A Videoton FC 2010–2011-es szezonja

labdarúgócsapat-szezon

A Videoton FC 2010–2011-es szezonja, 2010. június 19-én kezdődött, egy Barcs elleni gálamérkőzéssel, mely sorozatban a 11., összességében pedig a 42. idénye a csapatnak a magyar első osztályban. A klub fennállásának ekkor volt a 69. évfordulója. A 2009/10-es szezont ezüstérmesként zárták a Soproni Ligában, így a csapat a mostani szezonban szerepelhetett az Európa-liga küzdelmeiben.[1] A sorsolást június 21-én tartották, ellenfélként pedig a szlovén Maribort kapták. Az EL második selejtező fordulóját – ahol a Videoton bekapcsolódott a sorozatba – július 15-én és 22-én rendezték meg.[2] A párharcból végül a mariboriak jutottak tovább, 3–1-es összesítéssel. A csapat edzője Mezey György maradt a 2010/11-es szezonra, aki meghosszabbította lejáró szerződését a bajnokság végéig.[3] A bajnokság végeztével Mezey Györgynek lejárt a szerződése a Videotonnal, amit nem hosszabbítottak meg.[4] Mezey távozását követően Paulo Sousa portugál edzőt szerződtette le a Videoton 3 évre, aki már júniustól megkezdte a csapat felkészítését.[5][6][7]

Videoton FC
2010–11-es szezon
Adatok
VezetőedzőMezey György
Eredmények
NB I1.
Magyar kupa2.
LigakupaNegyeddöntő
SzuperkupaVesztes

Házi gólkirály
BajnokságbanAndré Alves (24 gól)

 ← 2009–102011–12 → 

A szezon előtt

Dvéri Zsolt
Martin Mutumba
Bojan Đorđić

Átigazolások

A szezon előtt sikerült megerősíteni a keretét a klubnak. Először is visszatértek a klubhoz, a kölcsönben lévő játékosok, Demjén Gábor az Újpesttől, és Nenad Filipović az MTK Budapesttől. A csapat első igazolása Mladen Božović volt, aki hároméves szerződést írt alá. A montenegrói válogatott kapus, a szerb Partizantól érkezett.[8] A következő napokban a klub bejelentette a távozók névsorát. A listát ezek a játékosok alkották: Dvéri Zsolt (visszavonult), Farkas II Balázs (ő kölcsönben volt a Videoton csapatában egy évig, nyáron visszatért a Dinamo Kijivhez), Sifter Tamás, Nenad Filipović, Demjén Gábor. Présinger Ádámot lehetséges távozóként említették.[9] Öt nappal később, június 15-én, a klub egy újabb játékossal erősített, Hidvégi Sándorral, aki az MTK Budapest csapatától érkezett. A hátvéd kétéves szerződést kötött.[10] Még aznap bejelentették a harmadik nyári szerzeményt is, Gosztonyi Andrást. Ő szintén az MTK-tól érkezett, de a 2009/10-es évad tavaszi felét, az olasz első osztályban szereplő Bari csapatában töltötte kölcsönben. Ő Božovićhoz hasonlóan, három évre kötelezte el magát.[11] Másnap, június 16-án következett az újabb bemutatás a klubnál. A csapathoz szerződött, Dušan Vasiljević, aki klub nélküli volt, de az előző szezon tavaszi felét Újpesten töltötte. Kétéves szerződést írt alá.[12] Június 28-án a klub újabb két játékos érkezését jelentette be.[13] Martin Mutumba, és Bojan Đorđić is a svéd első osztályban szereplő AIK csapatától érkezett. Másnap, mindketten aláírták három évre szóló szerződésüket.[14] A klub kilencedik nyári szerzeménye, Vaskó Tamás volt, aki az Újpest csapatától szerződött Székesfehérvárra. A hátvéd három évre írt alá. A megállapodás részeként Sitku Illés – egy évre, kölcsönbe – a lilákhoz került.[15]

Átigazolások 2010. nyarán

NévHonnan/Hova
Érkezett
Mladen Božović Partizan
Demjén Gábor Újpest (kölcsönből vissza)
Nenad Filipović MTK Budapest (kölcsönből vissza)
Hidvégi Sándor MTK Budapest
Gosztonyi András MTK Budapest
Dušan Vasiljevićklub nélküli
Martin Mutumba AIK
Bojan Đorđić AIK
Vaskó Tamás Újpest
Távozott
Dvéri Zsoltvisszavonult
Farkas II Balázs Dinamo Kijiv (kölcsönből vissza)
Sifter Tamás Paks
Nenad Filipović
Demjén Gábor
Sitku Illés Újpest (kölcsönbe)
Horváth Gábor[16][17] NAC Breda (kölcsönbe)
Varga Róbert[18] ZTE

Átigazolások 2011. telén

NévHonnan/Hova
Érkezett
Elek Bence Videoton-Puskás Akadémia[19]
Somodi Bence Videoton-Puskás Akadémia[20]
Izing Martin Videoton-Puskás Akadémia[20]
Távozott
Goran Vujović Kecskeméti TE (kölcsönbe)[21]
Présinger Ádám Vasas SC (kölcsönbe)[22]

Edzőmérkőzések

Nyári edzőmérkőzések

A csapat, június 19-én játszotta az első meccsét az új szezonban. Ekkor Barcsra látogatott a gárda, egy gálamérkőzésre, hiszen a helyi klub százéves fennállását ünnepelte. A mérkőzés végeredménye 1–0 lett, a Videoton javára.[23] Három nappal később a Žilinával mérkőzött meg a Vidi, Felcsúton. A végeredmény 2–0 lett a szlovákok javára. A csapat június 23-án utazott el a tíznapos ausztriai edzőtáborba, ahol hat mérkőzést játszottak.[24] A gárda az utolsó edzőmérkőzés után, július 3-án tért haza.

