Kereszténység Kínában
A kereszténység Kínában már a Kr. u. 7. században megjelent, de az évszázadok alatt a közelmúltig többször is betiltották. Becslések szerint Kínában több mint 100 millió keresztény él.[1]
Kialakulása
Legkorábbi ismereteinket egy sztélé adja, ami arról tudósít, hogy egy nesztoriánus missziós térítő érkezett Kínába, akit Alopennek neveztek. A selyemúton haladva ért Kínába, ahol 635-ben fogadta őt Taj-cung () császár. A császár intézkedett és lefordíttatta a hozott írásokat, és 638-ban az első kínai keresztény templomot is felépítette, 21 papot rendelve oda (valószínűleg perzsákat). Híres misszionárius volt még Adam 700 körül. 845-ben azonban politikai és gazdasági zavarban Vu-cung () császár betiltotta a buddhizmussal együtt. Így egy keleti pátriárka 986-ban arról számolt be, hogy csupán egyetlen keresztény templom maradt egész Kínában.
Története
Missziók
1289-ben ferences szerzetesek kezdtek missziót Kínában, de a Ming-dinasztia elűzött újra minden idegen, külföldről jött befolyást az országból. 1503-ban közvetlen tengeri kapcsolat jött létre Európával, és létrehozták Jézus Társaságát, melyben kínaiak és jezsuiták vettek részt. Itt halt meg 1552-ben kínai missziós tevékenysége megkezdése előtt, egy Kínához tartozó szigeten, közel Kantonhoz Xavéri Szent Ferenc, mielőtt Kína földjére léphetett volna. Matteo Ricci 1601-ben nyit rendházat Pekingben. Halála évében (1610) már 25 ezer kínai keresztény, köztük négyszáz pekingi vált kereszténnyé. Ráébredt arra, hogy a missziós munka akkor lesz a leghatékonyabb, ha az országba nyugati tudósok áramlanak be, főként matematikusok és a csillagászatban jártasak. Ezt viszont utóda Nicolò Longobardo valósítja meg, kér segítséget. 1618 április 16-án el is indul 22 jezsuita, hétezer könyvvel és egy teleszkóppal, és kihajóztak Lisszabonból Kína felé. Egy tudományos együttműködés indult el, amelyben kijavították a kínai naptárat és a misszionáriusok geometriát, felsőfokú algebrát tanítottak. A fejlett kínai kozmológiai megfigyeléseket osztották meg a kínaiak, amelyben ott állt Hszüan Yeh helyes tanítása, hogy az égitestek végtelen térben mozognak.
Ricci egy missziós alkalmazkodó stílust teremtett avval, hogy a jezsuiták vegyék át a szokásokat a kínaiaktól, például járjanak selyemruhába. Ezek az átvételek nem tetszettek Longhobárdinak, így nézeteltérés keletkezett. 1628-ban konferenciát tartottak a misszionáriusok Csiating ()ban. Ahol jelen volt Nicolo Longobardi mellett kínai keresztények is. Bonyolította a helyzetet, hogy 1631-ben két domonkos és 1633-ban két ferences érkezett Kínába, akik ugyancsak ellenérzésüket fejezték ki. 1643-ban a domonkos Juan Morales Rómához fordult, amelyre egy jezsuita küldött Martino Martini Kína-szakértő a pápához utazása volt a válasz, melyre elismerő válasz érkezett a jezsuitáknak a pápától: "tisztán politikai és civil kultuszok." 1650-ben az egyik kínai császárnő keresztény hitre tért, melynek dokumentumát a vatikáni titkos levéltár őrzi.[2]
Ebben a helyzetben bukott el a Ming-dinasztia, aminek a következménye az lett, hogy karanténba összezárva tartották a keresztény misszionáriusokat, melyben a különböző rendhez tartozók jobban megértették egymást. 14 jezsuita, 3 domonkos és egy ferences élt akkor együtt 1664-1669-ig Kantonban. Harminc kérdést vitattak meg, és többek között szóba került, hogy latin terminológiák kerülnek be, de ezt végül elvetették.
