Mandzsúria
Mandzsúria (mandzsu: 
, hagyományos kínai: 滿洲, egyszerűsített kínai: 满洲, pinjin: Mǎnzhōu) egy nagy kiterjedésű, saját történelemmel rendelkező földrajzi régió Északkelet-Ázsiában. A területének meghatározása szerint vagy teljesen Kína részét képezi vagy egyes részei átnyúlnak Oroszországba is. A kínaiak főleg Tungpej () néven ismerik, amely északkeletet jelent, de használják rá a Tungpej szanseng () kifejezést is, amely északkeleti három tartományt jelent. Ez utóbbi Mandzsúria egyik definíciója is, amely szerint a terület három kínai tartományból, Liaoningból, Csilin ()ből és Hejlungcsiang ()ból áll. Egy másik definíció szerint Belső-Mongólia Autonóm Terület északkeleti része, és Hopej () Zsöho () régiója is hozzá tartozik, míg egy harmadik meghatározás szerint a részének kell tekinteni Külső-Mandzsúriát, amely a Tengermelléki határterületet, a Zsidó Autonóm Területet és az Amuri területet jelenti. A mai kínai földrajzi felosztás szerint területe nagyrészt az Északkelet-kínai-alfölddel esik egybe.
A legkisebb meghatározás szerint területe több mint 800 000 km², és mintegy 100 millió ember lakja, akiknek legnagyobb része han kínai. Rajtuk kívül koreaiak, dzsürcsik, kitajok és mandzsuk lakták, utóbbiakról kapta a ma Európában használatos nevét. Ezekbe az egymást követő népcsoportokba a legyőzött rendszerint beolvadt, így a mandzsuk nagy része mára elkínaiasodott, habár a mandzsuellenesség csökkenésével egyre többen merik bevallani származásukat.[1]
A területet kezdetben a koreai Kogurjo uralta, később a kitajok vették át irányítását, akiket azután dzsürcsik győztek le. 1664-ben mandzsuk rohanták le Kínát, létrehozva a Csing ()-dinasztiát, amely azután két és fél évszázadig uralkodott Kína felett. A jóval kisebb mandzsu népesség megtiltotta a hanok számára, hogy Mandzsúriába költözzenek, ám ezt csupán a 19. századig sikerült megakadályozni. A területre azután az Orosz Birodalom is szemet vetett, és nagyszabású építkezésekbe kezdett. Őket a Japán Birodalom győzte le, és vette birtokba a területet. Teljes elfoglalására 1931-ben került sor, ami után létrejött Mandzsukuo bábállama, amelybe a japánok sok pénzt fektettek. Jelentős nehézipart és modern infrastruktúrát létrehozva, a legfejlettebb területté tették azt Kínában.[2][3][4][5][6][7] A Szovjetunió 1945-ben vetett véget a japán uralomnak, ezután a terület visszakerült Kínához, és a kínai polgárháború után a Kínai Népköztársaság része lett.
Történelem
A pekingi szerződés előtt
Mandzsúria számos nomád nép otthona volt a történelem folyamán, köztük a mandzsuké, ulchoké és nanaioké. Különböző etnikai csoportok és államaik, köztük a donguk, a kitajok és a dzsürcsik kerültek hatalomra a területen. Időnként különféle kínai államok is, mint a Han-dinasztia, a Cao Vej ()-dinasztia, a Csin ()-dinasztia és a Tang-dinasztia, valamint számos kisebb állam is megszerezte a terület egy részét magának. Több koreai állam, mint Kodzsoszon, Pujo, Palhe és Kogurjo is sikeresen terjesztette ki fennhatóságát Mandzsúria déli részére. A Szung-dinasztia korában a kitajok létrehozták saját államukat, a Liao Birodalmat, amely Észak-Kína egy részét is elfoglalta.
A 12. század elején a kitajok hűbéresei, a dzsürcsik megdöntötték a Liao Birodalmat, és létrehozták saját államukat, a Csin ()-dinasztiát, amely Észak-Kína és Mongólia egy részét is uralma alá vonta. A Jüan ()-dinasztia korában Mandzsúriát kettéosztották, Liaojang () és Csentung () területekre. 1375-ben az Északi Jüan-dinasztia egyik hivatalnoka elfoglalta Liaotung ()ot, 1387-ben azonban megadta magát a Ming-dinasztiának. Az északi határterületek védelme érdekében a Mingek úgy döntöttek, hogy „kibékítik” a dzsürcsiket, így uralmukat Jung-lö () császár (1402–1424) idejére sikerült megszilárdítaniuk. Az 1580-as években a dzsürcsik egyik vezetője, Nurhacsi elkezdte a törzsek egyesítését, és lassan egész Mandzsúria az irányítása alá került.