Barcs0 – 1Videoton
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Radović 57'
Szabadidőközpont, Barcs
Nézőszám: 300


Videoton0 – 2Žilina
(0 – 2)
Jegyzőkönyv
Majtán 19'
Rilke 42'
Felcsúti Sportkomplexum, Felcsút
Nézőszám: 100




Videoton3 – 3Inter Piteşti
Horváth 55'
Vujović 68'
Vujović 90' (11-esből)
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Antohi 44'
Ciucur 54'
Stan 60'


Videoton0 – 0Ried
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Windischgarsten (Ausztria)
Nézőszám: körülbelül 150-200


Videoton9 – 1Austria Salzburg U23
Alves 2' 17' 26' 40' (11-esből)
Nikolics 9' 29'
Lázár 34'
Sitku 49' (11-esből)
Baracskai 80'
(7 – 0)
Jegyzőkönyv
Asztalos 55'
Windischgarsten (Ausztria)
Nézőszám: 500


Videoton3 – 2Universitatea Cluj
Alves 3' (11-esből) 42'
Nikolics 10'
(3 – 1)
Jegyzőkönyv
Reinaldo 20'
Lemnaru 57'


Videoton1 – 0Videoton II
Vujović (1 – 0)
Jegyzőkönyv
Felcsúti Sportkomplexum, Felcsút


Videoton5 – 3Újpest
Szakály 12'
Lencse 42'
Vujović 50' 57' 79'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Simek 73'
Rajczi 83'
Sitku 86'
Felcsúti Sportkomplexum, Felcsút



Őszi jótékonysági mérkőzések

Devecser SE – Videoton FC

A Videoton 2010. október 13-án Devecser megyei elsőosztályú csapata ellen mérkőzött, s a mérkőzés bevételeit az ajkai vörösiszap-katasztrófa károsultjainak ajánlotta fel a Videoton. A mérkőzésen teljes bevétele 473000 forint, amit Garancsi István 1 000 000 forintra egészített ki.[25]

A mérkőzést Veszprémben tartották, mivel a devecseri csapat labdarúgópályát a vörösiszap elmosta, ráadásul az összes eszköz, felszerelés és a pálya karbantartásához szükséges gép is megsemmisült.[25]

A meccs kezdősípja előtt Tassy Márk átadta a Videoton FC sportszergyártó cége által felajánlott teljes labdarúgó felszerelést és 25 db labdát.[25]

A kezdőrúgást Iváncsik Gergő végezte el.[25]

Devecser0 – 12Videoton
(0 – 6)
Jegyzőkönyv
Lencse (2 gól)
Babos (2 gól)
Mutumba (2 gól)
Alves (1 gól)
Sándor György (1 gól)
Andić (1 gól)
Szakály (1 gól)
Vasiljević (1 gól)
Vujović (1 gól)
Városi Stadion, Veszprém
Nézőszám: 473[26]

Kazincbarcikai SC – Videoton FC; Putnok VSE – Videoton FC

A Vidi október 24-én a másodosztályú Kazincbarcikai SC és a harmadosztályú Putnok VSE csapatok ellen játszott jótékonysági mérkőzést az árvízkárosult Bánréve megsegítésére.[27] A mérkőzéseket Kazincbarcikán játszották.[27]

Az első félidőben a Videoton a kazincbarcikaiak ellen játszott, akiket 3 – 1-re legyőzött.[28] A második félidőben a putnokiakkal mérkőzött, őket 1 – 0 -ra győzték le a székesfehérváriak.[28]

A mérkőzés bevételét és a többi támogatást Bánréve polgármestere vette át.

Téli edzőmérkőzések

A Videoton február elején 2 hetes edzőtáborba ment Spanyolországba.[29] Az edzőtábor bázishelye Chiclana de la Frontera volt, ahova január 30-án érkeztek meg.[29]

A Vidi első spanyolországi edzőmérkőzését február elsején tartotta a Chiclana de la Frontera elsősszámú csapata ellen.[30] A mérkőzésen 12 gólt lőttek a Vidi játékosai a Chiclana hálójába, s a hazaiaknak csak 1 gól sikeredett össze.[30]

A február 2-i délutáni edzés különleges helyen volt, mivel Mezey a szálloda melletti atlanti-óceáni tengerpartra irányította a játékosokat. A tengerparton nem kis feltűnést keltettek az arra járók körében.[31]

