Álkaszáspókfélék

A magyar álkaszáspók elnevezés arra utal, hogy a családba tartozó pókok külleme megtévesztően emlékeztet a kaszáspókokéra (Opiliones): testükhöz képest lábaik rendkívül hosszúak és vékonyak. Valójában azonban nincsenek szorosabb rokonságban a kaszáspókokkal, amelyek a pókszabásúak osztályán belül különálló rendet alkotnak, nem tartoznak a szűkebb értelemben vett pókok közé, azaz az Araneae rendbe.

Elég jól megkülönbözteti az álkaszás- és a kaszáspókokat, hogy míg az előbbiek elő- és utótestét nyélszerű szűkület választja el egymástól, addig az utóbbiaknál széles alappal kapcsolódik egymáshoz a két testtáj. Továbbá a kaszáspókok potrohán szabad szemmel is felismerhető a szelvényezettség, amely az álkaszáspókoknál egyáltalán nem jellemző.

Az álkaszáspókfélék tudományos elnevezése, a Pholcidae a Pholcus nem nevéből származik, amely a görög pholkosz ‛csámpás, sánta’ szó latinosított változata. A név vélhetően arra utal, hogy az álkaszáspókok eléggé ügyetlenül mozognak hosszú, szétálló lábaikkal.

0,6–10 mm hosszúságú testük – mint más pókoknál is – jól elkülönülő elő- és utótestre tagolódik. Az utótest rövid, keskeny nyéllel ízesül az előtesthez. Az előtest jellemzően kerek, az utótest alakja lehet gömbölyded vagy nyúlánk, hengeres. Az előtest elülső részén általában 8 szem található, amelyek három csoportban helyezkednek el: 3–3 nagyobb méretű szem oldalsó helyzetben és 2 kisebb középütt. Némely fajnál a középső szempár hiányzik, így csak 6 szemük van. Alapszínük szürkésbarna, amelyet különböző alakú és intenzitású sötétebb foltok tarkítanak.

Az előtestről erednek rendkívül vékony, hosszú – legfeljebb 50 mm-es – lábaik. A lábaik hosszúságát annak tarsus (lábfej) részén lévő álízületek (álszegmensek) adják, amelyek a láb rugalmasságát is nagyban megnövelik. A lábakon tüskék nincsenek, de dús, finom, rövid szőrzet található rajtuk. A lábak végein három-három karom és fűrészes serték találhatók.

A nőstények utótestének hasi oldalán található a sötétebben pigmentált petelemez (epigynum). A hím tapogatólába (pedipalpus) viszonylag nagy méretű, feltűnő, komplex felépítésű.

Légzésük egy pár légzőnyíláson keresztül történik, amelyek a tracheatüdőbe (lemezes tüdőbe) vezetnek. Légcsőrendszerük nincs.

Különösen kedvelik a sötét és páradús zugokat: barlangokat, sziklarepedéseket, omladékokat, kövek és fakéreg alatti részeket. A hidegebb területeken élő fajok szinantrópok: főleg az ember közelében, lakásokban fordulnak elő, ahol különösen kedvelik a pincéket, kamrákat, istállókat, de a melegebb és szárazabb levegőjű szobákba, padlásokra is beköltöznek. Az emberhez való erős kötődésüket mi sem bizonyítja jobban, hogy a hat hazai faj közül egyedül a kis álkaszáspók (Pholcus opiliones) szabad természetbeli előfordulását figyelték meg Magyarországon.

Kusza hálót szőnek, amelyben hasukkal felfelé helyezkednek el, és itt várnak a táplálékukat jelentő kisebb repülő rovarokra. Ha zsákmány akad a hálóba, utótestükkel közelednek feléje, hosszú hátsó lábaikkal vezetett fonállal sűrűn körülszövik, majd az így mozgásképtelenné tett áldozatot utólag bénítják meg harapásukkal, majd annak pusztulása után kiszívják.

A nőstények lerakott petéiket hálóval lazán körbevett kokonba helyezik, amelyet a kis pókok kikeléséig hordoznak.

Igen jellegzetes vibrotropizmusuk: a megrémült, veszélyt érzékelő álkaszáspók gyors lengő-köröző mozgásba kezd hálójában, és így szinte láthatatlanná válik. Ezzel igyekszik megzavarni támadóját.

Az alábbi nemeket soroljuk az álkaszáspókfélék családjába.

Közép-Európában, illetve Magyarországon 7 fajuk fordul elő.

A Holocnemus nemből egyetlen faj ismert hazánkban 2006 óta:

• a márványos álkaszáspók (Holocnemus pluchei).

A Hoplopholcus nem egyedüli magyarországi faja:

• a mintás álkaszáspók (Hoplopholcus forskali).

A családnévadó Pholcus nem két faja él nálunk:

• a nagy álkaszáspók (Pholcus phalangioides) és
• a kis álkaszáspók (Pholcus opilionides).

A Psilochorus nem egyetlen hazai faja 1992 óta ismert Magyarországról:

• a pincés álkaszáspók (Psilochorus simoni).

A Spermophora genusz hazai faja:

• a sápadt álkaszáspók (Spermophora senoculata).

• Crome, W. (1971): Álkaszáspókok családja. In Urania Állatvilág. Gondolat, Budapest, 441–442.
• Kenyeres Z., Szinetár Cs. (2003): Magyarország álkaszáspókjai. Állattani Közlemények 88 (1): 51–60.^{[halott link]}
• Kovács G., Szinetár Cs., Eichardt J. (2006): A márványos álkaszáspók (Holocnemus pluchei Scopoli, 1763) (Araneae: Pholcidae) Magyarországon. Állattani Közlemények 91 (1): 9–18.
• Loksa I. (1984): Ál-kaszáspókok. In Állathatározó (szerk.: Móczár László), Tankönyvkiadó, Budapest, 527.
• Loksa I. (1969): Pókok I. Araneae I. In Magyarország Állatvilága, Fauna Hungariae 97, Akadémiai Kiadó, Budapest, 67–71.