Szonettek (Shakespeare)

Bár a szonettek összefüggő egységet alkotnak, nem minden esetben tekinthetők folytatólagosnak^[1] Leginkább kettes, hármas egységekben, kisebb ciklusokban figyelhetőek meg tartalmi összefüggések. Atkins szerint a szonettek a Shakespeare korában fellelhető sokszínű homoszexuális és heteroszexuális szerelemhez, szenvedélyes baráti szeretethez kötődő mélyebb érzések formáit tárják fel: csodálat, kötődés, féltékenység, kiábrándultság, empátia és a másik hiányából fakadó űr.^[2] Az első tizenhét szonettben a költő a Szépség motívumát vizsgálja egy barátjával kapcsolatban, akit ennek az adunak a házasságkötésben való kamatoztatására sarkall. A Szépség elvont fogalomként jelenik meg, nem mint az anyagi világ produktuma.^[3] Az első szonett tartalma előrevetíti a ciklus további 16 szonettjének legfőbb témáit.  A költő bibliai képpel („szaporodjatok és sokasodjatok”) próbálja meggyőzni barátját, hogy ne csak önmagának éljen, hanem örökítse tovább szépségét, hiszen az idők során ez a kvalitás veszíthet értékéből.^[3] Egymással szembe állítja a halhatatlanság és a halandóság motívumait, ami szintén a meggyőzés egy eszköze. Bár a megalapozott válasz a barát kilétére vonatkozóan hiányzik, az irodalomtörténészek gyakran azonosítják az ajánlásban megjelölt „Mr. W. H.”  személyével.^[4] Továbbhaladva a szonettek ciklusában a petrarcai hatás és témaválasztás figyelhető meg.^[5] Később, megjelenik a költő féltékenysége a „Rivális Költővel” kapcsolatban, illetve a szépség motívum immár egy egzotikus, igéző női alakkal, a „Fekete Hölggyel” kapcsolatban tér vissza a művekben.^[6] Későbbi szonettekben fellelhető a hiány fogalma, mely egyrészt a költő (43-45, 48,50-52. szonett), másrészt a barát távollétéből fakad (58-61. szonett). Szó esik a költészet erejéről is, mely a költő számára a halhatatlanság egy eszközét testesíti meg.^[5]

Shakespeare szonettjei sok megválaszolatlan kérdést hagytak maguk után. Sokat vitatott téma a költő barátjához fűződő szenvedélyes viszonya.^[7] Az első tizenhét vers egy női barátra utal, azonban később (13.szonett) egyértelműen megcáfolja ezt a költő.^[8] Szabó Lőrinc fordítás alatt készített jegyzeteiből kiderül, hogy a szerelem és szeretet szavak helyes alkalmazása ebben az értelemben nagy kihívást jelentettek számára.

A szonettek ajánlását, „Mr W. H.” kilétét máig nem sikerült tisztázni. Az egyik magyarázat Southampton grófjára, a fiatal Henry Wriothesley-re utal, aki a Vénusz és Adonisz valamint a Lukrécia meggyalázása verseinek  címzettje, illetve azóta cáfolt feltételezések szerint Shakespeare szeretője lehetett.^[9] Felmerül Pembroke grófjának, William Herbertnek a neve is, aki kora kiemelkedő patrónusaként sokáig a legvalószínűbb személyként jelent meg az irodalomtörténetben.^[10] Sydney Lee a Shakespeare élete című könyvében azonban ezt már a 19. század végén cáfolta Herbert szüleinek levelezésére és az ebből kiderült előre elrendezett házasságára alapozva. Mivel a frigy Shakespeare számára is tudható volt, így a ciklus kezdő szonettek tematikája kizárja a patrónust, mint lehetséges címzettet.^[11] A ’Mr” megszólítása továbbá egy rangját vesztett nemes megszólítása is utalhat, mely csak feltevésként maradt fent.^[12] Egyéb teóriák, az önreflexió megjelenésére alapozva pedig a barátot magával Shakespeare-rel azonosították. A kezdőbetűk magyarázata ez esetben „William Himself”, azaz „William személyesen” lehet.^[13]

Rímek szempontjából Shakespeare szonettjei a Henry Howard, Surrey grófja által létrehozott mintára, az ABAB CDCD EFEF GG struktúrára épülnek. Shakespeare az ABBA CDDC rímet és olasz sextettet teljesen figyelmen kívül hagyta.^[14] Azzal, hogy ezt a formát csak esetenként bontja meg, Shakespeare kevésbé tűnik kísérletezőnek, mint kortársai. A ritka eltérések szinte kivétel nélkül a szonettben megfogalmazott események és érzelmek hatásának növelésére szolgál.^[15]

Shakespeare tizenkilenc szonettjében az oktáv rímei megismétlődnek a végső sextettben, ám ez a 135. szonettet leszámítva valószínűleg nem előre eltervezett. A 135. szonett ritmusa ABAB BCBC ADAD AA, ez az eltérés a vers erkölcstelen témájának egy megerősítője, továbbá a végső AA rímet maga a „Will” név szolgálja.^[16]