A második edzőmérkőzését a Vidi Spanyolországban, az akkor a Segunda B-ben szereplő Cádizzal játszotta. A mérkőzés első helyzete a 7. percben volt, mikor Szakály a bal szélen futó Hidvéginek passzolt, s aki Vasiljevićnek passzolt, ám Vasiljevićnek nem sikerült gólt szereznie. A 13. percben a cádiziak edzője a bíróval való kisebb összeszólalkozása után, egy meg nem ítélt büntető miatt a kénytelen volt elhagyni a kispadot és a lelátóról nézni a mérkőzést. A 23. percben egy másik nagy helyzete volt a Vidinek, mikor Gosztonyi szabadrúgását Sándor fejelte a kapura, amit abban a másodperceben a Videoton próbajátékosa[32] César a kapura lőtt, de a jobb kapufa mellé sikeredett a lövése. A 36. percben sem sikeredett a Vidi játékosainak gól szerezniük. Gosztonyi jobboldali beadását Vasiljević lőtte mellé. A cádiziak legnagyobb helyzete a 44 percben volt, mikor a labda a felső kapufát találta el. A második félidő a Vidi számára nehézkesen indult. Az 53. percben Sebők egy remek védéssel hárította a hazaiak labdáját. A 83. perceben a vendégeknek utolsó komolyabb helyzetük ment ismét a kapu mellé. A 91. percben végül a Vidi ellen ítélt büntetővel a Cádiznak sikerült gólt szereznie, amivel 1 – 0-ra legyőzött.[33]

Videoton1 – 1Spartak Zlatibor
Sándor 82' (0 – 1)
Jegyzőkönyv
Bratić 6'



Muraszombat1 – 2Videoton
Vaskó 24'
Nikolics 43'
(0 – 2)
Jegyzőkönyv
50'
Fazanerija Városi Stadion, Muraszombat (Szlovénia)


Chiclana1 – 12Videoton
70' (0 – 4)
Jegyzőkönyv
Polonkai 2'
Alves 20' 44'
Vujović 25'
Elek 52' 89'
Vasiljević 54' 62' 67'
Nikolics 72' 76'
Gosztonyi 74'
Estadio Municipal de Chiclana, Chiclana de la Frontera (Spanyolország)


Cádiz1 – 0Videoton
91' (0 – 0)
Jegyzőkönyv
Estadio Ramón de Carranza, Cádiz (Spanyolország)






Játékoskeret

A 2010/11-es szezon játékoskerete a Videoton csapatánál. Az adatok csak a magyarországi küzdelmek adatait tartalmazzák (bajnokság, kupa, ligakupa), az Európa-ligáét, és a felkészülési találkozókét nem. A születési idő, és életkor, azt mutatja meg, hogy az adott játékos mennyi idősen kezdte el a szezont (augusztus 1.). A zöld nyíl azt mutatja, hogy a játékos a pályára lépéseiből, mennyiszer lépett csereként pályára.

#PosztNévSzületési idő és életkorJátszott
1K Sebők Zsolt1979. április 3. (31 évesen)000000
12K Tomáš Tujvel1983. szeptember 19. (26 évesen)400000
22K Mladen Božović1984. augusztus 1. (26 évesen)300000
2V Marko Andić1983. december 14. (26 évesen)500100
4V Hidvégi Sándor1983. április 9. (27 évesen)510100
5V Lipták Zoltán1984. december 10. (25 évesen)701200
20V Lázár Pál1988. március 11. (22 évesen)500100
23V Vaskó Tamás1984. február 20. (26 évesen)410100
6KP Dušan Vasiljević1982. május 7. (28 évesen)641000
7KP Szakály Dénes1988. március 15. (22 évesen)220000
8KP Polonkai Attila1979. június 12. (31 évesen)510000
10KP Bojan Đorđić1982. február 6. (28 évesen)110000
11KP Sándor György1984. március 20. (26 évesen)702200
13KP Martin Mutumba1985. június 15. (25 évesen)000000
14KP Farkas Balázs 1979. október 15. (30 évesen)310200
15KP Nagy Dániel1984. november 22. (25 évesen)700200
24KP Ponczók Csaba1992. január 29. (18 évesen)000000
25KP Elek Ákos1988. július 21. (22 évesen)601100
26KP Damir Milanović1982. július 19. (28 évesen)000000
28KP Szolnoki Roland1992. január 21. (18 évesen)000000
29KP Margitics Andor1991. január 3. (19 évesen)000000
16CS Gosztonyi András1990. november 7. (19 évesen)431000
17CS Nikolics Nemanja1987. december 31. (22 évesen)541000
18CS Goran Vujović1987. május 3. (23 évesen)612000
19CS Lencse László1988. július 2. (22 évesen)110000
21CS André Alves dos Santos1983. október 15. (26 évesen)606100
30CS Baracskai Roland1992. április 11. (18 évesen)000000

 megjegyzés: Az adatok 2010. szeptember 24-i állapotnak megfelelőek.

Bajnokság

A magyar labdarúgó bajnokság 2010/2011-es szezonja 2010. július 31-én kezdődött és 2011. május 22-én fejeződött be.

