Romantika
A romantika egységes korstílus, ami több művészeti ágra együttesen terjedt ki. Kialakulásának időszaka a 18. század vége, virágkora a 19. század első fele, a század második felében a késő romantika és a romantikából kiinduló irányzatok voltak jelentősek. A romantika végét szokás Eugène Delacroix halálának időpontjával egyeztetni (19. század második fele).
Történelmi háttér
Elvesztették a felvilágosodás optimizmusát, jellemző az illúzióvesztés, kiábrándultság. Csalódnak a felvilágosodás eszméit megtagadó klasszikában, nem hozott megoldást a ráció, a hűvös ész sem. Eközben az egyházból is kiábrándultak.
Megjelenése
Az irodalomban
A romantika először a német irodalomban jelentkezett a klasszicizmussal együtt és azzal kölcsönhatásban (a németek ezért a korszakot klasszikának nevezik). A 18. század legvégén az angoloknál is jelentkezett, az 1820-as években a franciáknál, oroszoknál és később folyamatosan Közép-Európában.
A romantika irodalmának egyik fő ismérve a klasszicizmus-ellenesség. Központi témája a szabadság eszméje és vágya, az egyén, az individuum előtérbe kerülése, az önkifejezés szabadsága. Történelmi hátterét a francia forradalom (1789), majd a napóleoni háborúk okozta kiábrándultság szolgáltatja.
A romantikus irodalom általános jellemzői:
- a felfokozott életérzés kifejezése, a reményvesztettség, a csalódás, a világfájdalom ("spleen"); vagy éppen az ezzel ellentétes forradalmi hevület és lángoló életöröm.
- az eszményítés, az idealizálás: a romantikus alkotások a szabadság eszméit keresik, gazdag érzelemvilágot tárnak fel
- felélednek a nemzeti irodalmak, a nemzeti múlt, a nemzeti kultúra, a népköltészet, a folklór iránti érdeklődés, ezzel egy időben elindul a népmesék gyűjtése és a népnyelv beemelése az irodalomba
- a múlt felé fordulás leginkább a középkor, főleg a gótika iránti rajongásban nyilvánul meg
- nagy mennyiségben jelennek meg a távoli, egzotikus vidékeken, kultúrákban, egzotikus szereplőkkel játszódó történetek, melyek a jelenből vagy az adott világból való elvágyódást tükrözik
- fontos szerepe lesz a kalandos, fantáziadús, szövevényes, bonyolult cselekménynek
- elterjed a két, sokszor egymással ellentétes síkon játszódó történet, az álom és a valóság ellentmondásainak a felfedése
- stílus és nyelv tekintetében jellemző a líraiság, sok a töredékben maradt alkotás, a zeneiség, a festői monumentalitás (mintha a mű egy freskó lenne), az ellentétek nagy száma.
- hangnem: legelterjedtebb a patetikus, humoros (főleg fekete humor) és az ironikus hang.
- az epikai műfajok között vezető szerepet tölt be a regény, nagyszámú történelmi regény és kalandregény születik a korszakban. Ekkor jön létre a bűnügyi irodalom, a detektívregény és detektívnovella is.
- kialakul több átmeneti műfaj is, mint a világdráma vagy a drámai költemény. A lírában nagy szerepet kap a dal, az elégia.
- a költő és író szerepe megváltozik, a költő utat mutat a népnek, vagy látomásait írja meg, látnok, vátesz szerepe van. Sok alkotó maga is példamutatásképpen forradalmakban, szabadságharcokban vesz részt, a nemzeti függetlenségi törekvések szólójává válik.
A német romantika filozófiájának megalapozóiként a német gondolkodókat ismerjük:
- Johann Gottlieb Fichte – a romantika boldogságeszményének megfogalmazója.
- Friedrich Wilhelm Joseph Schelling – az idealizmus mint a romantika iránymutatójának megteremtője.
A német irodalomban a romantika több korszakot és helyszínt ölel fel:
- a romantika előfutárai: Friedrich Hölderlin, a romantikus költészet német megteremtője és Jean Paul.