A másik szokásostól eltérő szonett a 46. számú, melynek sextettje EFEF FF, és ügyetlenségre vall, melyet Shakespeare valószínűleg így tervezett.^[17]

Az, hogy 154 szonettjének csak töredéke különbözik felépítésében a hagyományos angol szonettétől, arra utal, hogy Shakespeare elfogadta a 4+4+4+2 struktúrát. A szonett tartalma igazodik a külön oktávok terjedelméhez, így mind a három más érzést kelt az olvasóban. Ezt a tartalmi elkülönítést csak a 89., 156., valamint a 151. bontja meg, valamint a 66., amely felsorolás lévén a 4+4+4+2 struktúrából 12+2 válik.^[18]

A 126. és 99. szonettjei formailag nem felelnek meg szonettnek, ugyanis az első tizenkét sorból, a második tizenöt sorból áll. A 145. ezzel ellentétben a megfelelő számú sorral rendelkezik, viszont tetrameterekből áll össze.^[19]

Bár a forma viszonylag változatlan, szonettek tartalmának felépítése rendhagyó. Az első sorokban a gondolat még könnyed és lassú, majd a metaforák feltűnése felgyorsítja, a végén pedig hirtelen újra lelassul.^[20]

Shakespeare összes szonettjét nyolc fordító kísérelte meg magyar nyelvre átkölteni.

Szász Károly először csak néhány szonettet fordított le. A 46. és a 47. szonett 1859. március 27-én jelent meg a Nővilág című lapban, a 87. és 130. szonett 1859. március 29-én a Divatcsarnokban. 1860-ban Szász Károly csatlakozott a Kisfaludy Társaság Shakespeare fordítási kísérletéhez Győry Vilmos, Lőrinczi Lehr Zsigmond és Szűcs Dániel oldalán. Lőrinczi tíz szonettet fordított le halála előtt, Szűcs munkájáról pedig nincsenek adatok.^[21] A végleges fordítást már csak Szász és Győry készítette el, mely 1878-ban jelent meg a Shakespeare minden munkái sorozat részeként, Shakespeare vegyes költeményei címen. Szász Károly fordításai általában pontosan követik Shakespeare gondolatmenetét,^[22] formailag és szerkezetileg az eredetihez hű.^[23] Munkája gyengepontja a költői képek erőtlen visszaadása,^[24] és szonettekben megjelenő hangulatkifejezések figyelmen kívül hagyása.^[25]

Fordítótársa, Győry Vilmos megpróbálta Shakespeare költői képeit lefordítani, de erőfeszítése sikertelenül zárult:^[26] a metaforákat néhol jelzőkkel helyettesítette,^[27] Shakespeare szójátékait figyelmen kívül hagyja.^[28] Fordítása tartalmilag pontatlan, a nehezen érthető szavakat kihagyja, vagy homállyal hidalja át.

A szonettek második teljes fordítása Ferenczi Zoltán nevéhez köthető,^[29] és munkáját a mai napig elismerés övezi.^[30] Fordításai először a Magyar Shakespeare-Tár periodikumban jelentek meg rendszeresen, 1916 és 1919 között.^[31] Ferenczi fókuszában nem csak a szóhűség áll, ragaszkodik a képek és mondatszerkezetek megtartásához is, ez azonban gyakran magyar nyelvtől idegen mondatokhoz vezet.^[32]

Szabó Lőrinc 1921-ben fejezte be a szonettek teljes fordítását, Babits Mihály stílusát példaként maga előtt tartva.^[33] Szabó színvonalas fordításának nyitja, hogy a szonettekkel összefüggésben tanulmányozta Shakespeare életrajzát, valamint a filológiai és szövegértelmezési problémákat jegyzetekbe gyűjtötte a szonettek végén. Ez a kutatómunka elősegítette a szonettek lényegének megértését és átérzését.^[34] A nyelv és a stílus az első fordításban nem hű az eredetihez, de a gondolati és érzelmi tartalom igen. Szabó fordítása azért sikeres a ma napig, mert tehetséges költő volt, aki részletes munkát végzett. Elődeivel ellentétben Szabó Lőrinc sikeresen ülteti át a metaforákat, ugyanis nem az elemek fordítására koncentrál, hanem arra, amit a költői kép ki akar fejezni.^[35] A nyelvi játékokat is jól adja át, még ha azok nehéznek is bizonyulnak: a 135. és 136. szonettben Shakespeare a William becézésével, a „Willy”-vel űz szójátékot, ez pedig csaknem lehetetlenné teszi a tartalom megfelelő átadását. Szabó a 18. században használt „vili”, vagyis „tündér” kifejezés segítségével hidalja át a problémát,^[36] bár ez jelentősen finomít a szonett eredeti, erotikus tartalmán.^[37]