A Videoton augusztus elsején a Siófok elleni idegenben kezdte az első fordulóját, amin 1-1-es döntetlennel távozott. Érdekesség, hogy a Videoton 1997 óta nem győzött Siófokon.[34]

A szezon utolsó mérkőzését az Újpest ellen játszotta idegenben a Videoton, 1-0-s vereséggel.[35] Ennek a mérkőzésnek különösebb befolyása már nem volt a Videoton tabellán lévő helyezését illetően, mivel már a 28. forduló óta biztosra lehetett tudni a Kaposvár elleni 3-1-es győzelmével, hogy megnyeri a bajnokságot.[36]

Őszi szezon

1. forduló
2010. augusztus 1.
17:30
BFC Siófok1 – 1Videoton
Sowunmi 33'  52'
Piller  38'
Mogyorósi  76'
Ludánszki  88'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Vujović 62'
Horváth  36'
Farkas  85'
Révész Géza utcai stadion, Siófok
Nézőszám: 4 200[37]
Játékvezető: Németh Ádám (magyar)
Asszisztensek: Kepe Arnold
Farkas Balázs


2. forduló
2010. augusztus 8.
20:00
Videoton3 – 0Vasas
Alves 48'
Elek 50'
Vujović 55'
Lipták  29'
Horváth  53'
Farkas  85'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
ben Únesz  53'
Mileusnić 60′
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 3 456[38]
Játékvezető: Takács János (magyar)
Asszisztensek: L. Tóth Lajos
Ortó Gyula


3. forduló
2010. augusztus 14.
17:30
MTK Budapest0 – 3Videoton
Szabó  29'
Sütő  90+2'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Alves 10' 51'
Vasiljević 65'
Lázár  11'
Sándor  35'
Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest
Nézőszám: 1 500[39]
Játékvezető: Bede Ferenc (magyar)
Asszisztensek: Vígh Tibor
Tóth István


4. forduló
2010. augusztus 21.
17:30
Videoton1 – 1Ferencváros
Nikolics 63'
Lipták  18'
Horváth  43'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Andrézinho 22'  72'
Tóth  34'
Maróti  44'
Rodenbücher 77′
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 7 752[40]
Játékvezető: Fábián Mihály (magyar)
Asszisztensek: Kelemen Attila
Márkus Tamás


5. forduló
2010. augusztus 29.
19:00
Debreceni VSC3 – 1Videoton
Czvitkovics 68' (11-esből)
Yannick 71'
Horváth 90' (öngól)
Laczkó  67'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Sándor 55'
Alves  36'
Nagy  38'
Horváth  67'
Vaskó  78'
Oláh Gábor utcai stadion, Debrecen
Nézőszám: 7 500[41]
Játékvezető: Iványi Zoltán (magyar)
Asszisztensek: Ring György
Farkas Balázs


6. forduló
2010. szeptember 12.
17:30
Videoton3 – 1Szolnoki MÁV
Lipták 52'
Sándor 64'  70'
Alves 77' (11-esből)
Hidvégi  40'
Andić  88'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Alex 41' (11-esből)
Mile 76′
Pető  90'
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 2 754[42]
Játékvezető: Oláh Gábor (magyar)
Asszisztensek: Butkai Zsolt
Márton Zsolt


7. forduló
2010. szeptember 28.
19:00
Zalaegerszegi TE1 – 2Videoton
Varga 37'
Kocsárdi  60'
Kamber  82'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Polonkai 28'
Alves 83'
ZTE Aréna, Zalaegerszeg
Nézőszám: 2 600[43]
Játékvezető: Solymosi Péter (magyar)
Asszisztensek: Farkas Balázs
Takács Gábor


8. forduló
2010. szeptember 24.
17:00
Videoton3 – 1Haladás
Alves 12' 60'
Gosztonyi 75'
Nagy  38'
Elek  51'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Kenesei 51' (11-esből)
Tóth  30'
Nagy  35'
Simon  36'
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 2 875[44]
Játékvezető: Berger József (magyar)
Asszisztensek: Forgács Attila
Vígh Tibor


9. forduló
2010. október 1.
17:00
Lombard Pápa1 – 2Videoton
Heffler 55'
Rajnay  27'
Marić  55'
Tóth  85'
Szűcs  90+2'
(0 – 2)
Jegyzőkönyv
Elek 18' 90+2′
Alves 45'
Božović  55'
Lipták  64'
Nagy  86'
Vaskó  87'
Perutz Stadion, Pápa
Nézőszám: 2 000[45]
Játékvezető: Takács János (magyar)
Asszisztensek: L. Tóth Lajos
Tóth István


10. forduló
2010. október 17.
17:30
Videoton2 – 1Paksi FC
Gosztonyi 11'
Alves 43' (11-esből)
Lipták  85'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Éger 86' (11-esből)
Csernyánszki  43'
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 3 125[46]
Játékvezető: Andó-Szabó Sándor (magyar)
Asszisztensek: Albert István
Szpisják Zsolt


11. forduló
2010. október 23.
15:00
Kecskeméti TE2 – 4Videoton
Némedi 53' (11-esből)
Csordás 66'
Gyagya  53'
Savić  66'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Alves 27' 46'
Polonkai 62'  74'
Nikolics 71'  72'
Széktói Stadion, Kecskemét
Nézőszám: 4 500[47]
Játékvezető: Bede Ferenc (magyar)
Asszisztensek: Butkai Zsolt
Medovarszki János