- a jenai romantika képviselői: Novalis, August Wilhelm von Schlegel és Friedrich von Schlegel, Ludwig Tieck, Friedrich Schleiermacher teológus és filozófus, Wilhelm Heinrich Wackenroder.
- a berlini romantika képviselői: E. T. A. Hoffmann és Heinrich von Kleist.
- a heidelbergi romantika képviselői: Bettina von Arnim, Achim von Arnim, Clemens Brentano, Adelbert von Chamisso, Joseph von Eichendorff.
- A művészetben előtérbe kerül a személyiség, és az egyéniség kultusza
További német romantikus írók, költők: Friedrich de la Motte Fouqué, Jakob Grimm és Wilhelm Grimm – a népmesevilág feltámasztói, Wilhelm Hauff meseíró, Heinrich Heine költő.
Az angol preromantika William Blake költészetében jelenik meg. Az angol irodalomban a későbbiekben a romantika két korszakra bontható: első generációja az angol tavi költők: William Wordsworth és Samuel Taylor Coleridge nemzedéke, míg a második generáció Lord Gordon Byron, Walter Scott, John Keats, Percy Bysshe Shelley és Mary Shelley nevével fémjelezhető. A voltaképpeni romantikus kor egyetlen angol költője sem tekintette önmagát romantikusnak. A némethez hasonló egységes mozgalom nem volt. Az angol romantika megszületésének dátuma 1798, William Wordsworth Lírai balladák című alkotása. Az angol romantika hagyományai továbbéltek a viktoriánus korban is, romantika és realizmus keveredik a Brontë nővérek művészetében.
A francia irodalomban a romantika először a Napóleon által száműzött Mademe de Staelnál jelentkezett. A romantika kezdetének jelképes időpontja 1830, Victor Hugo Hernani című darabjának bemutatója. Az év az Hernani csatája névvel vonult be a történelembe, a klasszicizmus és az új stílus képviselői csaptak össze. Jelentős költő Alphonse de Lamartine.
Az orosz romantika két nagy névvel fémjelezhető: Alekszandr Szergejevics Puskin és Mihail Jurjevics Lermontov. Puskin művészetével kezdődött az orosz művészet kibontakozása és önállóvá válása, egyes elemeiben pedig már a realizmust előlegezte meg.
Dél- és Közép-Európa romantikus irodalma:
- Olasz irodalom: Giacomo Leopardi költő, Alessandro Manzoni regényíró.
- A lengyel irodalom legkiválóbb romantikus költője: Adam Mickiewicz.
- A 19. századi magyar irodalom nagy romantikusai: Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János és Jókai Mór.
- A délszláv népek híres romantikus szerzői: France Prešeren, a szlovén nemzeti irodalom megteremtője, Hriszto Botev a bolgárok nemzeti költője.
A festészetben
A romantika először a festészetben jelent meg. (pl. Francisco Goya, Eugène Delacroix, William Turner, Caspar David Friedrich)A festők ebben a korban az egyéni alkotói kifejezésmódot, a természet és az érzelmek változékonyságát, az események véletlenszerűségét hangsúlyozzák. A romantikusok azért menekültek a múltba, mert elégedetlenek voltak a korral, amiben éltek, és amelyet megvetettek, ezért a középkor emlékébe, az egzotikumba, az álomba menekültek. Emberábrázolásukban a barokk kifejezésmódokhoz közelítenek: újra megjelenik az átlós elrendezés, a színesség, és a világos-sötét kontraszt.
Franciaországban a klasszicista és a romantikus művészeti felfogás harca 1818-ban ez utóbbi javára dőlt el, amikor Théodore Géricault francia festő kiállította A medúza tutaja című művét. Ezt a képét itáliai útját követően festette, a Medúza nevű fregatt pusztulásáról szóló cikk késztette erre. A hajótörést 400 emberből 15 élte túl, két hetet töltve a hajón. Az egymással összefonódó testek egy gúlává állnak össze, melynek csúcsánál a még reménykedők helyezkednek el. A halál közelségét sokféle arckifejezés tükrözi: őrület, kétségbeesés, reménytelenség.