1676 és 1677-ben két könyvet is megjelentetett a hazatérő Domingo Navarrete domonkos szerzetes (Értekezések a kínai császárság történelméről, politikájáról, etikájáról és vallásáról, illetve a Régi és új ellentmondások a Nagy Kína missziójáról.), mely mellékesen a katolikus tanítás elfojtásával vádolta a jezsuitákat.[3]
1723-ban azonban Jung-cseng () uralkodásának második évében deportálták a Fucsien ()ben élő misszionáriusokat Makaóra. 1724-ben leszámolt a császár Sunu fiaival is, akik lelkes kínai keresztényekként prédikáltak, és evvel törvényt vétettek. Azután 1729-ben az összes misszionáriusnak távozni kellett, csupán 20 fő maradhatott, de tiltva volt nekik a prédikáció. Az orosz ortodoxia 1715-ben kezdődött, míg a reformátusok 1807-ben kezdték meg tevékenységüket az országban. Ugyanis ebben az évben érkezik Robert Morrison sinológus, aki 1819-re lefordítja a Bibliát kínai nyelvre.[4]
Tajping-felkelés
A kereszténység kínai terjedéséhez köthető az ország egyik legnagyobb felkelése, a Tajping-felkelés. A felkelés egyik megalapozója a Kínai Missziós Társaság által 1836-ban kiadott egyik könyv, a Világot figyelmeztető igaz szavak volt. Ez a könyv az Ó- és Újszövetség összefoglalását adta, a kínai népmesék, a buddhizmus és a taoizmus bizonyos elemeivel kiegészítve. Így a könyv azt a benyomást keltette az olvasókban, hogy Jézus és Isten bizonyos időközönként a mennyországban, máskor a földi világban tartózkodnak. A könyv eljutott a hakka származású Hung Hsziu-csüanhoz () is, akinek 40 napos betegsége alatt látomásai támadtak, és ezekben találkozott Istennel, aki utasította a konfuciánus társadalom eltörlésére. Ennek hatására Hung () úgy gondolta, ő a második megváltó, Jézus öccse. Remek szónoki képességeivel egyre több követőt gyűjtött maga köré, főleg a nincstelen parasztság köréből, akik élén aztán 13 éves polgárháborúba sodorta az országot. A felkelők fő célja egy igazságos, egyenlőségen alapuló állam létrehozása volt, és Dél-Kínában létrehozott államuknak a Taj ping Tienkuo () (A Nagy Béke Mennyei Királysága) nevet adták. Kísérletük azonban kudarcba fulladt, mivel az uralmon lévő Csing-dinasztia () hathatós külföldi segítséggel legyőzte őket, vezetőjük pedig Nankingban öngyilkosságot követett el.[5]
20. század első fele
A 19. század végén, és a 20. század elején, főleg az első kínai–japán háborút követően a nagyhatalmak csak ürügyet kerestek arra, hogy valamilyen módon beavatkozhassanak Kínában, és egy-egy területet megszerezhessenek maguknak belőle. Remek ürügyet szolgáltattak erre a Kínában tevékenykedő misszionáriusok elleni atrocitások, amelyek egyre gyakoribbá váltak az országban, ugyanis a kínaiak egy jelentős része a vallást azonosította a gyarmatosítóhatalmakkal. Misszionáriusok megölésére hivatkozva szerezte meg Csiacsou kikötőjét Németország és Kuangcsouvan kikötőjét Franciaország.[6]
Az 1900-as elején kitört bokszerlázadás során a bokszerek a külföldiek kémeinek tekintették a keresztény kínaiakat, így amikor a nyugatiak ártatlan kínai civileket kezdtek ölni, akkor a bokszerek kínai keresztények kivégzésével válaszoltak, gyakran különös kegyetlenséggel végezve velük.[7][8] Azonban a nyugatiak sem bántak sokkal emberségesebben velük, így amikor sok kínai keresztény velük együtt az ostromlott nemzetközi követségeken rekedt, igen rossz bánásmód várt rájuk. Az ostromlott nyugatiak megtagadták, hogy a kínai keresztények kapjanak a kínai hadsereg által nekik juttatott élelmiszerből és rizsből, így ők kénytelenek voltak elhullott állatokat, kutyákat, lovakat, falevelet fogyasztani.[9][10]
A Csing-dinasztia () bukása után Kínában pár éven belül beköszöntött a hadurak kora. A központi kormányzat megszűnt létezni, és az ország egymással harcoló, hadurak által irányított területekre bomlott. Ők azonban az adók beszedésén és a sorozásokon túl igen kis mértékben avatkoztak be a területük ügyeibe, így a kereszténységnek sem szabtak gátat.[11] Sőt, a hadurak között keresztény vallású is akadt, mint például Feng Jü-hsziang (), aki egyes állítások szerint tömegesen, tűzoltóslaggal keresztelte meg saját katonáit.[12] Az északi hadjárat után hatalomra jutó, és Kínát két évtizedig irányító Kuomintang () generalisszimusza, Csang Kaj-sek () és felesége, Szung Mej-ling () is keresztény vallású volt.