12. forduló
2010. október 29.
19:00
Videoton0 – 2Budapest Honvéd
Andić  65'(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Danilo  11' 52' 57'
Lojo  43'
Rodrigues  74'
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 3 125[48]
Játékvezető: Kassai Viktor (magyar)
Asszisztensek: Ring György
Szpisják Zsolt


13. forduló
2010. november 6.
15:00
Kaposvári Rákóczi1 – 4Videoton
Oláh 77'
Perić  25'
Zsók 89′
(0 – 3)
Jegyzőkönyv
Alves 2' (11-esből) 22'
Vasiljević 12'
Elek 67'
Rákóczi Stadion, Kaposvár
Nézőszám: 3 000[49]
Játékvezető: Andó-Szabó Sándor (magyar)
Asszisztensek: Ring György
Farkas Balázs


14. forduló
2010. november 12.
19:00
Győri ETO1 – 1Videoton
Ganugrava 85'
Stanišić 53′
Fehér 91′
Trajković  36'
Đorđević  1'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Alves 90+2' (11-esből)
Lipták  45'
Elek  62'
Andić  82'
Vaskó 84′
ETO Park, Győr
Nézőszám: 2 600[50]
Játékvezető: Bede Ferenc (magyar)
Asszisztensek: Szpisják Zsolt
Farkas Balázs


15. forduló
2010. november 21.
17:30
Videoton1 – 0Újpest
Nikolics 77'  78' (0 – 0)
Jegyzőkönyv
Tisza  41'
Mitrović  75'
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 5 145[51]
Játékvezető: Szabó Zsolt (magyar)
Asszisztensek: Ring György
Albert István


16. forduló
2010. november 27.
15:00
Videoton2 – 0BFC Siófok
Sándor 59'
Nikolics 62'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Novák  29'
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 2 300[52]
Játékvezető: Farkas Ádám (magyar)
Asszisztensek: Kelemen Attila
Márkus Tamás


Tavaszi szezon

17. forduló
2011. február 27.
17:30
Vasas0 – 0Videoton
Arnaut 60′
Gáspár  65'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Andić  52'
Sándor  89'
Illovszky Rudolf Stadion, Budapest
Nézőszám: 2 500[53]
Játékvezető: Fábián Mihály (magyar)
Asszisztensek: Erős Gábor
Varga Zsolt dr.


18. forduló
2011. március 5.
17:30
Videoton2 – 1MTK Budapest
Alves 45' (11-esből)
Elek 78'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Frank 28'  82'
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 3 075[54]
Játékvezető: Andó-Szabó Sándor (magyar)
Asszisztensek: Farkas Balázs
Butkai Zsolt


19. forduló
2011. március 12.
19:30
Ferencváros0 – 5Videoton
Rósa  4'
Balog  25'
Tóth  60'
(0 – 2)
Jegyzőkönyv
Alves 26'
Vasiljević 33'
Lipták  42'
Lencse 53'
Andić 67'
Polonkai  13' 79'
Albert Flórián Stadion, Budapest
Nézőszám: 10 000[55]
Játékvezető: Kassai Viktor (magyar)
Asszisztensek: Erős Gábor
Ring György


20. forduló
2011. március 18.
19:00
Videoton2 – 1Debreceni VSC
Lencse 61'
Alves 72'
Gosztonyi  79'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Szakály  32'
Coulibaly 65'
Ramos Colón  60'
Varga  86'
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 5 000[56]
Játékvezető: Németh Ádám (magyar)
Asszisztensek: Lemon Oszkár
Farkas Balázs


21. forduló
2011. április 2.
15:00
Szolnoki MÁV1 – 1Videoton
Zsolnai 15'
Durović  49'
Jokić  55'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Alves 33'
Gosztonyi  11'
Tiszaligeti stadion, Szolnok
Nézőszám: 2 000[57]
Játékvezető: Oláh Gábor (magyar)
Asszisztensek: Albert István
Butkai Zsolt


22. forduló
2011. április 8.
19:00
Videoton3 – 0Zalaegerszegi TE
Vasiljević 72'
Alves 82' (11-esből) 92'  92'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Vlaszák 80′
Varga 76′
Panikvar  27'
Kamber  72'
Miljatovič  73'
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 4 500[58]
Játékvezető: Iványi Zoltán (magyar)
Asszisztensek: Szipsják Zsolt
Tóth Vencel ifj.


