Real Avilés CF

spanyol labdarúgóklub

A Real Avilés CF, teljes nevén Real Avilés Club de Fútbol egy spanyol labdarúgócsapat. A klubot 1903-ban alapították, jelenleg a negyedosztályban szerepel.

Real Avilés
Csapatadatok
Teljes csapatnévReal Avilés Club de Fútbol
SzékhelyAvilés, Spanyolország
Alapítva1903.
Klubszínekfehér, kék
StadionEstadio Román Suárez Puerta
Csapatmezek
Hazai

Története

A csapat története a harmadosztályban indult, ahol először az 1930-31-es szezonban szerepelt. Négy évvel később jutott fel először a másodosztályba, ahol ekkor még csak négy szezonon keresztül tudott benn maradni. 1952-ben jutott fel ismét, és ekkor rögtön újoncként a harmadik helyen végzett saját csoportjában. Ezzel kvalifikálta magát az első osztályú tagságért vívott rájátszásba, azonban itt csak ötödik lett, így nem jutott fel. 1960-tól megszűnéséig már csak a harmad- majd a negyedosztályban szerepelt.[1]

1983-ban egyesült a CD Ensidesa csapatával. A harmadosztályban kezdte szereplését, azonban innen két év után kiesett. A negyedosztályban is két évet töltött, majd három év után feljutott a másodosztályba is, ahonnan ismét két év után kényszerült búcsúzni. 2004-ig nagyrészt a harmadosztályban játszott, ám ekkor kiesett, és azóta sem sikerült ismét feljutnia a harmadosztályba.

Statisztika

SzezonOsztályPoz.Copa del Rey
1930/318.
1931/323.
1932/331.
1933/344.
1934/354.
1935/365.
1939/407.
1940/4112.
1943/443.
1944/451.
1945/465.
1946/476.
1947/487.
1948/495.
1949/502.
1950/5110.
1951/521.
1952/533.
1953/5411.
1954/5515.
1955/562.
1956/577.
1957/5810.
1958/5911.
SzezonOsztályPoz.Copa del Rey
1959/6015.
1960/612.
1961/622.
1962/633.
1963/642.
1964/651.
1965/662.
1966/671.
1967/681.
1968/693.
1969/706.
1970/717.
1971/728.
1972/7313.
1973/7414.
1974/75Regionális
1975/76Regionális
1976/77Regionális
1977/787.
1978/792.
1979/802.
1980/819.
1981/828.
1982/8313.
SzezonOsztályPoz.Copa del Rey
1983/842ªB16.
1984/852ªB19.
1985/863.
1986/872.
1987/882ªB2.
1988/892ªB4.
1989/902ªB1.
1990/919.
1991/9219.
1992/932ªB6.
1993/942ªB15.
1994/952ªB10.
1995/962ªB3.
1996/972ªB10.
SzezonOsztályPoz.Copa del Rey
1997/982ªB16.
1998/992ªB9.
1999/002ªB16.
2000/017.
2001/022.
2002/032ªB13.
2003/042ªB20.
2004/056.
2005/068.
2006/076.
2007/0811.
2008/0911.
2009/109.
2010/1110.
2011/122.

Jegyzetek

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Real Avilés CF című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.