Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2011-27-2
A második kínai–japán háború (1937. július 7. – 1945. szeptember 9.) a Kínai Köztársaság és a Japán Birodalom katonai konfliktusa volt. A két hatalom Mandzsúria 1931-es megszállása óta harcolt egymás ellen a határvidéken, és ez 1937-től szélesedett totális háborúvá. A konfliktus Japán 20. század eleje óta folytatott imperialista politikájának eredménye. A Birodalom Kínát politikailag és katonailag is uralma alá akarta hajtani, hogy magának biztosítsa az ország fontos nyersanyaglelőhelyeit, hatalmas munkaerő- és élelmiszertartalékait. Ezzel együtt a háború tüzét a kínai nacionalizmus erősödése és az önrendelkezési jogukhoz ragaszkodásuk is szította.
Az 1937 előtti konfliktusok helyi-területi jellegű összecsapások voltak. 1931-ben, a mukdeni incidens után Japán megszállta Mandzsúriát, és ott létrehozta Mandzsukuo bábállamát. 1932-ben, Sanghaj () városában robbant ki a január 28-i incidens, aminek a vége a város demilitarizálása lett. Az utolsó incidens a Marco Polo hídnál volt, ahol a japán hadsereg nagy erőkkel indított támadást, miután egy japán katona rövid időre eltűnt. Ez az esemény lett a háború fő kiváltó oka.
Kína nem egyedül nézett szembe a japán csapatokkal: 1937 és 1941 között Németország, 1938 és 1940 között a Szovjetunió és a háború hátralévő részében az Amerikai Egyesült Államok támogatta katonailag. A kínai haderő ezzel együtt sem tudta komolyabban akadályozni a Japán Császári Hadsereget, és pár hónapon belül elesett a főváros, Nanking () is. A kínai erők a gyérebben lakott belső területekre szorultak vissza, de ott a háború végéig kitartottak. Japán kapitulációja után a Kínában lévő japán csapatok is megadták magukat, hivatalosan 1945. szeptember 9-én, és ezzel zárult le az ázsiai kontinens legnagyobb huszadik századi háborúja.