23. forduló
2011. április 17.
17:30
Haladás2 – 0Videoton
Halmosi 78'
Kenesei 86'
Nagy  55'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Elek  30'
Alves  89'
Rohonci úti stadion, Szombathely
Nézőszám: 6 000[59]
Játékvezető: Solymosi Péter (magyar)
Asszisztensek: Lemon Oszkár
Takács Gábor


24. forduló
2011. április 23.
15:00
Videoton4 – 0Lombard Pápa
Alves 69' 81'
Lencse 77'  24'
Nikolics 88'
Sándor  17'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Nagy  32'
Žuļevs  55'
Farkas  63'
Marić  65'
Szűcs  68'
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 4 079[60]
Játékvezető: Berger József (magyar)
Asszisztensek: Albert István
Forgács Attila


25. forduló
2011. április 26.
18:30
Paks1 – 0Videoton
Bartha 6'  58'
Magasföldi  88'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Lipták  67'
Fehérvári úti stadion, Paks
Nézőszám: 2 500[61]
Játékvezető: Szabó Zsolt (magyar)
Asszisztensek: Farkas Balázs
Kispál Róbert


26. forduló
2011. április 29.
19:00
Videoton2 – 2Kecskeméti TE
Nikolics 38'
Alves 45' (11-esből)
(2 – 2)
Jegyzőkönyv
Litsingi 18'
Ebala 41'
Bori  40'
Mohl  45'
Dosso  52'
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 3 758[62]
Játékvezető: Vad II. István (magyar)
Asszisztensek: Ring György
Tóth István


27. forduló
2011. május 8.
17:30
Budapest Honvéd2 – 2Videoton
Zelenka 31'
Ivancsics 43'
Botis  33'
Danilo  33'
(2 – 2)
Jegyzőkönyv
Alves 10'
Gosztonyi 13'
Nikolics  12'
Andić  23'
Vaskó  41'
Bozsik József Stadion, Budapest
Nézőszám: 3 500[63]
Játékvezető: Andó-Szabó Sándor (magyar)
Asszisztensek: Szpisják Zsolt
Medovarszki János


28. forduló
2011. május 11.
19:00
Videoton3 – 1Kaposvári Rákóczi
Nikolics 34'
Polonkai 80'  81'
Szakály 88'
Elek  82'
Gosztonyi 94′
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Grumić 76'
Okuka  82'
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 7 500[64]
Játékvezető: Tomasz Musiał[64] (lengyel)
Asszisztensek: Sebastian Mucha[64]
Jakub Slusarszki[64]


29. forduló
2011. május 14.
17:30
Videoton2 – 1Győri ETO
Nikolics 25'
Polonkai 27'
Andić  79'
Lencse 60′
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Dudás 73'
Völgyi  36'
Pilibaitis  33'
Felício 92′
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 4 500[65]
Játékvezető: Németh Ádám (magyar)
Asszisztensek: Forgács Attila
Kis Zoltán


30. forduló
2011. május 22.
17:30
Újpest1 – 0Videoton
Ahjupera 14'
Litauszki  23'
Mitrović  87'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Vaskó  21'
Szusza Ferenc Stadion, Budapest
Nézőszám: 3 500[66]
Játékvezető: Veizer Roland (magyar)
Asszisztensek: Varga Zsolt dr.
Berettyán Péter


A bajnokság végeredménye

#CsapatMGYDVG+G–GKP
Megjegyzések
1.Videoton  (B)30187559–29+30612011–2012-es Bajnokok Ligája – 2. selejtezőkör
2.Paks30175854–38+16562011–2012-es Európa-liga – 1. selejtezőkör
3.Ferencváros301551050–43+750
4.Zalaegerszegi TE301461051–47+448
5.Debreceni VSC301210853–43+1046
6.Újpest301361150–38+1245
7.Kaposvári Rákóczi301341341–42−143
8.Haladás301181142–36+641
9.Győri ETO301011940–35+541
10.Budapest Honvéd301171236–39−340
11.Vasas301171234–46−1240
12.Kecskeméti TE301131651–56−5362011–2012-es Európa-liga – 2. selejtezőkör
13.Lombard Pápa301051539–52−1335
14.BFC Siófok308101229–41−1234
15.MTK Budapest  (K)30861635–49−1430 NB II
16.Szolnoki MÁV  (K)30561926–56−3021

Utolsó frissítés: 2011. május 22.
Forrás: Vidi.hu
A rangsorolás alapszabályai: 1. összpontszám, 2. győzelmek száma, 3. gólkülönbség, 4. szerzett gólok száma, 5. egymás elleni eredmények összpontszáma, 6. egymás elleni eredmények gólkülönbsége, 7. egymás elleni eredmények szerzett góljainak száma, 8. egymás elleni eredmények idegenben szerzett góljainak száma.
(B): Bajnokcsapat, (K): Kieső csapat, (F): Feljutó csapat, (I): Kupainduló, (R): A rájátszás győztese, (KGY): Kupagyőztes

Eredmények összesítése

Az alábbi táblázatban összesítve szerepelnek a Videoton FC 2010/11-es bajnokságban elért eredményei.

Ősz/tavasz (forduló)OtthonIdegenben
MGYDVLGKGGKPMGYDVLGKGGKP
Őszi szezon (1–16.)861115–6+919852118–10+817
Tavaszi szezon (17–30.)761018–6+121971338–7+16
Összesen (1–30.)15122133–12+21381565426–17+923

Helyezések fordulónként

Forduló123456789101112131415161718192021222324252627282930
HelyszínIOIOIOIOIOIOIIOOIOIOIOIOIOIOOI
EredményDGYGYDVGYGYGYGYGYGYVGYDGYGYDGYGYGYDGYVGYVDDGYGYV
Helyezés632173111111111111111111111111

Helyszín: O = Otthon; I = Idegenben. Eredmény: GY = Győzelem; D = Döntetlen; V = Vereség.

