Menyhárd István
Eszközök
Műveletek
Általános
Nyomtatás/exportálás
Társprojektek
Menyhárd István | |
Született | 1902. szeptember 21. Vulkapordány |
Elhunyt | 1969. augusztus 25. (66 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | építészmérnök, statikus, egyetemi oktató |
Iskolái | Magyar Királyi József Műegyetem (–1925) |
Kitüntetései |
|
Sírhelye | Farkasréti temető (6/8-1-13)[1][2] |
A Wikimédia Commons tartalmaz Menyhárd István témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Menyhárd István (Vulkapordány, 1902. szeptember 21. – Budapest, 1969. augusztus 25.) építészmérnök, statikus, a műszaki tudományok doktora (1955), Ybl-díjas (1961).
Felsőfokú tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte, ahol mérnöki oklevelet szerzett 1925-ben. A diploma megszerzése után 3 évig Raichle J. Ferenc építész irodájában, majd 2 évig Enyedi Béla mérnök tervezőirodájában vas- és betonszerkezetek tervezésével is foglalkozott. Enyedi irodájában indult karrierje, utána 1933-tól 1937-ig tanársegédként működött a műegyetem mechanikai tanszékén, később adjunktus lett.
A Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztériumhoz került, itt tervezőként dolgozott a közúti hídosztályon. Ekkortájt (1935) tervezte meg a Magyarországon újnak számító vasvári vonórudas ívhidat, majd Mistéth Endrével közösen a szolnoki felüljárót, mely az első Langer-tartós vasbetonhíd volt hazánkban. 1940-től magánmérnöki tervezőirodát nyitott. Ő indította el a második világháborút megelőző néhány évben a Műegyetemen a héjszerkezetek oktatását.
A vasbeton héjszerkezetek elméletével is ekkoriban kezdett foglalkozni. Ettől kezdve figyelemreméltó hídszerkezeteken kívül főleg korszerű acélbetonszerkezeteket tervezett. Első héjszerkezetű csarnokait a csepeli kikötőben és a Kőbányai Sörgyárban építette. Legjelentősebb műve a budapesti Hamzsabégi úti autóbuszgarázs, ahol a főcsarnok fedését vasbeton ívekre támaszkodó elliptikus paraboloid alakú héjmezők képezik, a 82 méter fesztávolságú szerkezet építésekor (1941) a világ legnagyobb fesztávolságú héjszerkezetű csarnoka volt. Ugyancsak „rekord” fesztávolságú volt a szolnoki dongahéjfedésű repülőgép hangárja is.
A háborút követően számos híd felújításán munkálkodott. 1949-től dolgozott az Állami Mélyépítési Tervező Intézetnél, az Építéstudományi Intézetben valamint az Ipari és Mezőgazdasági Tervező Intézetben (IPARTERV); majd 1962-től a Budapesti Városépítési Tervező Vállalatnál (BUVÁTI) lett tervezőmérnök.
Tanulmányozta a töréselméleten alapuló méretezést, ő vezette be azon biztonsági tényezők méretezésének elvét, melyek a törést megelőzik. Ennek eredményeképpen korszerűsödtek a magasépítési ill. a vasbeton szabványaink. 1953-tól töltötte be a Magyar Szabványügyi Hivatal Méretezési Szakbizottságának elnöki tisztjét.
Munkái közé tartoznak többek közt a Ferihegyi repülőtérre vezető út vasbeton hídjai, a pozsonyi, eperjesi, és marosvásárhelyi vasbeton ívhidak, a székesfehérvári alumíniummű öntödecsarnoka és a csepeli csőgyár héjbefedésű csarnokai.
Szakirodalmi publikációi jelentősek, díjat is neveztek el róla.
"A korszerű szerkezetek tervezése sokféle elméleti, modellezési és számítási probléma megoldását igényelte. A magyar tudósok, mérnökök hozzájárulása ezekhez a múltban is (Menyhárd István, Csonka Pál, Szmodits Kázmér), a jelenben is (Kollár Lajos, Szabó János és mások) nemzetközi szinten is elismert és nagyra becsült."[3]