A francia és az európai romantika legnagyobb alakja Eugène Delacroix, aki a klasszicista festészet szürkesége ellen harcolt. Képeire az erős tónusok, színes árnyékok jellemzők. Képei: a Chiosi mészárlás, Görögország meghal Missolunghi romjainál, Algíri nők stb.A legjelentősebb romantikus művek valamilyen formában az irodalomhoz kötődnek. Shakespeare, Byron, Dante alakjainak nagy része az európai képzőművészet kulturális örökségébe Delacroix művei által lépett be. Delacroix az egyetlen lázadó szellemű, A szabadság géniusza diadalra vezeti a népet című képéhez az 1830. évi forradalmat vette alapul. Az egymást keresztező átlók, az élénk mozdulatok, a halál és a rombolás jelenetei, de közben a hősi ellenállás ábrázolása, ezek a kép és a romantikus művészet jellemzői. Egyike volt az elsőknek, aki szakított a klasszicisták által művelt hagyománnyal, amely a színezést a rajzolásnak vetette alá. A fények, színek hatásai a klasszicistákhoz képest lényegesen nagyobb szerepet kaptak nála, hangsúlyoznak, kiemelnek.Vonzódott a lovakhoz, lóversenyre járt, istállói tanulmányokat folytatott. A klasszicista festészetet nem szerette, modellek után is dolgozott. A festményei túlzásokkal teliek, a valóságot ábrázolják.
Angliában a 19. század első felében alkotott John Constable, aki az atmoszférára helyezi a hangsúlyt: fényben úszó táj, felhők az égen, szél, időjárási körülmények, és William Turner, aki akvarelleket festett, s ez a technika lehetővé tette számára a színes fények kifejezését. Turner a tájban a természeti elemek harcát, a kozmikus erők harcában a természet egy pillanatát festette le. Gyakran a természeti jelenségeket összekapcsolta a modern technika vívmányaival (pl. Eső, gőz, sebesség (1848) ). Fénnyel és színnel elanyagtalanította a formákat, és színfoltok lettek belőlük (fénymiszticizmus).
A szobrászatban
A romantika szobrászata François Rude és Jean-Baptiste Carpeaux alkotásaiban jutott kifejezésre. Rude készítette a párizsi Place de Gaulle téren álló Diadalíven, a Marseillaise című művet, amelyet színpadiasság, pátosz, valószerűtlen erő és szenvedély jellemez. A romantika szobrászatában inkább a tartalom, vagyis a hősi erkölcs jelenti az új stílust.
Carpeaux műve a párizsi Operát díszítő Tánc c. szoborcsoport. Jellemző a fény-árnyék ellentét szinte festői felhasználása.
A romantika szobrászatából indult ki Bartholdi is, a New York kikötőjében magasló monumentális Szabadságszobor megalkotója is.
A magyar romantikus szobrászatra elsősorban a népi téma felé való fordulás jellemző. Izsó Miklós táncoló parasztjai is a Búsuló juhász a 19. század közepének kimagasló alkotásai.
Az építészetben
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
Az építészetben nincs önálló stílusjegye, a historizmus jellemzi. A 18. század közepén Horace Walpole Strawberry Hill nevű kastélyát úgy építtette meg, hogy az pontosan megfeleljen múltba vágyó egyéniségének. Ezért felhasználta a gótika elemeit, s bár kortársai ezért kinevették, tulajdonképpen megalkotta a neogótikus építészetet. A romantika építészetében először a neogótika jutott fontos szerephez. Így épült fel a londoni Houses of Parliament Charles Barry tervei alapján, majd a Tower Bridge. Magyarországon a 40-es években jelenik meg hasonló törekvés (Brein Ferenc: Csősztorony; Ybl Miklós: fóti templom). A gótika után felújították a barokk, a romanika és a reneszánsz elemeit is. Így jöttek létre a neostílusok (neoreneszánsz, neoromán, neobarokk). A neostílusokban gyökerezik a 19. század második felének építészete (historizmus, eklektika).