Magyar kupa

A Videoton a Magyar Kupa nyolcaddöntőbe jutásáért a Bajai LSE-vel mérkőzött meg. Az meccs első gólját Frőlich Roland lőtte a 7 percben a Videoton kapujába, a második gól is a bajaiak lőtték, Szabó Norbert részéről a 21. percben. A Vidinek Sándor György góljával azonban sikerült szépítenie a 33. perceben. A 42. percben Lipták sárga lapot kapott, s 2 perccel később kiállították Sebők Zsoltot egy piros lappal, mivel elsöpörte a 16-oson belül utolsó emberként a gólhelyzetben lévő Nagy Elődöt. A piros lap mellé még egy 11-est is megítélt a bíró a bajaiaknak, amit Frőlich végzett el sikertelenül, mert a kapufára emelte. A 11-est követően az első félidőnek vége is lett.

A második félidőben a Videoton játékosai sokkal jobban teljesített az első félidőhöz képest és már a 48. percben Vasiljević góljával kiegyenlítettek, majd az 50. percben Nikolics bal felső sarokba lőtt labdájával már vezettek is a székesfehérváriak. Percekkel később miután a Videoton átvette a vezetést a hazaiak három játékosa kapott közel 10 percen belül sárga lapot. Császár Attila az 56. percben, Tamási Gábor az 58. percben és Villám Balázs a 62. percben. Ezeket követően az elkövetkező 10 percben különösebb helyzet, szabálytalanság nem történt. A 73. percben egy szabadrúgást ítélt a bíró a Videotonnak, amit Marko Andić Liptáknak passzolt, s rúgott be a kapuba. A 83. percben Kormos László és a 88. percben Farkas Balázs sárga lapot kapott. A mérkőzés a Videoton FC győzelmével zárult.

Baja2 – 4Videoton
Frőnlich 7'
Szabó 21'
Császár  56'
Tamási  58'
Villám  62'
Kormos  83'
(2 – 1)
Jegyzőkönyv
Sándor 33'
Vasiljević 48'
Nikolics 50'
Lipták 73'  42'
Sebők 44′
Farkas  88'
Városi sporttelep, Baja
Nézőszám: 800[67]
Játékvezető: Farkas Ádám (magyar)
Asszisztensek: Kelemen Attila
Kormányos Gábor ifj.

Magyar labdarúgókupa nyolcaddöntő

Videoton3 – 0Haladás
Alves 60'
Vasiljević 72'
Elek 83'
Đorđić  12'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Oross  33'
Nagy  45'
Irhás  64'
Guzmics  66'
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 2 500[68]
Játékvezető: Iványi Zoltán (magyar)
Asszisztensek: Albert István
Medovarszki János


Haladás1 – 3Videoton
Gyurján 44'
Devecseri  41'
Jagodics  51'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Nikolics 37'
Vasiljević 52'  62'
Lencse 69'
Rohonci úti stadion, Szombathely
Nézőszám: 300[69]
Játékvezető: Böcskei Balázs (magyar)
Asszisztensek: Péter Tamás
Hofbauer Roland


Magyar labdarúgókupa negyeddöntő

Budapest Honvéd1 – 1Videoton
Zelenka 22'  85' (1 – 0)
Jegyzőkönyv
Nikolics 71'
Bozsik József Stadion, Budapest
Nézőszám: 400[70]
Játékvezető: Szabó Zsolt (magyar)
Asszisztensek: Kispál Róbert
Forgács Attila


Videoton4 – 0Budapest Honvéd
Gosztonyi 3'  48'
Lencse 27' 80'
Gyurcsó 90'
Vaskó  79'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Lovrić  45'
Akassou  53'
Vólent  59'
Ivancsics  64'
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 1 925[71]
Játékvezető: Iványi Zoltán (magyar)
Asszisztensek: Szpisják Zsolt
Medovarszki János


Magyar labdarúgókupa elődöntő

Kaposvári Rákóczi0 – 1Videoton
Kovács  49'
Zsók  83'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Elek  28'
Andić  37'
Lipták 48'
Farkas
Rákóczi Stadion, Kaposvár
Nézőszám: 4 000[72]
Játékvezető: Fábián Mihály (magyar)
Asszisztensek: Varga Zsolt dr.
Márkus Tamás


Videoton4 – 0Kaposvári Rákóczi
Vasiljević 11' 56'
Vaskó 17'
Nikolics 92'
Hidvégi  29'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Portulez  53'
Pavlović  86'
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 1 300[73]
Játékvezető: Solymosi Péter (magyar)
Asszisztensek: Lémon Oszkár
Takács Gábor


Magyar labdarúgókupa döntő

Kecskeméti TE3 – 2Videoton
Foxi 2' 14' 80'
Litsingi  65'
Tököli  65'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Részletek
Čukić 48' (öngól)
Nikolics 82'
Polonkai  40'
Puskás Ferenc Stadion, Budapest
Nézőszám: 5 000[74]
Játékvezető: Iványi Zoltán (magyar)
Asszisztensek: Albert István
Medovarszki János

Magyar labdarúgó-ligakupa

A ligakupában a tizenhat élvonalbeli csapat vett részt. A nemzetközi kupasorozatokban szereplő négy csapat (Zalaegerszegi TE, Videoton, Győri ETO és Debreceni VSC) a negyeddöntőkben kapcsolódott be a küzdelmekbe.

