Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2010-19-1
A tambura a hosszúnyakú lantok családjába tartozó pengetős hangszer, melyet a világ számos országában ismernek különböző változataiban; Kínától az Adriáig, Oroszországtól (balalajka) Észak-Afrikáig. Európában leginkább a magyarok, horvátok és a szerbek használják mint nemzeti hangszert. A ma használatos Közép- és Dél-Európai tamburák Magyarországon alakultak ki a 20. század elején budapesti hangszerkészítők munkája nyomán.
Őse az indiai hosszú nyakú pengetős lant, a tamburi vagy más néven tanpur, illetve ennek kelet-turkesztáni változata. A hangszert már az ókori Mezopotámiában is ismerték, és onnan került Egyiptomba. Később megtalálhatjuk Théba képzőművészeti emlékein, majd az ógörögöknél, és a rómaiaknál is találkozhatunk rokon hangszerekkel. A mai tamburák elődje az arab kultúra közvetítésével hódította meg Európát, s egészen a 19. századig egymagában, énekkísérő hangszerként (tambura samica) használták, majd csak a század második felére jelentek meg tamburazenekarok a mai Magyarország alföldi részein, Szlavóniában és a Vajdaságban. Virágkorát a 19–20. században élte. Mára Magyarországon visszaszorult; főként a horvátok és a vajdasági szerbek használják, de akadnak még magyar tamburazenekarok is.