1644-ben a Ming-dinasztia fővárosát, Pekinget fellázadt parasztok foglalták el, és az akkor már mandzsuknak nevezett dzsürcsik egy Ming tábornokkal, Vu Sangui ()val összeszövetkezve megszállták előbb a fővárost, majd egész Kínát, megdöntve a rövid ideig létező Sun ()-dinasztiát és létrehozva a mandzsu Csing ()-dinasztiát. 1858-ban azonban a gyengülő dinasztia nem tudta megakadályozni az Orosz Birodalom benyomulását a területre, így az aiguni egyezményben kénytelen volt lemondani az Amurtól északra fekvő területekről. Az 1860-as pekingi szerződésben az oroszok újabb területeket szerezte meg az Usszuri-folyótól keletre, amely a mai Tengermellék területe. Ezzel létrejött az orosz Külső-Mandzsúria és a Kínánál maradt terület lett Belső-Mandzsúria. Kína pedig elvesztette a Japán-tengerhez való kijáratát.
Mandzsúria 1860 után
Az orosz befolyás Belső-Mandzsúriában is egyre jobban erősödött a Harbinon keresztül Vlagyivosztokba vezető kelet-kínai vasútvonal megépítésével. Ezzel együtt egyre több han kínai költözött a területre, többségük Santung ()ból. Az 1895-ös első kínai–japán háború eredményeképp Mandzsúria déli része japán befolyás alá került, ám utóbb a nagyhatalmak közbeavatkozására Japán kénytelen volt erről lemondani, és helyettük az Orosz Birodalom befolyása alá került terület. A részben emiatt kirobbanó 1904–1905-ös orosz–japán háborúban a japánok győzedelmeskedtek, több fontos ütközetben is – mint például a mukdeni csata – megverve az oroszokat. A kelet-kínai vasút déli része japán felügyelet alá került dél-mandzsúriai vasútvonal néven. A japánok az 1917-es októberi orosz forradalom után az antant kérésére csapatokat küldtek Külső-Mandzsúriába, ám 1925-re a terület szovjet fennhatóság alá került.
Mandzsúria birtoklása gazdasági szempontból volt nélkülözhetetlen a Japán Birodalom számára, hiszen nyersanyagokban gazdag terület volt, jó minőségű, szója és árpa termesztésére alkalmas termőfölddel. A japánok igen sok pénzt költöttek Mandzsúria fejlesztésére, jó infrastruktúrát és erős gazdaságot kiépítve, így ez a terület vált a kínai nehézipar központjává. Japán számára fontos volt befolyásuk megtartása Mandzsúriában, így 1928-ban meggyilkolták annak túlságosan is önálló hadurát, Csang Co-lin ()t, majd 1931-ben a mukdeni incidenst követően a Kvantung-hadsereg megszállta azt. 1932-ben létrehozták itt saját bábállamukat, Mandzsukuót, amelynek élére az utolsó kínai császárt, Pu Ji ()t állították. Az 1940-es évekre Mandzsúria lett Kína legfejlettebb területe: a nehézipari termékek 60%-át állították elő, a bányászat 80%-át folytatták itt. Korszerű nehézipar jött létre, a vasútvonalak összes hossza meghaladta a 14 ezer kilométert, ami Kína összes vasútvonalának kétharmada volt.[8] Ebben az időben több állami szinten telepítettek az országba több százezer japán nemzetiségűt, akik között erőszakkal elvett kínai földbirtokokat osztottak szét (lásd: Mandzsúriai japán telepesek).
A hirosimai atombomba ledobása után két nappal, 1945. augusztus 8-án a Szovjetunió hadat üzent Japánnak,[9] és másnap támadást indított a mandzsúriai japán erők ellen, majd pár nap alatt a terület nagy részét elfoglalta.[2] Ezután ennek bizonyos részei a kommunistákhoz, míg mások a nacionalistákhoz kerültek, így a nem sokkal később kitörő kínai polgárháború erre a vidékre is kiterjedt. A nacionalista erők 1948-ban vereséget szenvedtek itt, majd egy évvel később az egész kontinentális Kínában is, így Mandzsúria a győztes Kínai Népköztársaság része lett. A kivonuló szovjet erők leszerelték az itteni ipar mintegy felét, és magukkal vitték a Szovjetunióba,[2][10] ám a kommunista győzelem után a Szovjetunió sokat segített a korábbi ipar helyreállításában, így az 1950-es években ismét Mandzsúria lett a kínai nehézipar központja.[10] A terület ipari jelentősége folyamatosan csökkent, az 1990-es években már csak az ipari termelés 3%-a folyt itt, ám a kínai kőolaj 50%-át, a szénnek 12%-át, acéljának 16%-át, fáinak, gépkocsijainak és műanyagának közel 25%-át még mindig ez a terület adta.[11]
Lásd még
Jegyzetek
Források
- Jordán Gyula: Kína története, Aula Kiadó, 1999, ISBN 9639215198
- Polonyi Péter: Kína Hongkonggal, Makaóval, Tajvannal, Tibettel, Panoráma Kiadó, 2002, ISBN 9632437993; 277–279. old.
- Elliott, Mark C. "The Limits of Tartary: Manchuria in Imperial and National Geographies." Journal of Asian Studies 59, no. 3 (2000): 603-46.
- Jones, Francis Clifford, Manchuria Since 1931, London, Royal Institute of International Affairs, 1949
- Tao, Jing-shen, The Jurchen in Twelfth-Century China. University of Washington Press, 1976, ISBN 0-295-95514-7.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Manchuria című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
A Wikimédia Commons tartalmaz Mandzsúria témájú kategóriát.