Magyar labdarúgó-ligakupa negyeddöntő

A Paks hazai környezetben gól-nélküli döntetlent játszott a Videotonnal, a labdarúgó-ligakupa negyeddöntőjének február 23-i visszavágóján a Paks az idegenben elért 1-1-nek köszönhetően bejutott a legjobb négy közé.[75]

Videoton1 – 1Paksi FC
Alves 2'
Gosztonyi  23'
Lipták  39'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Kiss 81'
Sifter 89′
Fiola  25'
Böde  57'
Nagy
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Játékvezető: Berger József (magyar)
Asszisztensek: Forgács Attila
Kiss Balázs


Paksi FC0 – 0Videoton
Vári  19'
Tamási  28'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Lázár  10'
Vaskó  45'
Szabó  75'
Fehérvári úti stadion, Paks
Játékvezető: Szilasi Szabolcs (magyar)
Asszisztensek: Takács Gábor
Gyürüsi Gábor


Európa-liga

A Videoton utoljára 2006-ban szerepelt a nemzetközi porondon, akkor a második selejtezőkörben búcsúztak az UEFA-kupa küzdelmeitől. Kevesebb mint négy év elteltével a csapat újra szerepelhetett a nemzetközi kupában, ezúttal az Európa-ligában. A kupa sorsolását június 21-én tartották, és a Videoton a Maribor csapatát kapta ellenfélül a második selejtezőkörben. Mivel a Sóstói Stadion gyepszőnyegének cseréje nem fejeződött be a mérkőzés napjáig, így a Videoton, Győrben, az ETO Parkban fogadta a szlovén gárdát.[76]

Az első mérkőzésen Dejan Mezga szerezte az első gólt. A szlovén csapat horvát játékosa a 30. percben volt eredményes. Az első félidőben már nem változott az állás, így hazai szempontból, 0–1-gyel fordultak a csapatok. A második félidőben a Vidi támadott többet, és ennek a 79. percben meg is lett az eredménye. Horváth Gábor vette be a Maribor kapuját egy akció után. Ezzel a góllal beállította a végeredményt is amely tehát 1–1-es döntetlen lett.[77]

A visszavágót, egy héttel később, július 22-én rendezték meg. A találkozót a Videoton kezdte jobban, de nem sikerült gólt szerezniük. A félidő vége előtt, a 39. percben Dalibor Volaš vette be a fehérváriak kapuját, így 1–0-s hazai előnnyel fordultak a csapatok. A második félidőre nem tudott feljavulni a Vidi, ráadásul a 80. percben Volaš újból beköszönt. Később már nem változott az eredmény, így a Maribor 3–1-es összesítéssel jutott tovább a párharcból.[78]Mezey György a mérkőzés után élesen kritizálta a Videoton szurkolóit, mivel szerinte úgy nem lehet labdarúgást játszani, hogy már a 20. percben káromkodásokat kiabálnak be.[79]

2. selejtezőkör

1. mérkőzés
2010. július 15.
20:30
Videoton1 – 1Maribor
Horváth 79'
Alves  73'
Đorđić  77'
Lipták  87'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Mezga 30'
Mejač  45+2'
ETO Park, Győr
Nézőszám: 3 850
Játékvezető: Viktor Boriszovics Svecov (ukrán)


2. mérkőzés
2010. július 22.
20:30
Maribor2 – 0Videoton
Volaš 39' 80'  3'
Bačinovič  78'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Elek  19'
Horváth  55'
Stadion Ljudski vrt, Maribor
Nézőszám: 7 000
Játékvezető: Tomasz Mikulski (lengyel)


Szuperkupa

A Szuperkupa döntőjét július 7-én rendezték meg, Debrecenben. A mérkőzés végeredménye 1–0 lett a debreceniek javára. A gólszerző Szakály Péter volt. A mérkőzésen nem jelentek meg a debreceni ultrák, akik így tiltakoztak a találkozó megrendezése ellen, mert "nem kívánnak fogyasztói lenni a televíziós csatornák diktálta termékeknek",[80] mivel a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Sport TV már korábban szerződést kötött a mérkőzés közvetítéséről, így a meccset mindenképpen le kellett játszani.[81] A Videoton vezetése az összecsapás előtt kijelentette, hogy győzelme esetén a trófeát átadja a bajnok és kupagyőztes debrecenieknek.[82]

Döntő
2010. július 7.
18:00
Debreceni VSC1 – 0Videoton
Szakály 66'
Fodor  59'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Részletek
Horváth  49'
Lipták  88'
Oláh Gábor utcai stadion, Debrecen
Nézőszám: 1 500[83]
Játékvezető: Szabó Zsolt (magyar)
Asszisztensek: L. Tóth Lajos
Butkai Zsolt

Jegyzetek

További információk

Kapcsolódó szócikkek