A Kínai Népköztársaságban
Miután a kínai polgárháború 1949-ben a kommunisták győzelmével végződött, sok keresztény vezetőt bebörtönöztek, mint például Watchman Nee-t és Vang Ming-taót (). 1950-ben alapították az "állam önvédelmére" a kínai katolikus egyházat. 1966-70 független egyházak alakultak, ők a római katolikus egyháznak megfelelő gyülekezet, Vatikán szelleméhez hűek, akik elutasítják az állami előírásokat. Azonban 1966-tól indul az a kulturális forradalomnak nevezett állami elgondolás, ami minden tradícióval szakítani akart, így több templomot is leromboltak. és keresztényeket üldöztek. 2006-ban vallásszabadságot hirdetett a kínai állam, de az még messze elmarad a világ nyugati felében megszokott jogoktól. A jogszabályok előírják a prédikációk tartalmát, és csak kijelölt helyeken lehet Bibliát kapni. A rendészeti szerveknek jogában áll félbeszakítani az istentiszteleteket, hogy igazoltassanak, illetve bebörtönözhetik a hívőket. Így akik illegális helyeken osztogatják a Bibliát, illetve azok a lelkészek, akik nem lépnek át a Mao Ce-tung () által alapított katolikus vagy protestáns szervezetekbe zaklatásoknak vannak kitéve, és elzárást kaphatnak. Államilag szentesített keresztény találkozók a "Kínai Keresztény Tanács", "Három-Saját Hazafias Mozgalom" vagy a "Kínai Katolikus Hazafias Szövetség" 1978-ban hozták létre. Ezeket az állam, más vallásokkal együtt az ún. Országos Vallási Szövetségbe tömöríti. 1998-ban 140 embert tartoztattak le, mert nem az állam szerint előírt szertartással tartottak istentiszteletet. A kínai kereszténység egyik kiemelkedő alakja volt Hszie Si-kuang () püspök, aki 1955-től haláláig, 2005-ig összesen 28 évet töltött kínai börtönökben hite miatt.
2012 óta Hszi Csin-ping () elnök új törvényt fogadtatott el, mely szerint az összes egyházat állami ellenőrzés alá kell vonni, mivel azok esetén tartani lehet a nyugati befolyástól és a hűtlenségtől. Aki Krisztust a kínai állam fölé helyezi, számíthat arra, hogy eltávolítják, esetleg börtönbe kerül.[13] Az új törvény megtiltja a részvételt külföldi vallási továbbképzésen és konferencián, vallási tevékenységet az iskolában, és vallási szolgáltatásokat az interneten.[14] A keresztény vallásgyakorlás minden lehetséges módjába beleszól a kormány 2018-ra, igyekszik megfojtani a kereszténységet, templomot rombol le,[15] biblia-eladást korlátoz,[16] az állam megtiltotta kiskorúaknak, hogy részt vegyenek istentiszteleteken,[17] nem lehet nyilvánosan énekelni,[18] még a Mikulás-sapkákat is betiltották.[19] Mindezek a föld alatti keresztényekre vonatkoznak elsősorban, akiket az állam nem ismer el.
Kína vatikáni viszonya
Kína 1951-ben szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat a Vatikánnal, és csak az 1980-as években kezdődtek újra a megbeszélések. 2014-ben, Ferenc pápa idején hivatalos tárgyalásokra került sor.[20] Kína külső politikai befolyástól fél, a Vatikánnak viszont vallási fenntartásai vannak. Az egyik vita a püspök kinevezése körül folyik,[21] akiket a kínai állam nevezett ki. Ezt bonyolítja, hogy vannak olyan püspökök akiket nem fogadott be az egyház közössége. A másik felülvizsgálatot igénylő ügy a kínai szabályozás irányelve, miszerint "aktívan irányítani kell a vallást, hogy alkalmazkodjon a szocialista társadalomhoz.[22] 2018-ban Vatikán és Kína egy ideiglenes két évre szóló szerződést kötött, melyben Vatikán elismerte a korábban Kína által kinevezett püspököket, és egyházmegyét alapíthatott Csengtö város püspöki központtal[23] Kiszivárgott hírek szerint letartóztatásokat váltott ki az egyezményt ellenzőknél, és olyan püspökök kerültek hivatalba, akik az állammal tartott kapcsolataikat előnyben részesítik az evangélium oktatásánál. Az állam a karácsony ünneplését sem támogatta, hanem tovább erőlteti a személyi kultuszt, karácsony helyett inkább egy elhunyt politikai vezetőt éltessenek, aki karácsony dátuma után született néhány nappal. Bár ideiglenes megállapodásról van szó, az egyezménynek kritikusai[24] szerint a földalatti katolikus egyházak rovására történt, mert az egyezmény birtokában a kínai állam még szigorúbban lép fel azok ellen, akik Isten mindenhatóságát első helyre teszik a kínai párt államhatalmával szemben.
