UNI Győr

magyar női kosárlabdacsapat

Az Serco Uni Győr Győr város első osztályú női kosárlabdacsapata.

Serco Uni Győr
Adatok
Alapítva2005
A csoport tagság2005–
StadionGyőr Városi Egyetemi Csarnok
VárosGyőr
Csapatszínekzöld és fehér
Honlaphttp://www.gyorikosar.hu

ÜgyvezetőGálos László (elnök)

Fűzy András (társadalmi elnök)

Béki Gábor (ügyvezető igazgató)
VezetőedzőCziczás László
Sikerek
Bajnoki cím1 (2011–2012)

Története

Győri kosárlabda

A győri női kosárlabda a 20. század során mindössze egy szezon során, 1961–62-ben képviseltette magát az élvonalban: az újonc Győri Vasas ETO azonban utolsó helyezettként kiesett.

Jogelőd

A győri élvonalbeli csapat 2005-ben alakult, a Ventwest-Foton Sopron Győrbe költözésével.[1] Így jogelődjének számít a Foton-Sopron, amely a 2002–2003-as szezonban alakult meg, a Bajai Bácska felvásárlásával, amely csapat azonban szakmailag a Soproni Postás utódjának számít, mely élén az a Fűzy András állt, aki jelenleg is a győri csapat vezetője.

2005–2013

A 2005-ös alakulás után 2011-ig erős középcsapatnak számított a Győr. Az első szezonban elért 9. hely után minden évben bejutottak a legjobb 8 közé, két 4. helyet is szerezve. 2011–2012-ben aztán megjött az áttörés: a csapat bejutott a kupadöntőbe, ahol vereséget szenvedett, majd az alapszakasz 2. helyéről indulva megnyerte a bajnokságot. A következő évben a címvédés nem sikerült, az alapszakasz és a kupa 2. helye után a rájátszásban is a 2. helyre jutottak.

A busztragédia

2013. szeptember 7-én a csapat edzőmérkőzésre tartott Sopronba, amikor a 85-ös főúton Kapuvár közelében a csapatbusz egy személyautóval ütközött és az oldalára dőlt. A balesetben 9-en kiestek a buszból, közülük Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató elhunyt, Natasa Kovacsevics lábfejét amputálni kellett, további 6 fő súlyos, 6 utas és a busz sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett.[2][3]

A tragédia miatt a 2013–2014-es bajnokságot átszervezték, hogy a Győr a bajnokság közben be tudjon csatlakozni. A szezont végül a 6. helyen zárták.

Eredmények

Magyar bajnokság

Magyar bajnok: 2011–2012
Ezüstérmes: 2012–2013, 2015–16, 2022–23, 2023–24
Bronzérmes: 2014–2015, 2017–18

Magyar kupa

Ezüstérmes: 2012, 2013
Bronzérmes: 2017, 2018

Bajnoki helyezések az élvonalban

ÉvCsapatnévHely
1961–1962Győri Vasas ETO14.
2003–2004Röhnisch-Foton Sopron7.
2004–2005Ventwest-Foton Sopron10. (kizárták)
2005–2006Rába Quelle-Foton-Veritas Győr9.
2006–2007SEAT-Foton Győr8.
2007–2008SEAT-Foton Győr7.
2008–2009SEAT-Foton Győr4.
2009–2010SEAT-Lami-Véd Győr4.
2010–2011SEAT-Lami-Véd Győr5.
2011–2012UNI SEAT Győr
2012–2013Hat-Agro UNI Győr
2013–2014Hat-Agro UNI Győr6.
2014–2015CMB-Cargo UNI Győr
2015–2016CMB-Cargo UNI Győr
2016–2017CMB-Cargo UNI Győr4.
2017–2018CMB-Cargo UNI Győr
2018-2019UNI Győr MÉLY-ÚT4.
2019-2020UNI Győr MÉLY-ÚTfélbeszakadt
2020-2021UNI Győr MÉLY-ÚT3.
2021-2022UNI Győr5.
2022-2023SERCO UNI Győr2.
2023-2024SERCO UNI Győr2.

Nemzetközi szereplés

ÉvSorozatGyőzelem/vereség
2008Eurokupa1/5
2009Eurokupa1/5
2010Eurokupa7/3
2011Eurokupa7/3
2012Euroliga3/11
2013Euroliga16 közé jutott
2014Euroliga0/10
2015Eurokupa0/4
2016Eurokupa0/6
2017Euroliga1/13
2018Eurokuparájátszás első kör
2018-2019Eurokupa2/4
2019-2020Eurokupa2/4

Edzők

  • Magyar András: 2005. szeptember – 2006. április
  • Kulacs Zoltán: 2006. április
  • Gálos László: 2006. augusztus – 2008. február[4]
  • Tapodi Péter: 2008. február – 2012. június
  • Fűzy Ákos: 2012. július – 2013. szeptember
  • Szentendrei Áron: 2013. szeptember – 2014. január
  • Bencze Tamás: 2014. január – 2014. június[5]
  • Völgyi Péter: 2014. július – 2018. március
  • Sandro Orlando: 2018. március - 2018. november[6]
  • Milos Pavlovic: 2018. november - 2019. december
  • Merim Mehmedovic: 2019. december - 2020. április [7]
  • Iványi Dalma 2020. április - [8]

Jelenlegi keret

* Utolsó módosítás: 2020. augusztus 29.

2020-2021 UNI Győr MÉLY-ÚT
JátékosokEdzők
PosztMezszámOrszágNévMagasságÉletkorKorábbi csapat
2-38 Révész Boróka178 cm2000. május 16. (24 éves)utánpótlás
19 Baffy Fanni169 cm2000.utánpótlás
4-512 Mansaré Anna188 cm1992. január 8. (32 éves)Atomerőmű KSC Szekszárd
3-413 Török Ágnes183 cm1998. január 23. (26 éves)utánpótlás
230 Dombai Réka179 cm2002. szeptember 16. (21 éves)Vasas SC
4-555 Barnai Judit189 cm1994. január 17. (30 éves)NKE-FCSM Csata
1-2 Aya Keita173 cm2002. december 2. (21 éves)utánpótlás
3 Dubei Debóra183 cm1997. január 4. (27 éves)Sopron Basket
2 Weninger Virág179 cm1997. június 20. (26 éves)Sopron Basket
1 Brianna Kiesel170 cm1993. július 8. (30 éves)Artego Bydgoszcz
5 Beatrice Mompremier193 cm1996. augusztus 8. (27 éves)Connecticut Sun
4 Kadri-Ann Lass190 cm1996. november 24. (27 éves)Wisla Krakow
Vezetőedző

Iványi Dalma

Edző(k)

Megjegyzés, jelmagyarázat
A vastagon szedettek válogatott játékosok.
Forrás
Távozó(k)

Ygueravide Sandra (Lille ), Czank Tímea (Újbuda), Taylor Asia (Clarinos ), Dúl Panka (TFSE-MTK - kölcsönbe)

Források

FIBA Europe

Jegyzetek

További információk

Előző bajnok:
Uniqa-Euroleasing Sopron
Kosárlabda magyar bajnok
2012–2013
Következő bajnok:
Uniqa-Euroleasing Sopron