Szabó Lőrinc fordítása csak két kiadást élt meg, ugyanis a fordító a szonettek szinte teljes átírásán dolgozott. Mielőtt az újrafordított szonettciklus kétnyelvű kiadása 1948-ban megjelent volna, Szabó közzétett 21 új szonettfordítást az Örök barátaink első kiadásában, 1941-ben.^[38] Szigorúan javítja ki hűtlenségeit, hogy szinte szó szerint adhassa át az eredetit.^[39] A szavak átírásával eléri, hogy a költői képek még konkrétabbá váljanak.^[40]

1943-ban jelent meg Pákozdy Ferenc teljes szonettfordítása. Pákozdy mindössze 90 nap alatt készült el a munkával,^[41] így munkája szabadfordításnak számít.^[42] Túl gyors munkájának következménye, hogy némely szonett értelme elferdül,^[43] a költői képek nem azt fejezik ki, amit az eredeti szöveg.^[44]

Keszthelyi Zoltán fordítása ugyancsak 1943-ban készült el, majd javításokat követve újra kiadásra került 1959-ben. Keszthelyi a szonettek költői értékének visszaadására összpontosított, ám ez a szonettek jelentésbeli változásához vezetett.^[45]

Justus Pál fordítása 1956-ban jelent meg kétnyelvű kiadásban,^[46] melyen a Rajk-per vádlottjaként a börtönben dolgozott. Munkáját csak a szonettek Oxford kiadásának és egy zsebszótárnak segítségével végezte el. Bár a fordítás nem szöveghű, Justus egyszerű hangvétele lehetővé teszi számára a finomabb hangvételű szonettek hangulatának sikeres átköltését.^[47] A szonettek képeinek visszaadásában már nem ér el ilyen sikert, gyakran lerövidíti Shakespeare részletesen kifejtett képeit.^[48] Justus sikeresen adja vissza Shakespeare szóismétléseit, szójátékait és a szándékos kétértelműségeit. Justus érdeme, hogy a 135. szonett kommentárában a „Will” szó más fordítók által nem ismert jelentését ismerteti: „tájnyelven nemiszerv”.^[49] Ennek tudatában a szonett obszcén értelmezését jobban adja vissza, mint bármelyik őt megelőző fordító.^[50]

Kötetek, a megjelenés sorrendjében

• Shakespeare szonettjei; ford. Szabó Lőrinc; Genius, Budapest, 1921 (Nagy írók – nagy írások)
• Shakespeare szonettjei; ford. Pákozdy Ferenc; Takács Ferencné, Hódmezővásárhely, 1943
• Shakespeare szonettjei; ford. Keszthelyi Zoltán; Szőllősy, Budapest, 1943
• William Shakespeare szonettjei. Shakespeare összes szonettjei; ford., bev. Szabó Lőrinc; Franklin, Budapest, 1948
• The sonnets of Shakespeare / Shakespeare szonettjei; bev., jegyz. Lutter Tibor, ford. Justus Pál; Corvina, Budapest, 1956 (Kétnyelvű klasszikusok)
• William Shakespeare szonettjei; ford., bev. Víg Béla; fordítói, München?, 1976
• William Shakespeare szonettjei; ford. Babits Mihály et al., vál., tan., jegyz. Gaal György; Kriterion, Bukarest, 1991 (Horizont könyvek)
• Shakespeare szonettjei; ford., jegyz. Csillag Tibor; Petit Print, Budapest, 1994
• Versek; ford. Garai Gábor et al., előszó Benedek Marcell; Magyar Könyvklub, Budapest, 2001 (Írók, költők, gondolkodók)
• William Shakespeare 77 szonettje; ford. Jánosházy György, szerk. Kuti Márta; Mentor, Marosvásárhely, 2005
• Shakespeare csábítása. Százötvennégy szonett újraköltve; ford. Tarbay Ede; Holnap, Budapest, 2014
• Shake-speares sonnets. Neuer before imprinted. Shakespeare szonettjei Horváth Lajos "magyartalan" fordításában, mint égöv-rázó hangzatkák, avagy dárdaremegtető napfi-hálózatok újabb azelőtti nyomtatványának soha korábbi lenyomatában; fordítói, Budapest, 2019
• William Shakespeare szonettjei; ford. Fazekas Sándor; MMA, Budapest, 2023

• ↑ AT: Atkins, Carl D: Shakespeare's Sonnets: With Three Hundred Years of Commentary. (angolul) Medison: Fairleigh Dickinson University Press. 2007. ISBN 978-0838641637  
• ↑ SP: Spiller, Michael RG. ed: The Development of the Sonnet. (angolul) (hely nélkül): Taylor & Francis e-Library. 1992. ISBN 978-0415087414  
• ↑ É.K: É. Kiss Katalin: Shakespeare szonettjei Magyarországon. Budapest: Akadémia Kiadó. 1975. ISBN 9630507099