. évi XXV. törvénycikk, illetve a végrehajtására kiadott 5410/1948. számú kormányrendelet alapján a gyárat államosították, a részvénytársaság azonban ezt megfellebbezte. A per egy 1949. augusztus 18-án megkötött csereszerződéssel ért véget, amelynek értelmében a Schoeller cég átadta a magyar államnak a cukorgyár részvényeit, magára vállalt egyes tartozásokat, a magyar állam 3500 tonna cukrot és átadta a petőházi gyár portfóliójában szereplő osztrák cukorgyári érdekeltségeit.

A napi répafeldolgozás a háború utáni tíz évben 300 tonnányit nőtt. A cukorgyártás mellett más tevékenységekkel is próbálkoztak: egészen 1958-ig a cukorgyár az országos papírhiány enyhítésére nádból cellulózt és kartonlemezt gyártott, 1953-ban és 1954-ben pedig gyógynövényekből illóolajat állítottak elő. Az 1950-es években próbálkozások történtek furfurol gyártására is, de ezeket a kísérleteket 1957-ben leállították.

A feldolgozott cukorrépa mennyiségének folyamatos emelkedése mellett a gyár arra törekedett, hogy a szakaszos technológiáról folyamatosra, és a nehéz fizikai munkáról az automatizálásra álljon át. 1967-ben új holland gépsort üzemeltek be, amely a kockacukor-gyártást helyezte fejlett alapokra; 1975-ben pedig az 1 kg-os csomagoláshoz vásároltak automata csomagológépet.

Feldolgozott cukorrépa, 1945–1963

A petőházi cukorgyár 1964-ig őrizte meg intézményi önállóságát. Ekkor a Magyar Cukoripar nagyvállalat létrehozásával annak egyik gyáregysége lett. 1980-tól, a Cukoripari Vállalatok Trösztje megszűnésétől ismét önálló vállalatként működött Petőházi Cukorgyár néven.

Feldolgozott cukorrépa, 1964–1979

Feldolgozott cukorrépa, 1980–1990

Az 1989. évi rendszerváltást követően 1991. január 1-jén a petőházi cukorgyárat is privatizálták; az ekkor létrejövő Petőházi Cukoripari Rt. alapítói az az Állami Vagyonügynökség és az OSTZUCKER Beteiligungs AG voltak. Az Állami Vagyonügynökség tulajdoni aránya folyamatosan csökkent, és 1997-ben teljesen megszűnt. 1998. január 1-jén a Petőházi Cukoripari Részvénytársaság beolvadt az Agrana tulajdonában álló Magyar Cukorgyártó és Forgalmazó Részvénytársaságba (Magyar Cukor Rt.). 2000-ben épült meg a 40 000 tonna cukor tárolására alkalmas betonsiló.

Feldolgozott cukorrépa, 1991–2007

2007. november végén a Magyar Cukor Zrt. bejelentette a petőházi cukorgyár bezárását.^[1] 2009 őszére a berendezéseket leszerelték és elszállították. A két cukorsiló megmaradt, és folytatódott a cukorraktározás és csomagolás.^[2][3] A gyár területén 2008-ban egy fapelletgyártó üzemet adtak át.^[4]

2013-ban a gyár egykori dolgozói létrehozták a Petőházi Cukoripari és Helytörténeti Gyűjtemény Közhasznú Alapítványt, amely cukormúzeumot hozott létre a petőházi Közösségi Házban.^[5][6]

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

• Fábián Károly et al: A Petőházi Cukorgyár 125 éve. Budapest: Magyar Cukor Rt. ISBN 963-219-213-3  
• Salánky István – Vígh Albert: Cukoripar. In A magyar élelmiszeripar története. Szerk. Kirsch János, Szabó Loránd, Tóth-Zsiga István. Budapest: Mezőgazdasági. 1986. 187–236. o. ISBN 963-232-213-4  
• JELENTÉS a cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság vizsgálatának eredményéről. Budapest. 2011. december 28.

A Wikimédia Commons tartalmaz Petőházi cukorgyár témájú médiaállományokat.

• Holper Ferenc: Fényképsorozat a 127 év után bezáró petőházi cukorgyárról. www.holperferenc.hu (Hozzáférés: 2018. február 18.)
• Tömördi Máté: A Petőházi Cukorgyár 130 éve. Soproni Szemle, LXIV. évf. 3. sz. (2010) 305–328. o.