Az állam ideológiájának változása
A vallást a 20. század második felében irtották. Az ezredforduló után megváltozott a helyzet lassan, és a tízes évek végére a párt tagok egyharmada úgy véli összeegyeztetőnek tartja a kommunizmust a keresztény hittel. Sőt a fiatalok között – a tiltás miatt is – népszerű a keresztény vallás. 2004-ben a protestánsok a fegyelem lazulásáról számolhattak be, és felépítettek két új templomot. 2008-ra már egyes politikusok is megvallják hitüket keresztény hívőként, és azt állítják, hogy a kereszténység hozzájárul a párt erkölcsi megújulásához.
- 2011 május közepén a keresztény „földalatti szervezetek” a parlamenthez fordultak,[25] hogy ismerjék el őket. A hivatalos egyház mellett 17 egyház működési engedélyt kértek, felülvizsgálatot az alkotmány szellemében és a vallásszabadságot védő jogszabályok meghozatalát. Az egyik ilyen sok korlátozást elszenvedett fővárosi egyházat Suvang egyháznak hívják.
- 2011 júniusában és júliusában püspökszentelések történtek, a római pápa jóváhagyása nélkül. (A pápát ilyenkor köti az az Egyházi Törvénykönyv,[26] amely kimondja hogy ilyen esetben a személy önmagát közösíti ki és az eset rombolja az egyházi egységet).
- 2018-ban egyesek szerint az állapotok hasonlítanak a kulturális forradalom idejére, amikor minden igyekezete volt az államnak az ateizmus hirdetése. Szigorú szabályok az éneklésre is vonatkoznak. Ennek okát abban látják, hogy a keresztények száma jelentősen túlhaladta a kínai kommunista párt tagjainak számát.[27] Mindemellett a kínai állam öt éves tervet hirdetett a vallást integrálni szeretné az úgy nevezett "kínai kifinomult kultúrába", amely – a tajvani Beatrice nővér szerint, aki egyben Vatikáni szakértő is – egy sinizációs megaprogram (2018 – 2022) amit ha hitelesen szeretnének véghez vinni minden részletében talán száz év sem lenne elég, nem szólva arról hogy a kínai kifinomult kultúra meghatározása is nehézségekbe ütközik, .[28] A kereszténység pedig teológiai csonkolásra ítélve alárendelve jelenne meg, melyek elhatározásában központi szerep jut az állam által támogatott püspököknek. Egy amerikai nagykövet Hong Kongban kijelenti Kína vallásháborúban van.[29] Mások véleménye szerint pozitívan kell értelmezni a sinizációt, egy lehetőségnek, hogy a kereszténység egy bizonyos szinten bevonul az állami szférába, amely a korai missziók célja volt.[30]
Adatok
- 1627-ben 13 ezer, 1636-ban 40 ezer, 1640-ben 65 ezer és 1651-ben 150 ezer kínai megtértet jegyeztek fel.[31]
- A kereszténység olyan szervezet lett, ami a második legnagyobb szervezetnek mondható az állam után. 1993 után tért meg a kereszténységhez a kínai kereszténység 73 százaléka, egy 2010-ben mért statisztika szerint. 1998-ban hivatalosan 11 milliót, míg 2008-ban 21 millió kínai keresztényt számoltak, de a massachusettsi Centre for the Study of Global Christianity intézet becslései szerint ez a szám ténylegesen elérheti a 70 milliót is. Egy bizonyos Zhao Xiao volt párttag szerint, aki keresztény lett állítja, 150 millió is lehet ez a szám. Ez azt jelentené, hogy a 74 milliós kínai párttagságot kétszeresen meghaladná a tagok száma.[32]
- Ugyanakkor Nankingban készül a legtöbb olcsó Biblia a világon. Átlagosan öt másodpercenként készül el egy új Biblia, amelyeket 90 nyelven készítenek itt.
- A protestánsok 10 millióan voltak, melyből 18 ezer pap. Imahelyei meghaladják a 25 ezret, a templomok ebből 12 ezret számlált.[33] 2018-ra 100 millióra becsülik a számukat, melyből 30 millió a regisztrált,[34] a többit a nyugat "földalattinak", a kínaiak "házi templomnak" neveznek. Ha a jelenlegi növekedési ütem lesz a mérvadó, akkor 2030-ra a világ legnagyobb keresztény országa lesz, megelőzve a világ bármely országát.[35]
- A kínai katolikusok jelenleg 100 egyházmegyét tartanak számon.[36]