Másfajta irányzat is kialakult, amely az indiai és közel-keleti, majd bizánci és mór elemekből táplálkozott.
A század közepétől megjelenik a vasvázas építészet is, mely azonban még kuriózumnak számít. Az 1851-es világkiállításra Joseph Paxton megtervezi a londoni kristálypalotát, öntöttvasból és üvegből, melynek alapterülete 72 000 négyzetméter volt. 1880-as években Eiffel felépíti híres tornyát Párizsban. Mindezek a modern építészet előzményei.
Magyarországon
Magyarországon a keleti elemekből táplálkozó irányzat képviselője volt Feszl Frigyes, a Vigadó építésze. Nemzeti építészetet úgy próbált teremteni, hogy díszítőelemként vitézkötést alkalmazott. A mór elemek zsinagógákon éltek tovább.
A zenében
- Korai romantika (1800 – 1830)
Német jellegű. Irodalmi hatás.- Hoffmann és munkássága (irodalmi és zenei)
- Franz Schubert dalai
- Weber (a nemzeti opera megteremtője)
- Rossini operái
- A nemzeti romantikusok első generációja (Glinka, …)
- A romantika virágkora (1830 – 1850)
A romantika európai mozgalommá válik. A központ Párizs. Erős a kapcsolat az irodalommal.- "Forradalmi romantikusok" (Szabolcsi Bence kifejezése): Paganini, Berlioz, Liszt, Chopin
- Mendelssohn ("klasszikus"), Schumann ("költői"), Wagner első nagy operái
- Meyerbeer, Verdi
- A nemzeti romantikusok 2. generációja: Moniusko, Smetana, Erkel Ferenc
- Késői romantika (1850 – 1890)
- A nagy romantikusok érett kori művei
- Liszt Ferenc szimfonikus költeményei
- Wagner zenedrámái
- Verdi érett kori művei
- Új nemzedék velük egyidőben: Brahms, Bruckner, Franck César
- A nemzeti romantikusok 3. generációja: Dvořák, Grieg, az Orosz ötök: (Balakirev, Muszorgszkij, Borogyin, Rimszkij-Korszakov, Kjui).
- A nagy romantikusok érett kori művei
- Századforduló (1890 – 1914)
- Mahler, Puccini, R. Strauss
- Debussy, Schönberg korai korszaka
- A nemzeti romantikusok 4. generációja: Sibelius, Bartók Béla korai művei (I. Szvit, Kossuth-szimfónia)
Bútorművesség, divat
A romantika bútorait a neobarokk jellemzi. A divatban újra megjelenik a krinolin. A korszakot második rokokónak is nevezik túlzásokra való hajlama miatt.
A női viseletben tulajdonképpen nagy újítás nincs, a ruhák megtelnek apró díszekkel. A férfiviselet majdnem azonos a biedermeierral.
Kései romantika
A romantika hozzávetőleg az egész 19. század irodalmát meghatározta. Kései korszakában együtt élt a realizmussal, és annak additív válfajaival, a naturalizmussal, impresszionizmussal és expresszionizmussal. Romantika és realizmus fonódik össze Stendhal és Balzac műveiben, de német kései romantikusoktól, például Friedrich Hölderlin prózájában sem idegen ez a keveredés. Stendhal is önmagát romantikusnak tudta, az ő álláspontja a következő volt: "Romantikusok mindazon alkotók, akik saját koruk szellemében alkotnak." A realizmus megjelenik Jókai Mór regényköltészetében is.
Források
- Fazekas Projekt
- Művészeti lexikon III. (L–Q). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1983.
- Babits Mihály: Az európai irodalom története, Nyugat Kiadó és Irodalmi R. T. (1991-es reprint kiadás ISBN 963-7780-23-8)
- Maarten Doorman: A romantikus rend, Typotex Kiadó 2007. ISBN 978-963-9548-99-2
- Magyar értelmező kéziszótár M-Zs, Akadémiai kiadó, 1987. ISBN 963-05-4559-4