Szemesostoros
A szemesostorosok vagy euglénák (Euglena) az egysejtű, ostoros eukarióták egyik nemzetsége, a mintegy 800 fajt magába foglaló Euglenoidea osztály legismertebb, legtöbbet tanulmányozott tagja.[1][2] A nemzetség fajai sós- vagy édesvízben élnek, kisebb állóvizekben, tócsákban akkora egyedszámot érhetnek el, hogy annak vizét zöldre (az E. viridis esetében) vagy vörösre (E. sanguinea) festik.[3]
 | ||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 | ||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Szemesostoros témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Szemesostoros témájú kategóriát. |
Az Euglena gracilis faj laboratóriumokban általánosan használt modellszervezet.[4]
A legtöbb szemesostoros fotoszintetizáló kloroplasztiszt tartalmaz, amely segítségével, a növényekhez hasonlóan, autotróf módon képesek táplálkozni. Emellett azonban, az állatok módjára szerves anyagokon is képesek megélni. Mivel a szemesostorosok egyaránt magukon viselik a növények és az állatok megkülönböztető jegyeit, az első taxonómusoknak gondot okozott az osztályozásuk.[5][6] Ernst Haeckel a hasonló besorolhatatlan szervezetek miatt hozta létre a rendszertanban a növények és állatok mellett a protisták országát.[7]
Felépítése
Fény hiányában a szemesostoros ozmotróf módon veszi magához az oldott szerves anyagokat; laboratóriumban húskivonattal, oldott fehérjékkel, acetáttal, etanollal, szénhidrátokkal etethetőek sötétben.[8][9] Fényben viszont működésbe lépnek klorofill a-t és b-t tartalmazó kloroplasztiszai és fotoszintézissel szerez energiát életműködése fenntartására.[10] Kloroplasztiszait három membrán veszi körbe, ellentétben a növényekével és zöldalgákéval, amelyeknek csak két membránjuk van. Emiatt úgy vélik, hogy az euglénák zöld színtestei endoszimbionta zöldalgáktól származhatnak;[11] az elméletet molekuláris biológiai módszerekkel sikerült igazolni.[12][13]
Az Euglena nemzetség tagjainak kloroplasztiszai pirenoid testecskéket tartalmaznak, ahol keményítőszerű poliszahcarid, paramilon szintetizálódik; ez szolgál energiatartalékul a sötét időszakokban. Más, rokon nemzetségekből, mint a Lepocinclis vagy a Phacus a pirenoidok hiányoznak.[14]
Valamennyi euglenoid faj két ostorral rendelkezik, amelyek a test elején található bazális testekből indulnak ki. Az Euglena nemzetség tagjainál az egyik ostor nagyon rövid, nem is nyúlik ki a sejtből. A másik igen hosszú, sokszor fénymikroszkópban is látható; a lény ennek segítségével úszik.
Rokonaihoz hasonlóan a szemesostorosok is rendelkeznek egy vörös színű szemfolttal, amely karotenoid pigmenteket tartalmaz. A szemfolt maga nem fényérzékeny, hanem megszűri a napfényt, és csak bizonyos hullámhosszon engedi azt az ostor tövében lévő, fénydetektáló struktúrához (ún. paraflagelláris test). A sejt mozgása közben a szemfolt időnként eltakarja a fényforrást, így az eugléna képes érzékelni annak irányát és felé indulni.[15]
A szemesostorosnak nincs sejtfala; helyette ún. pellikulussal rendelkezik, amely egy spirálisan feltekeredett fehérjecsíkokból álló vékony réteg, melyet mikrotubulusok támasztanak alá. A szerkezet rendkívüli hajlékonyságot és összehúzódó képességet kölcsönöz az egysejtűnek.[15] A mozgás belső mechanizmusa részleteiben nem ismert, feltehetően hasonló lehet az amőba mozgásához.[16]
Aszály vagy táplálékszegény idején a szemesostoros védőburkot hoz létre maga köré és a körülmények javulásáig felfüggeszti életfolyamatait.
Szaporodása
Az euglénák ivartalanul szaporodnak, fisszió révén (egyfajta sejtosztódás, amelyben a mitózistól eltérően nem alakul ki magorsó). A folyamat a sejtmag megkettőződésével kezdődik, majd maga a sejt is kettéválik. A szemesostorosok osztódása hosszában történik, a sejt elejétől kiindulva: először az ostor, a garat és a szemfolt kettőződik meg. Ezután egy V alakú vágat jelenik meg a sejt elülső végén, amely fokozatosan végighalad az egész testen, míg a két fél teljesen szét nem válik.[17]
Állítólag megfigyelték az ivaros konjugációját is, de az állítás egyelőre nem bizonyított.[18]
Felfedezése és osztályozása
Az euglénák az első felfedezett egysejtű élőlények között voltak.
A mikroszkopizálás úttörője, Anton van Leeuwenhoek 1674-ben megírta a brit Royal Societynek, hogy egy tó vizéből szedett mintában "animalculákat" figyelt meg, melyek "középen zöldek, elöl-hátul pedig fehérek" voltak (szinte bizonyos, hogy Euglena viridis-t látott, mert kis nagyításnál a kromatoforok elrendeződése miatt ilyen a megjelenése)[19] Huszonkét évvel később az angol John Harris így figyelte meg őket: "ovális lények, melyek középső része Fűzöld, de mindkét vége Tiszta és Áttetsző"," amelyek "összehúzzák és kinyújtják magukat, úkból és újból, sokszor átbuknak egymáson, majd kilőnek, akár egy Hal."[20] Otto Friedrich Müller 1786-ban részletesen leírta a lényeket, külön figyelmet szentelve színének és alakváltoztatásainak és Cercaria viridis-nek nevezte el őket.[21]
1830-ban C. G. Ehrenberg az Euglena viridis nevet adta a fajnak. Új típusú mikroszkópjával már meg tudta figyelni a szemfoltot, amit csökevényes szemnek gondolt (és ebből azt a téves következtetést vonta le, hogy a lénynek idegrendszere is van). Az új nevet is ennek alapján adta, a görög eu igazit, jót, a glēnē pedig szemgolyót jelent.[22] Ehrenberg nem vette észre az eugléna ostorát, ezt a testrészt a francia Félix Dujardin írta le 1841-ben.[23] Georg Klebs 1881-ben szétválasztotta a zöld és színtelen euglénafajokat és bár később felismerték, hogy a kettéválasztás önkényes, revíziójára csak az 1950-es években került sor, amikor A. Hollande felépítésük (mint az ostorok száma) újrarendszerezte a csoportot.[24] Az 1990-es években molekuláris biológiai módszerekkel igazolták, hogy a fotoszintetizáló és színtelen fajok szoros rokonságban állnak és az utóbbiak valamikor rendelkeztek kloroplasztiszokkal.[25]
Videógaléria
Források
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Euglena című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
